2007. november 17., szombat

Az asszonyban mindig lehet bízni...

Az a helyzet, hogy el akartam készíteni Zsuzsi Tejszínes narancskelyhét, de valamit elbaltáztam, mert a mascarpone összeugrott. Ízre persze nem volt rossz, de nem lehet így fotózni, meg minden...
Na, ekkor jött az asszony, és készített belőle rakott tésztát, úgy, hogy a krémet felmelegítette, jól elkeverte, megszórta még mazsolával, és az eredmény:

2007. november 3., szombat

Érdekesség

Kéretik minden kedves látogató, hogy a szavazásban adja le a voksát!
Köszönöm!


A térképen megnézhető, merre jártam a Johanna-C hajóval...

View Larger Map

Sajnos már tudom...


Azt, hogy hamarosan be kell hajóznom. Ami nagyon sajnos, hogy vissza a Johanna-C-re, de a legsajnosabb, hogy már tudom: 5-én kiraknak Thisviben (térképen), átmennek Voloszba (térkép) és 14-16 között lesznek Fos sur Merben (térkép), és én a következő kikötőbe megyek. Ez közel van.
Érdekes: addig, amíg nem tudk egy dátumot, vagy kikötőt, minden távoli, majd... majd... majd... de amint megjön az első konkrétum, egyszerre minden természetes lesz, és elkezd az a hülye tengerészvérem bizseregni. Ez egy skizofrén állapot, mert bárki kérdezhetné: szívesen itt hagyod a családod?
Persze, hogy nem.
Nem fárasztó ebben a korban ezt csinálni?
Persze, hogy az.
Én nagyon szívesen maradnék itthon. Csak az a hülye tengerész az, aki szívesen megy...

2007. november 2., péntek

Póréleves krutonnal

Ha finomat akarunk enni (és itt most csak a levesekről beszélünk) akkor a különféle hagymalevesek (ezt olvasná az apám, aki meg nem enné a hagymát az ételekben!) vagy sajtlevesek közül válogatunk.
Nos, tegnap az asszonykám alkotott egy igen finom pórélevest:

Hozzávalók:

leveshez:
2 szál póré
vaj
1 ek. liszt
2 dl. tejfel (vagy tejszín)
só, bors, szerecsendió

krutonhoz:
ahány személy annyi szelet kenyér, ezt lehet csicsázni, valamilyen alakzatra vágni
vaj a sütéshez
reszelt sajt


A pórét vágd karikára, vajon dinszteld meg, szórj rá egy evőkanál lisztet, és engedd fel 1,5 liter vízzel. Sózd, borsozd, add hozzá a szerecsendiót. ha a hagyma megfőtt elturmixolod, hozzáadod a tejfelt (vagy tejszínt) ha felforrt kész.
A szelet kenyerek egyik felét vajban megpirítod, majd fordítás után megszórod sajttal. Mire a másik fele megpirul, a sajt ráolvad.
A tányérba levest szedtünk, és rácsúsztattuk a piritóst.

Jó étvágyat hozzá.

2007. október 26., péntek

Spagetti tonhalas spenóttal

Az úgy volt, hogy egy hetet Máltán töltöttünk október elején. A szállóhoz legközelebbi buszmegálló mellett volt egy kis gyorsbüfé, csak sült tésztás dolgokat lehetett kapni. Ott láttam a Spinach & tuna pie-t, és ugye nem lehet semmit kihagyni, ami ínycsiklandozó és szokatlan.

A képen a világoskék épületben van a gyorsbüfé (fast food)...

Megkóstoltam, és döntöttem: otthon mindig lesz tonhalkonzerv (spenót meg úgyis mindig van a mélyhűtőben). Nos, mint a korábbi receptem mutatja, van itthon tonhalkozerv, és ma nekiláttam, hogy spagetti öntetet készítsek belőle.


Egy kis fej hagymát olivaolajon megdinszteltem, később három gerezd fokhagymával gazdagítottam, majd hozzáadtam a spenótot, sóztam, borsoztam és szerecsendióztam. Felfőztem, majd hozzáadtam a tonhalat, végül tejfelt kevertem bele, s a kifőtt spagettire szedtem három-négy kanállal, megszórtam reszelt sajttal és... még jó, hogy lefényképeztem, mert perceken belül írmagja se maradt. Akik most kóstólták először (a két fiam), azt mondták, amit én is: ki hitte volna, hogy a tonhal és a spenót így passzol egymáshoz!

