2017. október 29., vasárnap

Retek, ami fekete

Vannak hűbelebalázsok, akik fogják a fekete retket, megsózzák, azt' megeszik. Hát mit tudnak ők... Aki tudja: Kécza Sanyi!

Kécza Sándor

Fekete retkeket enni kell, mert jó. Fekete retket enni kell, mert tele van vitaminnal, hasznos ásványi anyagokkal, rostokkal. Fekete retket enni kell, mert segíti az emésztést, a gyomor működést. Fekete retket enni kell, mert fényesebbé teszi a hajat, mondta … na, ilyen marhaságot anyám soha nem mondott, annál ő józanabb gondolkodású asszony volt, de jól szokott mutatni az ilyenfajta írások elején a népi bölcsesség.
 Tehát szeretem én azt a retket, az a summázata az iménti bevezetőnek. Venni kell hát … de hol? Zöldségesnél? Ugyan kérem … kevesen viszik, keveset rendelni meg nem lehet, csak rárohad az emberre, így hangzott a magyarázat, mikor felróttam hiányát a kedvencnek a pultnál, fizetés közben. Másutt kell hát keresnem …Adódott is rögvest a megoldás, a multi! Sőt, az intermulti! És valóban, mikor betértem az egyikbe, lám, ott mosolygott rám  … eh, badarságot írok, tehát feketéllett rám a zöldséges pult egyik zugában. Fő helyre nem kerülhetett, hisz ő csak egy megtűrt, vidéki rokon, az árával sem versenyezhetett az import paprikákkal, paradicsomokkal, a 240 forinttal nem vehette föl a versenyt az aranyárban mért egyéb zöldségekkel. Szemügyre vettem hát a kínálatot, bizony, nem voltak frissek azok a fekete gömböcök. Élemedett korukra a héj ráncosságából következtettem, ráncosak voltak, mint a sokat megért nénék orcája. „Csak akad közöttük nekem való!” – túrtam bele a halomba. Akadt, sőt rögtön kettő is akadt! Két, jó férfiökölnyi darab került elő a mélyből. „Ti lesztek azok, akik étkemül szolgáltok majdan!” -  öntöttem beléjük a reményt.
 Tértem így haza a zsákmánnyal, hogy azon nyomban neki is lássak az elkészítéséknek. Mert kérem, nekem a fekete retket el kellett készítenem, hogy másnap a gyönyörök kertjébe juttassanak, mikor fogyasztom a vacsorámhoz. Nem feledtem a tanácsot, ami kimondja: „A retek reggel méreg, délben vétek, este étek!” De nem csak úgy magában, mert kell mellé felvágott és kenyér, és önmagában sem állna meg a helyét, csak úgy felvágva … nem, kellesz ehhez más is! Sózzam meg? … úgy túl parlagias, hétköznapi. De mivel bolondítsam meg? – vettem szemügyre a spejz ajánlatát. És találtam valamit … sőt, több valamit is! Póréhagyma zöldje …kicsit fonnyadt, de majd csak összebarátkozik a retekkel! Fokhagyma gerezd, az mindenre jó nálam, miért éppen erre ne lenne jó?  Alakul, alakulgat … És akkor felcsillant a szemem! Megvan! Megtaláltam! Megtaláltam a savanyús vödröcske személyében! „Vecsési vágott savanyúság” – hirdette a címke, de erre csak legyintettem. „Leszel te olyan savanyúság, de olyan, hogy na!” – bíztattam. Mert bizony nem volt üres a műanyag kübli! Volt abban még némi káposzta, pár szelet savanyú uborka, akadt benne két fefferóni is. - amik egy másik vödörből költöztek ide – de ami a lényeg, volt benne lé! Fűszeres lé! Ez az, ami igazán kellett nekem! Ragadtam is el polcról, vittem is ki a konyhába, nyitottam is fel rögvest és csuktam is vissza azonnal.  