2011. május 27., péntek

Egyiptomi babfőzelék

A 90 napos diéta egyik kedvenc kajája, amit keményítőnapon szoktam magamnak főzni.
A babot előző nap beáztatod, kb. 40 dekát. Én az áztatóvízzel szoktam főzni.
2 fej felaprított hagyma egyikét és ízlésed szerinti fokhagymát (én egy kiskanál olajban eltett gyömbéres fokhagymát használtam, hát ezzel csak finomabb lett!) 2 evőkanál olajban megpirítasz. Aztán beleteszed a babot, és párolod vele együtt.
Hozzáadsz 25 dkg felszeletelt kelkáposztát, 1 evőkanál őrölt koriandert, és az áztatóvízzel felöntöd. Addig főzd, amíg a bab megpuhul. Ekkor egy csomag vágott kaprot, 2 kávéskanál őrölt édesköményt, sót és frissen vágott mentalevelet adj hozzá. A másik felszeletelt hagymát és 2 gerezd préselt fokhagymát 1 evőkanál olajban megpirítasz, majd néhány friss mentalevéllel a kész bab tetejére öntöd.

Vannak orvosok, akik ettől a diétától óvnak, mondván, kevés vitaminhoz jutsz, meg mindenféle (lobbiérdekből adódó) kifogásuk van. Most csak azért mutatom meg, hogy a tegnapi protein (fehérje, húsnapon) mit ettem, hogy lássad, mily vitamin és tápanyagszegény, sőt egészségtelen ebben a diétában étkezni. Tehát itt van a sült csirkeszárny:
Mindig sok salátával eszem, most főleg "leveles" dolgokat adtam a paradicsom, paprika és uborka alaphoz: spenótlevelet, petrezselyemzöldet, mentát és citromfüvet.

2011. május 19., csütörtök

Spenótkrém leves

Ezt a 90 napos diétám alkalmával készítettem:

Egy kisebb hagymát apróra vágtam, megdinszteltem, majd rádobtam kb. 40 deka friss, a kertből szedett spenótot. Sóztam, borsoztam és szerecsendiót reszeltem rá. Amikor megfonnyadt, akkor megszórtam egy kevés liszttel, majd felengedtem másfél liternyi vízzel. Ez a víz nem igazi víz volt, hanem az, amiben a második fogásnak való burgonyát főztem. Amikor felforrt, hagytam egy kicsit lehűlni, bele a konyhai robotgépbe és alaposan elturmixoltam. Én így ettem, de az asszonykámnak sütöttem pirítóst hozzá. Te erre még reszelhetsz sajtot is, és akkor igazán fenséges leves!

2011. május 18., szerda

Szarvaspörkölt akai falunap módra

Részt vettem a az Akai Falunap főzőversenyén, valahogyan így:

A legutolsó nyugdíjas klubtalálkozón Iboly megszervezte a dolgot:
- Akkor Laci és István főznek, akik jelentkeztek a versenyre.
- Én mikor jelentkeztem? - kérdeztem.
- Most! - volt a válasz, és nem volt apelláta.
Már nyolckor ott voltunk, mert azt hittük, időre megy a verseny.
Tíz kiló húsból két bográcsban főztük. A húst a vadászoktól kaptuk (illetve vette az önkormányzat), reggel még egy tömbbe volt fagyva az egész... gyerekkádba tették, hogy kiolvadjon.
Szóval tüzet kell rakni, nem nagyot, mert a hagymát nem szabad megégetni. A húshoz annyi hagymát használtunk, amennyit az asszonyok megpucoltak. (Jó sokat, mert a pörkölt lelke a sok hagyma). Egy kiló házi disznózsírra tettük, és megfonnyasztottuk.
Ekkor került bele a hús. Hogy olyan legyen a pörkölt, mint a miénk, ahhoz kellenek nagy darabok összefagyva, ami aztán a főzés során olvad ki.
Közben hoztak az asszonyok egy csomó fokhagymát is, aminek egy részét beletettük.Amikor kifehéredett a hús, akkor került bele a piros paprika, meg darált sós paprika is.
Főtt egy darabig, akkor az egyik asszony beledobott az egyik bográcsba pár szem borókát, meg babérlevelet. Aztán a főzés derekán megsóztam. Az egyik bográcsot kicsit jobban, a másikat kevésbé. Aztán jött valaki, és őrölt köménymagot is szórt bele...
Hamarost kapott mindkét bogrács másfél deci vörösbort is (a márkája maradjon titok az egri bikavérnek).
Főztük tovább. Mielőtt kész lett volna, kapott megint egy öntetnyi vörösbort..
Aztán tizenkettő után szétrúgtuk a tüzet, és csak forrón tartottuk.
Közben el kell mondjam, hogy a fényképezőgéppel készítettem a videóimat is, és mire a végére értünk volna, megtelt a lemez, így nincs fénykép a kész pörköltről... sajnos!!! Helyette megmutatom, hogy milyen lángost készítettek az asszonyok.
Finom lett mindkettő.
Nekünk ízlett.
Elsők lettünk - az asszonyoknál, a zsűri másképp döntött, de hogy hanyadikak, már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy egy üveg pezsgő járt a versenyen való részvételért.
Azért azt leírom, hogy a csatkaiak lettek az elsők!