2007. október 23., kedd

Tatárbeafsteak

Ne keress receptet.
Most elmondok egy sztorit a hajós élményeim közül, ami igaz tengerész történet.
Ha azt mondod, hogy már hallottad, mint viccet, akkor ez előfordulhat, de tény: 1973-74-ben a Hévíz tengerjárón voltam, és ott történt meg az eset:

A kuksi (szakács) tatárbeafsteaket készített. Ez ugye nem kimondottan népi eledel kis hazánkban, és van aki így, van aki úgy szereti. Ezen azt értsd, hogy van aki (mint én is) szereti a saját ízlése szerint összekutyulni, és vannak, voltak a hajókon olyanok, akik a szakács által összedolgozva kérték az alkatrészeket.

Nos az egyik kezdő tengerész, neve nem érdekes, az viszont igen, hogy valahonnan nagyon, de nagyon faluból jött, turkál a tányéron, toszogatja az összedolgozott darálthús halmot, és halkan morog a bajsza alatt:
- Franc* az ilyen lusta szakácsba, nyersen adja a fasírtot...

-----------------------------------------------------------------------------------------
* ide tessék sokkal tengerészesebb jelzőt gondolni

Mit együnk rakottkáposzta és tonhalas tésztasaláta után?

Volt egy kis maradék farfalla tésztám a tonhalas tésztasaláta után (persze nem kifőtt!) és egy kis darálthús (ez meg elkészítve) a rakottkáposztából, amit tegnap adtunk a vendégeinknek.
Nos a kettőből összehoztam a képen látható tésztát, amit úgy hívtam a családnak, hogy:

Hozzávalók:
25 dkg farfalla tészta
25 dkg darálthús
kis fej hagyma
petrezselyemzöld
olivaolaj

zöldségek:
sárgarépa
zeller
újhagyma
6-8 darab mézben eltett fokhagyma,
egy zöldpaprika
és egy darab friss gyömbér


fűszerek:
szójamártás

bors
mustár
pirospaprika

Feltettem a tésztát főni, és egy edényben vajat melegedni, majd erre szedem rá.
A zöldségeket aprítsd fel.
Tegyük fel, hogy nincs maradék, pirított darálthúsod, akkor így készítsd: a wokba tegyél olajat, ha forró dobd bele a hagymát, fél perc múlva a darálthúst, paprikázd és sózd meg, és egy perc kevergetés után öntsd rá a kifőtt tésztára, adj hozzá egy teáskanál mustárt, és alaposan keverd össze.
A wokba tegyél olivaolajat, ha forró dobd bele a gyömbért és a mézes fokhagymákat, ez utóbbit egészben! fél perc múlva a zöldségeket, két percnyi kevergetés után borsozd, sózd, locsold meg szójával, keverd el, és erre borítsd rá a tésztát. Ha elkeverted, forrón tálald, de előtte ne felejtsd el megszórni petrezselyem zöldjével.

Jó étvágyat mindenkinek!

2007. október 18., csütörtök

Tonhalas tésztasaláta


Könnyű ételre vágyom, mivel a múlt héten eléggé adtam egy kezet a fogyókúrának - nyaralni voltunk...
Hozzávalók:
25 deka farfalla tészta

A zöldségek: egy darab piros, húsos paprika, két fehér, egy kisebb fürtös uborka, egy nagy fej paradicsom és egy fej saláta. Ehhez nyilván mindenki hozzátehet ízlése szerint mást is.

1 doboz tonhal konzerv, egy kiskanál mustár, olivaolaj, só, bors, egy csepp citromlé.

Amíg a víz felforr, és megfő a tészta, a megmosott zölédségeket feldaraboltam, a mustárt az olivaolajjal habosra kevertem, borsoztam, sóztam, belecseppentettem egy kevés citromot, hozzákevertem a tonhalat, de az olaját is. Amikor a tészta megfőtt, olvasztott vajra szedtem öblítés után. A halmártást hozzáöntöttem, és alaposan elkevertem, csak ezután jöttek a zöldségek. Utánsóztam.
Azonnal, de behűtve is fogyasztható.
Jó étvágyat kíván.

2007. október 17., szerda

Elbuktam a Ratatouille kapcsán

Pedig erősen megfogadtam, hogy most aztán nem!
Nem, és nem!
Nem bukhatok, el, elvégre én is képes vagyok arra, mint bárki más.
Az úgy kezdődött, hogy ráálltam a mérlegre, és az... na hagyjuk. Nagyon szemtelen a fürdőszoba mérlegem, legyen elég ennyi. Ha szemtelen, akkor mi a teendő? Az ember elhatározza, hogy a legjobb amit tehet... hoppá! A mediterrán konyha finom is, és nem is hízlal! Nem igaz?
Nos tegnap elmentünk az ...ba, (ide mindenki gondoljon egy bevásárlóközpontot) és legnagyobb meglepetésemre olcsó cukkinit és padlizsánt kaptam. És ami nem megszokott: az áru szép is volt. Ez már több, mint maga a csoda, kis hazánkban!
Ergo: meg kell guglizni a két zöldséget, így akadtam Kicsi Vú Ratatouille-jára.
Azt mondtam magamnak:
- Na, ezt te is meg tudod főzni!
Szóval nem tudtam. Ugyanis Kicsi Vú azt írta, hogy pirítóssal és fehérborral fogyasztották, ezért aztán mégis eltértem a receptjétől, és ahol egy deci vizet írt, ott én egy deci száraz fehérbort adtam hozzá.
Így aztán ez nem a klasszikus ratatouille, hát legyen ez:

RÉSZEGES RATATOUILLE

Ennek viszont az az ára, hogy még várnom kell arra, amikor elkészítem az ételt úgy, ahogyan a receptben olvastam!
Na, mindegy, több is veszett Mohácsnál!
.