Mert az odőr bizony nem volt való egy tisztességes polgári lak konyhájába. Megszállt a kétség … mi lesz, ha ebbe beleaprítom a retkemet? Ízbomba? Bűzbomba? Nagy valószínűséggel mindkettő. Gyorsan eloszlattam kétségeimet, s hozzá láttam a retek pucolásához. A legélesebb késsel hámoztam meg, hogy minél kevesebb menjen veszendőbe az értékes belbecsből, majd óvatosan felszeleteltem, nem túl vékonyra, nem túl vastagra, hogy kellőképpen átjárja majdan a lé a retkemet. Óvatosan felnyitottam a vödröcskét,  - már nem is tűnt olyan rettenetesnek az illat, miután az imént már szellőzött pár pillanatot a zagy, meg a retek is hozzátette a maga szagát a konyha légteréhez – és elkezdtem belehalmozni a szeleteket. Néha megálltam – részint, hogy megtöröljem könnyező szememet, részint, hogy villával segítsek a szeletek közé némi káposztát és uborkát – és lassan feltöltődött a vödröcske. A végét már úgy kellett beletuszkolni, de így is kimaradt, két szelet. „Hamm, bekaplak!” – mondtam, és bekaptam. És többet már nem is tudtam mondani! Mert olyan erős volt, de olyan …olyan, hogy rögtön kihozta belőlem a rég elfeledett náthám minden kellemetlen hozadékát! Nyúltam is rögvest a zsebkendőmért, töröltem meg elsőnek a szemem, majd trombitáltam egyet ormányommal. Kijött belőlem minden. „Úristen az ég aljában, mi lesz ebből holnapra?” – merült fel bennem, miközben rápattintottam a fedelet az edényre. A spájzba mentettem ki, a polcon még megfordítottam, hadd érjen össze holnapra, úgy lesz az igazi!
 A másnap nekem hajnalban kezdődött, álmoskásan pakoltam be a szükséges holmikat a táskámba, szemüveget és hozzá a könyvet, telefont és töltőt, ásványvizet és ennivalót  - na, itt kicsit megálltam. Mi lesz a retkem méltó ellenfele? Hosszas hezitálás után a csomagolt disznósajthoz nyúltam, vívjatok meg ti, ha eljön az idő! Még begyömöszöltem a vödröcskét és útnak indultam.
 Bent eltelt a napom, ahogy szokott, sok bosszúsággal, kevés örömmel és annál több üresjárattal, valamint egy kevés kőrözöttel déltájban, amihez szolid lilahagymát fogyasztottam, csak úgy, megszokásból. Vártam az estét. És az este eljött, a hét óra személyében. A kuttyot megetettem már, következzek hát én! Megterítettem, szépen kiraktam az eszközöket a kis asztalkendőre, ott volt már a disznósajt, szeletelt kenyér, és jött a vödröcske, immáron a talpára állítva. Meglehetősen zavarosnak tűnt a tartalma, még az is felvetődött bennem úristen, csak nem oldja a műanyagot? Talán azt mégsem …és felnyitottam.
 Abban a pillanatban megszűnt a világ körülöttem! Néma csend övezett. Kutyám, aki eddig a félig nyitott ajtóban leste, hogy jut-e neki valami jutalom falat, szűkölve hátrált ki bódémból, s húzódott távolba, amíg lánca engedte; a poloskák, amik oly’ vidáman korzóztak az ablakon, az összes lábukat összekapva zuhantak a mélybe, a lámpa is hunyorintott egyet, a tévé képernyőjén is azonmód megjelent az ikon, nincs kapcsolat; és mintha takarítógép zihálása is leállt volna egy pillanatra a műhelyben … még az utcán a kilencven éves mamáját sétáltató ismerős úr is megtántorodott volna, majd állt eléje életét adójának, hogy megvédje attól a rettenettől, ami a bódémból kiáradtt. Érezték már a kitörő vulkán bűzét? Szagoltak már erjesztetthalas hordót vietnámi piacon? Vettek le már tíznapos hordás után gumicsizmát a lábukról? Ébredtek százfős körletben a laktanyában, kétnapos menetgyakorlat után? Fogyasztottak netán száznapos tojást?  Úgy-e, hogy nem … én viszont igen, abban a pillanatban. Irgalom atyja, ne hagyj el, mindezt én, és egyedül?
 Kérdések kavarogtak a fejemben, és kavargott gyomrom, ott, alant. De felmerült bennem a családi hitvallás: nálunk ételt csak a főzőjével együtt dobunk ki! Tehát ennem kell! És ettem! Emeltem a villát ajkamhoz, rajta a retek szeletekkel és az egyebekkel …és, most kövezzenek meg, rögvest, ízlett! Sőt! Finomnak találtam! Az íz rácáfolt az illatra, mert már azzá nemesült a számban érzett finomság okán.  Ettem és ettem, a disznósajt már csak kísérőnek tűnt a pácolt retkem mellé, jó belaktam mindkettőből, úgy igaz. Jó vacsorám volt!
 És az utózönge? Hát istenem, volt az is …

