2012. január 7., szombat

Kocsonya, avagy sertésköröm sütemény

Nagyon ügyeske vagyok! Sikerült a kettőt összehoznom. Mert ugyebár szilveszterkor sok helyütt kocsonya van, és mindenütt akad egy-két tonna sütemény. Nos az enyém így néz ki:

Kocsonyakuglóf


Szóval kocsonyakuglófot csináltam. Legtöbbször körömből, mint most is, de te használj nyugodtan bőrt, meg fejet, meg fülét, szóval mi szem-szájnak ingere, és belevaló.
A főzés nálunk a lehető legegyszerűbb: a megmosott, tisztított körmöket bele a vízbe, hogy jól ellepje, sózom, borsozom, bele egy nagy fej hagyma egészben, és ízlés szerint fokhagyma, nálam sok (egy fej). Azért sok, mert édesanyámtól úgy tanultam, hogy megy a kocsonyába is módjával, de hogy az ízét átadja, a tányérok aljára tett zúzott fokhagymát, és arra merte a levet.

Mutatós a felvágás után is!

Nos, én most nem tányérokba mertem, hanem megálmodtam egy klassz, mutatós kocsonyát, és a kuglóf formába ment minden. Így a főzéskor kapta a sok fokhagymát. Ahhoz, hogy ilyen réteges legyen, a következőt csináltam:
Amikor majdnem kész volt, kimertem egy keveset (5-6 merőkanálnyit), s kitettem az ablakba hűlni. Amikor megdermedt behoztam, s a következő piros réteget mertem rá. Ez úgy készült, hogy előző este a céklát hámozva főztem, és a főzőlében megfőztem egy darab körmöt. Ez végül nem sok lé lett, de nem is baj, mert nem tudtam, hogy ízben mennyire üt el a többitől, de hál' Istennek, semmi baj nem volt vele. Tehát ment rá a kihűlt céklás lé. (A céklás és az első réteg közötti fehér csík a dermedt zsír, nem vészes, fogyasztható!) Dermedés után tettem rá a kicsontozott körmök húsát, és végül felöntöttem a lével. Pont egy kuglófformányi lett!

Szépen megdermedt az erkélyen

Az ablakpárkányos szépen megdermedt, most már csak a kiborítás maradt. Ehhez vizet forraltam, egy pillanatra belemártottam, de tényleg csak egy pillanatra, mert a megolvadt kocsonya másképp túl sok lett volna, és a tálra való borításkor mindent összefröcskölhetett volna.
Mindenki úgy ette, ahogyan szerette: a fiam mustárral, a feleségem kevés citromlével, de én paradicsomcsatnit készítettem a nyáron, azzal, hát valami fölséges volt! (Máskor hagymával és ecettel szoktam.)

Tálalva, jó étvágyat kívánok!

20 megjegyzés:

EWA gyöngyös világa! / EWA's World of Beads! írta...

Ez valami eszméletlen jól néz ki,kár hogy nem lehet levenni a monitorról,nagyon guszta!Gratulálok csodás a tálalás!

Márti írta...

Szerintem is nagyon ügyes vagy :)
Csodásan néz ki!

Kati írta...

Csodálatos, ez igen, na már csak ezért is veszek egy kuglóf formát. Ügyes vagy nagyon, büszke lehet rád a feleséged:)

mara balint írta...

orgazmus ez szemnek, szájnak...

Seafalcon írta...

Igazán örülök, hogy mindenkinek tetszik. Az asszonykám kapta karácsonyra, gondoltam avassuk fel mindenki csodálkozására!

Éva írta...

Nagyon jól néz ki , guszta! Hogy te milyen kreatív vagy? Eszembe nem jutott volna hogy kuglóf formába tegyem a kocsonyát!

4Gyerek írta...

ez q.... akarom mondani baromi jól néz ki.
nem tom azzal a csatnival milyen lehet, de bíttos jó. hisz a zárójelez ízlésed csókoltatom (hagyma meg ecet)

trollanyu írta...

Tényleg csodás látvány, de nálunk senki nem eszi meg. De fantasztikus ötlet a kugkóf forma:)

María írta...

Csak gratulálni tudok az ötlethez!! Nagyon mutatós!!! Azt meg biztosra veszem, hogy nagyon finom is.

Chef Viki írta...

Hú de baromi jó!!!

Imádom a kocsonyát, karácsony előtt főztem is egy kondérral, ettem utána egy hétig :-)

Petra írta...

Eszméletlenül jó ötlet! Nagyon guszta lett!

Juci írta...

Na most szíven találtál!
Atyám micsodaaaa finomság!!!
Sajnálnám megenni olyan szép!
Gratulálok!!!

Vicuska írta...

Ünnepélyes külseje van, gyönyörűre álmodtad, elegáns lett! Én is ecettel és hagymával szeretem enni és bőven befokhagymázom főzéskor, úgy az igazi :)

Alíz, Erdélyből írta...

Igazi férfias "sütemény"! :))) Nagyon jó az ötlet.

Seafalcon írta...

Megmondom az őszintét, hoyg nagyon félve mertem a formába, mert nem tudtam, mennyire "ereszt" a palástja. Nos ez, kiváló. Máskor is készül majd benne!

Köszönöm a kedves hozzászólásokat!

wanna írta...

Ez tényleg nagy ötlet! Jól néz ki nagyon, kicsit meló, de megérte!
Gratulálok! Én is ecetes hagymával szeretem a kocsonyát a legjobban. Sajnos rég nem ettem, nem főztem :(,

Seafalcon írta...

De csak alig több munka, mint a hagyományos... megérte!

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)