2011. május 15., vasárnap

Életbevágó kvíz!

Mondd meg nekem, ez milyen gomba, mert ha nem, akkor lehet, hogy legközelebb a körházból netezek, és te bajba kerülsz, segítségnyújtás elmulasztása címén!!!A kertemben terem ilyen.



- Megegyem-e vagy ne egyem-e meg-e? Ez itt a kérdés! - mondaná Sexpír drámai hőse.
Te mit mondasz?

2011. május 9., hétfő

Spenótleves

És meg kell, hogy mondjam, nem is akármilyen! Mert a spenót a kertből való, zsenge, friss, saját termés! Az idén ez az első (az áttelelő fodros petrezselymen kívül), amit a konyhakertecském adott!
És ez a leves beleillik a 90 napos diétámba is, mert a spenót közömbös, és a belecsurgatott tojás adja a fehérjetartalmat.
Az elkészítése pofon egyszerű:
Kevés hagymát dinsztelek vajon vagy olívaolajon, ma ez utóbbi volt. Rádobom a megmosott, durván felaprított spenótot (még a szárét se téptem le). Sóztam, borsoztam és adtam neki szerecsendiót, én minden spenótos ételbe használom. Ezután felöntöttem másfél liter (vízzel, plusz leveskocka) húslevessel. Amikor rottyant egyet, akkor három tojást felvertem egy picurka tejjel, és lassan, a leves kevergetése közben bele csurgattam.
Kész.
Finom!
Jó étvágyam volt hozzá!!!

2011. május 6., péntek

Zágoni finomságok

A húsvétot Romániában töltöttük. Három nap Erdélyben, majd Bukarest, ahol a vasárnap déli ortodox misét meghallgattuk...
Az erdélyi út utolsó állomása Zágon volt, ahol kedves vendéglátónk efféle finomságokkal kedveskedett (ahogyan azt a videó elmeséli):

2011. május 4., szerda

Újra itt vagyok!

Ez most off, a blog témáját tekintve, de el kell mondanom...
Nem vesztem el, csak...
Szóval április elején voltunk Mosonmagyaróváron négy napra gyógyfürdőben. Utána, a sors így hozta, hamarosan indultunk Erdélybe, majd Bukarestbe Húsvétra. De a sors nem nagyon akarta, hogy írhassak a blogjaimba. Ugyanis az internet - szokás szerint - döglődött. Be is jelentettem a T-Comnál, ami egyébként a világ leggagyibb szolgáltatója.
Ellenőrzés. Persze szokás szerint alapból engem néztek hülyének.
- Be van kapcsolva? Ellenőrizte?
- Az anyád... - Ezután kijöttek. Matat, kutat, ellenőriz.
- Légkábelt kell cserélni az oszlopokon - mondta a pasi. - Találtam egy másik érpárt, arra kötöttem, ezért aztán internet biztosan lesz. - búcsúzott.
Elment. Se telefon, se internet.
- Uram, a javításhoz nem kell a házba bemenni, ön mehet nyugodtan külföldre, ha hazajött, ki lészen a hiba javítva. Hazajöttem, nem lett a hiba kijavítva. Telefon a qrva menürendszernek.
- Hát anyagbeszerzésnél áll a dolog... - mondta a kislánka a helpdesknél.
Két nap múlva: - Már kiadták a szerelőknek.
Másnap: - nem tudjuk hol áll a javítás... ki van adva...
- Hol lehet reklamálni? - megkaptam az ügyfélszolgálat ímélcímét. Hát ha szolgáltatni nem is tudnak, ahhoz rendkívül értenek, hogy senkit ne lehessen elérni, mindenkit elrejtsenek az ügyfél jogos felháborodása elől.
Pénteken már üvöltöttem a szerencsétlen ügyfélszolgálatos fiúval.
Tegnap, hétfőn megjöttek.
- Kicsréltük az összes búrát a vonalon - mondta a pasas, bár nem értettem, hogy miről beszél. - Most már kell lenni internetnek.
Persze nem volt.
Jeladó a vonalam végére, megtalálták az oszlopon a megfelelő érpárt, átkötés. Kész, van internet.
Persze akkor sincs!
Ezután vonalvizsgálat a lakásban. A DSL doboz fordítva lett az előző szerelő által bekötve.
Van internet.
Van telefon.
Ilyen egyszerű az élet a T-Comnál.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)