2017. október 8., vasárnap

Pulykanyak leves

Most más tollával ékeskedem. A pulykanyak levesnek - vélhetőleg - több receptje is van, de hogy hogyan kell enni... nos azt szerintem Kécza Sándor, hajdani tengerész kollégámtól kell megtanulni.

KÉCZA SÁNDOR

Óda a pulykanyakakhoz


A fotó csak illusztráció Keva blogjából


„Pulykanyakat ennék vasárnap, jól megfőzve, bezöldségelve!” – fordultam asszonyomhoz, még a hét elején, hogy legyen idő rákészülni a nemes étek megfőzésére. Mert nem úgy van az kérem, hogy ripsz-ropsz, beledobáljuk azokat a koncokat, zöldségeket a fazékba, hogy azután vízzel felöntve rotyogják ki magukból az ízeket …nem, erre a mi konyhánkban rá kell készülni, ha már egyszer a ház ura kimondta a döntő szót, ami megmásíthatatlan és kőbe vésetett! És kellenek is azok a napok, legyen az a rákészülés, a várakozás ideje, érlelődjön maga gondolat is, hogy az egyik kedvenc kerül majd az asztalra. Mert bizony, a főtt pulykanyak, az az étkek étke, legalább is mifelénk.  
  Jani, ki felettünk lakik, ő az ismerője a különböző húsoknak, főként a szárnyasokénak s nem másokénak. Hentes ő, tudója mindannak, amivel e nemes mesterség bírhat, de e tudásnak hasznossá tétele már csak a baromfiakra vonatkozik, hisz messze kerültek tőle a röfögő disznók, a jámboran kérődző birkák, a bambán bámuló marhák, hogy az egyéb, már inkább a fantázia világába való, de ehető állatokról ne is szóljak.
 Hozzá kell tehát, hogy forduljak, mert nagy dolgok vannak készülőben: pulykanyakakból készült levest kívánnék enni vasárnap! Tehát Jánosunk – mert adjuk meg néki a tiszteletet, hisz már túllépett a negyvenen, ami kor manapság becsülni való, férfiemberhez méltó – baromfiakat árul a szomszédvár piacán, bőrüktől, tolluktól megfosztott, kibelezett szárnyasokat, kellően feldarabolva, vagy éppen egészben hagyva, ahogyan a gondos háziasszonyok kívánják. Mert bizony, tűntek az idők, mikor ezeket a jószágokat a kofák árulták a piacon, kosarakból, ketrecekből emelték ki a tollasokat, hogy kellőképpen szemügyre lehessen venni milyenségüket, meggusztálni kvalitásaikat, igen, azok a háziasszonyok, azok a kofák már a temetőben nyugosznak … talán jobban is teszik, hogy így elrejtőznek, mert bizony a fejüket csóválnák, ha meglátnák a sok feldarabolt szárnyast a polcokon, ahogy azt a városi népek szeretik. Manapság bizony ritka az olyan háziasszony, aki magára vállalja baromfiak leölését – talán akadnak még vidéken, akiknek ez még a mindennapok része, de fogynak ők is erősen – nem feledkezve meg a kopasztás, kibelezés kényelmetlenségeiről. Nem, ma a népek inkább a konyhakész árut keresik, időt spórolván meg a fentebb említett műveletek elhagyásával. Hagyják így a dolgok nehezét a Janikra, akik megteszik helyettük azt, amit régen még megtettek a konyhák úrasszonyai.
 Ugrasztom hát fel az asszonyt Janiékhoz, rendelje meg hétvégére a főznivalókat! „Legyen gondja a hentes úrnak, hogy ne valami hitvány, éppen serdült pulykakas  kerüljön majd a fazékba, hanem valami termetes, a szerelmet már régen gyakorló hadfi nyaka kerüljön a bárd alá, amiben ott leledzik minden élv, ami ehhez az étekhez szükségeltetik!” – indítom útjára. Másnapra ígéri a mester a koncokat, s valóban, időben érkezik az ígért csomaggal. Pénz és áru helyet cserélnek, következzék hát a finomság megtekintése! Mintha egy strucc hajtotta volna fejét a bárd alá! Hatalmasak azok a koncok, három darabra vágva sorakoznak az asztalon, szinte még élnek, olyan frissek, tulajdonosuk talán reggel még a kukoricát szemelgette, nem is sejtve a ráváró, szomorú jövőt. Sorsa ím beteljesedett, tesz még egy utolsó szolgálatot, hogy szolgálja porhüvelyével a nyálát csorgató gurmandot.
 Bizony mondom, van azon a nyakakon minden, mi szemszájnak ingere! A vastag izmok, amik oly’ peckesen tartották a büszke kakas fejet, a csontokból kitüremkedő velők fehér fonalai, ínyenceknek való igazi csemegék. És a karnyi vastagságok … megérte a pénzét a derék jószág!
 Megszemlélvén, elbírálván a nyakak kvalitásait, már csomagolódnak vissza a maguk papírjaiba, s helyeződnek el a mélyhűtőbe, pihenjenek, várják meg a sorukat, a hétvégét, mikor főszereplői lesznek a vasárnapi ebédnek!   

                               Hogyan eszem én a pulykanyakat?

 Kevés bevezető illik a következő fejezethez, ok nélkül ne induljon be a nyálképződés, ne csigázzuk tovább az éhes olvasó kíváncsiságát feleslegesen. Megfőttek hát a nyakak, tálalásra várnak, míg az előző művelet, - főzés – az asszonynép dolga, tálalás
már az enyém, mert én tudom a módját, hová, mi kerüljön, milyen legyen a sorrendje a húsoknak, főtt zöldségeknek, fűszereknek.
Ott sorakoznak a tálcán az ebédhez kellők, a húsok, a zöldségek a fűszerek, színek és illatok minden mennyiségben. A sort a műanyag tálkák kezdik, elsőnek mindjárt a torma, az emberesebb, csípősebb fajtájú ami már megkönnyezteti az embert, majd a kímélősebb mustár, hogy hűst adjon az imént megégetett ízlelő bímbóknak, majd a paradicsom püré – jó, nálam inkább a ketchup – mellette a felkarikázott lilahagyma, egyelőre még sótlanul, nehogy idő előtt nedvet eresszen, majd a bors és a só szóró – legyen paprika is? – vonom fel a szemöldököm, tűnődve, hogy-e még szükség rá? Legyen… s így marad a paprikás tégely is.
  Bal kéz felől – mert fontos, hogy megjelölje az ember mindennek a pontos helyét, legyen sorrend, kérem! - tehát balfelül teszem a zöldségeket tartalmazó tálat, ami nem is annyira tál, inkább valami lábas. Öregecske már, túlélt sok mindent, fehér zománcát kikezdték az évek, az elmosások, az estleges koccanások, de eddig jobb még nem találtatott, ami a helyére került volna. Gazdagon rakott ez az edény, tetején a szétbomlott karfiol virága halmozódik fel, a sárgálló répák hozzák a körítést, majd a fehérrépák adják magukat, elegyest a zeller és kalarábé darabokkal. Tűnődve teszem a halom tetejére a héjába főtt hagymát, majd meglátom, kapok-e kedvet hozzá a húst majszolva? Kárba sem így, sem úgy nem vész, hisz ha megmarad, teszem majd a holnapi levesbe, az íze oda is illik. Jobb kezemre kerül a lényeg, a három főtt nyakat tartalmazó edény. Jobbra kell az, kérem, az erősebb kézhez, amivel markolni, törni lehet! Mert ketté kell törni azt a nyakat, hogyan másként jutnánk a vastag fonalként kibukó velőhöz? Ami magába sűríti mindazt, amit csak az ilyen kellemetes nyak ízben tartalmazhat! Bent ne maradjon már, hogy szívogatni kelljen, illúzióját rontva a fenséges habzsolásnak! Már csak a kenyeret kell adni a tálcára, három vastag szelet kívánkozik melléjük, hogy törni lehessen, ne morzsolódjanak szét az ember tenyerében. Villát is kerítek, - inkább csak dísznek – bár sokat használni nem fogom, mert ehhez az étkezéshez a kéz, az ujjak a legfontosabb szerszámok.
 Halomnyi szalvéta, csontos tányér szükségeltetik még, ők már csak az asztalra kerülnek, ami asztalnak van még egy fontos szerepe: tartója lészen a sörös palacknak és az ő korsójának! Itt álljunk megy egy pillanatra! Sör vagy bor illenék jobban ehhez az étekhez? Borban a könnyebb, savanykásabb rozé tán? Vagy a száraz fehér? A kérdés inkább csak akadémikus, mert már reggel meghozattam az üveg barna sört, ami testesebb, erősebb, dúsabb, inkább érte nyúlnék szívesebben, ha öblíteném a vastag falatokat.
  Gyertek, hát gyertek nyakacskáim, ti ketten, jó húsosak, te harmadik meg húzódj hátra, hogy csak a levesnél legyen szereped, hisz még az is lehetséges, hogy nem vagy testvére a dúsabb nyakaknak, te csak kis tojó fejecskét hordoztál, míg amazok délceg kakasok díszei volt! Ők a méltóbbak, hogy étkemmé váljanak, míg te, ki igencsak vékonykára sikeredtél, puha húsoddal gazdagíts a levest, ízeddel, látványoddal, hogy majdan finom ujjú női kezek forgassanak, apró gyöngy fogak harapjanak.
  Veszem kézbe hát az elsőt, a leggazdagabbat, meggusztálom, eleget tesz majd azon kívánalmaknak, miket támasztok ellenében? Igen, ő a megfelelő arra, hogy vele kezdjem a lakomát, roppantom hát ketté, szertartásosan, ahogy illik megtisztelni ezt a felséges madarat. Szállnak is rögtön az illatok a légbe, gőzölögve a törött csontból, a szakadt húsból, ínakból, még egy kis darabka velő is kióvakodik az egyik csigolyából.     Vele kezdem hát, húzom ki óvatosan, hogy azután étvágygerjesztőnek forgassam a számban, ízlelgessem. Megérdemli, hogy kísérőt kapjon az útjára a gyomrom felé, nyúlok is a korsó felé, hogy pár korttyal siettessem. Komolyabb falatot kívánnék, bontom le hát a húst a csontjáról, jó két ujjnyi szakad le, szálasan, ropogósan. Őrlődik fogaim között … az első, az igazi falat! Hús ízét érzem, illata száll orromba, fűszerek köszönnek vissza, mind, amikkel együtt főtt a lábasban és amikkel én gazdagítottam az imént, a bors, a paprika, a só mind együtt alkotják egészet. Kenyeret török hozzá, ne álljon magában, majd a zöldségeket mustrálom, nyúlok a fehérrépa után, majd egy szívósabb, ropogósabb kalarábé következik a maga erősebb ízével, gyönge karfiolok között matatnak ujjaim. Újabb falat következik, erre már tormát segítek, késhegynyit, elengedőt, kicsit tétovázva, hogy mustár is kerüljön a falatra? De nem, még korai, ha már elteltem az ízekkel, akkor kell a mustár, hogy pezsdítse meg fáradó ízlelő bimbóimat. Újfent a zöldségek felé fordulok, talán nem figyelmezek rájuk eléggé, hogy lassan melegüket vesztik? Jöjjön hát az édeskés sárgarépa, kövesse őt az egybefőtt hagyma, levelezve, kibontva héjából. Újabb falat következik, lassan karcsúsodik a nyak, ehhez már a lila hagyma dukál sózottan adja magát, karikára bomolva. Lehántom a csontról az utolsó falatot is, más már bizonyára félretenné, nem úgy én! Mert ott vannak az apró porcok a csigolyák körül és között, az apró finomságok, ujjheggyel csipegetem ki a kicsinyke falatokat. Sört érdemelnek, kortyolok is hosszan a kesernyés italból. A répákból válogatok ismét, a sárgábbikból kevesebbet, hagyom inkább a levesbe, hol az asszony ízlelgeti kedvtelve, a fehérebből többet, valahogyan markánsabbnak, férfiasabbnak érzem azt az ízt. Végre előkerül a zeller gumó is a tálból, kicsinyke, hitványka, csak az ízét adta a levesnek, húsnak, így gyorsan elbánok vele is. Ideje már a sörnek ismét, hosszan kortyolom, öblítem át a számat. Érzem, hogyan telik a gyomor, kicsit megpihenek, időt adok magamnak, ne tűnjék oktalan falásnak, habzsolásnak az, amit én az ízek élvezetének tartok. Sokat nem várhatok, mert jaj, hűlnek a finomságok, értéküket, erejüket vesztik, ha nem kerülnek időben sorra! Következik tehát a második konc! Méretes ez is, marokra fogva töröm kettőbe. Óvatosabban szedem le róla húst, az éhem már elvertem, ez már az étek öröme, jól eső érzés, hogy hiányérzet nélkül ehetek, nem kell keresnem, hiányzó ízt, illatot. A leszakított szálas húst már a mustárba forgatom, talán kicsit több kerül rá, mint szándékomban állt, mert a harsány ízt kenyérrel kell csillapítanom, sörrel kellő képpen megöntözöm. A következő falatot is a békésebb répákkal kísérem el, s tüzöm villára a karfiolok maradékát. Kezdek eltelni, így nézegetem a másik darabot, fogjak-e hozzá, vagy hagyjam hűlni, hogy majd délután csipegessem le róla a húst, apránként, ahogy kedvem tartja? Legyen így, maradjon hát a tálban! Az utolsó korty sört indítom útjára, még török mellé kis falat kenyeret, búcsúzóul egy répát is elropogtatok …és elég! Mellettem a megtelt csontos tányér, húsocska már alig maradt a csontokon, csak annyi, hogy az éhes verebeknek is jusson belőle. A zöldségek halma is megfogyatkozott valami még maradt, hogy holnapi levesembe jusson, ahol már a finomra főtt tésztával találkozik.
  Lassan megelevenedik körülöttem a világ, térnek vissza a színek, zajokat hallok, emberi beszédet, érzem a fotel kényelmességet, visszacsöppenek e világba, s hagyom magam mögött az érzékek birodalmát. Véget ért az én ebédem! 

                                    Nyakleves… helyesebben nyak leves

Tehát a nyakleves, azaz inkább nyak leves. Trilógiám harmadik gyöngyszemét tárom a nagyérdemű elé. Mert, úgy-e, vettem már pulykanyakat, meg is főztem, a koncokat el is fogyasztottam … azaz álljunk már meg egy pillanatra! Megrendelni ugyan én rendeltem azokat a levesnek valókat, de a főzésükhöz sok közöm nem volt, de az elfogyasztásukhoz annál több! És itt a „maradék” … na ne! Hogyan lehet a leves maradék? Hisz ebben dobog a pulykanyak szíve, hogy ezzel a képzavarral éljek!
 Hej, azok a nyaklevesek … merengek el most, kis időre. Mert azokat bizony apám osztotta ki nekem, ha rossz fát tettem a tűzre. A nyak levest meg anyám mérte a tányéromba, ha eljött a vasárnapi ünnepi ebéd. Mert bizony, akkor került az asztalra! Addigra apám végzett a kifőtt konccal – valami csak lehet a genetikában,- beleivódhatott a génekbe a főtt pulykanyak szertartásos elfogyasztása? Szálhatott-e apáról fiúra? Talán igen, talán nem, bízzuk a tudós emberekre ennek a fontos kérdésnek a megoldását.
 Ejh, mennyit beszélek megint össze-vissza, merengek a múlton, mikor a jelen levese gőzölög már az asztalon. Na, ácsi, hátrább az agarakkal! Ne vágtassunk előre a történetben szertelenül, mint a lovak, kiknek a nyakába vetették a gyeplőt! Adjuk meg a módját ennek a leves evésnek, úgy, ahogy kell! Mert megérdemli! Hisz annyi mindenről kell szólnom … Vegyük mindjárt elsőnek, hogy ki a főzője ennek a levesnek! Nem más, mint a nejem, ki elsajátította ezt a tudományt, és így szálltak az ízek, anyósról menyre, gazdagodván újabb asszonyi fortélyokkal. Mert akármennyire is azonos a receptúra, a két leves már nem lehet ugyanaz. Mert más asszony főzi. Minden stimmel, de azért már más fő ki azokból az alapanyagokból. Ebből kicsit több, abból kicsit kevesebb, s már is változik az íz. Nem rosszabb, nem jobb, egyszerűen más.
 Eleget filozofáltam már, együnk hát … azaz inkább csak én egyek. Merjek merni a lábaskámból … De jó, hogy eszembe jutott ez a lábaska! Mert nekem abból kell ennem! Kell??? Igen kell. Mert ez a lábaska, most már nevén nevezem, ez a „kübli”, az enyém. (Felejtsük el ennek a névnek egy másik, dehonesztáló jelentését, ami börtönök világába visz el minket.) Nem másé, az enyém. Mert a múltból maradt rám, együtt nőttűnk, cseperedtünk, együtt hullajtottuk zománcunkat, együtt pattogzott le rólunk a festék … sietek is ki a konyhába, hogy szemügyre vegyem milyenségét. Mert bizony, eddig csak ettem belőle, közelebbi ismeretség nem kötött hozzá. De most itt az alkalom, lássuk csak … a színe olyan barnás … nem is az, inkább vöröses … szóval olyan, na! Ez persze a külcsín, már ha eltekintünk a ráégett koromtól, a rozsdafoltoktól. Hoppá! Nézzük csak! Van ezen írás, ott a fenekén, amit már annyit ért a gáznak lángja. Kevés már a betű … de lássuk, mit vesz ki belőle már az öregedő szem. „Bonyhád” … bizonyára ott került présgép alá … alatta még betük, számok, igen, a számokkal már boldogulok, 13 forint, 50 fillér. Atyavilág, hisz ez antikvitás! Én múzeumi tárgyból eszem a levesem?! És bévül … megakadok a színnél … szürkés is, fehér is, olyan mintás is, ahogy ráfújták a festéket … meg olyan kopottasan fekete a máz alatt. Persze, ehhez a küblicskéhez tartozik két fül is – azért lábas – erősen odaapplikálva, ahogy nézem, forrasztással tették szorossá ezt a köteléket.
 Ez tehát az edény nézzük tehát a belevalót, mert mindjárt elfogy türelmem! Azaz, dehogy. Mert még mondanom kell valamit. Mint említettem, a főzés nem az én dolgom volt, de a melegítés, az már igen! Mert, úgy –e, tegnap becupákoltam alaposan, így a leveshez már nem volt érkezésem. Kellett ez az egy nap, pihentető a gyomornak.
Következzék hát a szertartás! Előjön a kübli a konyhaszekrényből, s helyeződik az asztal közepére. Köréje halmozom mindazt, amit a leveshez szükségesnek tartok. (Jó sokára jutottam el idáig, nem?) Mivel alapozzak? Hát nem a lével, az biztos! Vegyünk egy réteg tésztát az aljára? Veszünk. Már fel is kanalazok egy félmaréknyit a cérnametéltből, besegítve a kimaradt pár szálat a többi mellé a kübli pereméről. Szóratja az apróra vágott petrezselyem- és zellerzöld. Pár szál főtt sárgarépa színesíti a halmot. Most csepegtessem rá a csípős paprika krémjét? Legyen úgy. Hoppá, ez több lett a pár cseppnél, égetni is fog, ha eljön az ideje! Bosszúsan rakom tovább a zöldségeket, zellert és kalarábét, kicsit darabosak, de én úgy szeretem. Még egy halom tészta kerül a házi ikebanára, nyomtatónak. Karfiol darabkákat kanalazok rá, némi fehér répával elegyest. És lám, ott incselkedik a főtt hagyma is, levelekre bontva kerül a többi mellé. Telik az edény, becsülettel … de hol van még a vége!  Mert most jön a java! Késsel farigcsálom az apró húsdarabokat a tegnapi nyakról, tenném én egybe, szívest, örömest, de már nincs elég hely, kikívánkoznék a lábasból. Bőkezű voltam magamhoz, helyet alig hagytam a karfioloknak, pár szem maradt, s kerül bele töltelék anyagnak. Sózzam most? Mert olyan étel nincs, amit én utólag meg ne sózzak. Sózok hát! És ha már ott a borstartó, borsozok is, hangyányit. Na, ekkora hangyát sem láttam még! Már majd a peremig ér a halom, de muszáj még megtésztáznom, mert akkor nem áll meg benne a kanál. Úgy, felállítva! Ez már az utolsó adag a cérnametéltből, még egy kis petrezselyem zöld díszítésnek és kész a nagy mű! Igen ám, de hova kerül most a leves? Hát … úgy, óvatosan, apránként rámerve, hadd telítődjék az edényi! Óvatosan bánok a merőkanállal, lábaskám a befogadóképességének a határára ért. Levessel meg nem lehet púpozni, úgy-e? Talán ha két milliméternyi hely maradt még a perem és a levesszint között. Mert kell az a hely, hogy lehessen kanállal kevergetni miközben melegszik a leves. (Amit nejem már következetesen tészta főzeléknek titulál. Lehet benne valami …)
 A gázon a legkisebb rózsát gyújtom be, azt is kislángra veszem, majd a művelet legkényesebb része következik: óvatos áthelyezése a küblinek a gáztűzhelyre. És sikerül! És nem csöppent le semmi! A többi már a láng melegének a dolga. Meg az enyém, hogy óvatosan kavargassam, fordítgassam bele a zöldségeket a tésztába, mozgassam meg a pirospaprika krémet, hátha nem lesz vadítóan erős a lé, elegyedjen a só és a bors, a húsdarabkák is vegyüljenek a többihez. Színesedik a leves, kezd párállani, öröm ebbe az illatba beleszagolni. Majdhogynem forrásig hevítem, nehogy kihűljön, mire a végére érek. Még belekóstolók, az íz remek – hiába no, nem először csinálom – hibázni már alig tudok … azaz, kicsit csípősre sikeredett, sebaj, több is veszett Mohácsnál! Még egy rottyantás, és máris emelem le a küblit a lángról, s teszem rá az asztalra. Megmerítem a kanalam … és csak eszem, és eszem!
Köszönöm, múzsám, hogy ilyen jóllakattál!    

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)