2007. október 6., szombat

Házi feladat: kaja több napra

Holnap repülőre ülünk, és elutazunk. Egy hétre, őszölni az asszonnyal. Csudára várom. Azt mondta, hogy kell a srácoknak főzni valamit, ami nem egy nagy vaszisztdasz és ami több napra elég, de nem túl bonyolult. Füstölt húsos bablevest lángossal gondoltam, ki és ez valóban elég egyszerű étek. Csak időben kell hozzákészülni, azaz ez nem olyan kaja, amit kigondolok, és zsupsz, bele a közepébe, gyerünk alkotni. Ez időigényes, előző este kell elkezdeni az előkészületeket. Nos az ötlet onnan volt, hogy tegnap piacon voltunk, és legnagyobb meglepetésemre, láttam füstölt sertésfejet, aminek szép nagy, és minden bizonnyal porcogós füle van! Akkor pedig nem csülköt veszünk, hanem ezt! A bab már otthon volt, csak a leveszöldség hiányzott. Tegnap este a nagyobb darabokra vágott fejet (amit előzőleg jól lesikáltam) beáztattam. És a babot egy másik edényben.
Tehát jöhet a mai nap!
Nos a napot reggelivel kell kezdeni, és eszembe ötlött, hogy valamikor kedvencünk volt a spanyol omlett, aminek a tetejére egy paradicsomos öntet jön: olajon megkapatom a fokhagymát, hozzáadom a ketchupot vagy, mint én ma tettem, olasz sűrített paradicsomot, gyorsan felforrósítom, és mehet rá a tojásra.
Ez csak egy betét volt a mai naphoz...
Szóval a bableves: feltettem főni a húst, de nem az áztatóvízben, hanem frissben. Nem sóztam, majd csak a végén. Ezután 3 szem krumplit tettem fel főzni a lángoshoz, majd kovászt készítettem, és egy kiló lisztet öntöttem a tálba. Sóztam, amikor felfutott a kovász (egy élesztő, egy evőkanál cukor, két evőkanál liszt, 2 dl. langyos tejben jól elkeverve) beleöntöttem, két deci langyos tejet odakészítettem, és lassan adagolva, amennyi kellet, kidolgoztam a tésztát. Sokáig dagasztottam, hogy hólyagos legyen, azaz minél több levegő kerüljön a tésztába.
Félre tettem, pihenni, és kelni.
Mire a hús (1,1 kg) félig megpuhult, hozzáadtam a babot (jó 60 dkg. volt) és tovább főztem.
A tészta megkelt, deszkára tettem, (mindössze 24 darab lett, de hát három fiú van rá, meg az asszonykám, aki alig eszik belőle. Ne mondd, hogy azért, mert nem jut neki, mert irgum-burgum!) Mielőtt nekiálltam sütni, megtisztítottam a zöldségeket, (2 sárgarépa, két fehérrépa, egy szelet zeller), felapróztam, és készenlétbe helyeztem.
Elkészítettem a rántást: két evőkanál lisztből, jó kis házi zsírból, egy gerezd fokhagymát megpirítottam, bele a lisztet, pirospaprikát, félre, majd hideg vízzel simára kevertem, és hagytam, hadd "érjen össze"... :-)
A tészta addigra megkelt, és elkezdhettem sütni. Olajos kézzel húztam vékonyra a közepét, a szélét vastagabbra hagytam. Hát isten bizony, jól sikerült! Aki kijött a konyhába, bizony egy lángossal ment ki!
Időközben bezöldségeltem a levest, majd berántottam és ízlelés után sóztam, és mire az utolsó lángos is kisült, lekapcsoltam a leves alatt a gázt.
Én a bablevest tejföllel és apróra vágott vereshagymával eszem, mellé a lángos, igen húzós kaja, ha az ember fogyókúrán van, milyen szerencse, hogy én nem (de kéne... :-()
Így aztán a házi feladat megoldva, ehetik a fiúk több napig, ha marad, mert ma este, ahogy átöntöttem a levest, hogy hűtőbe tegyem, hát... nem sokat adnék a hétfői ebédjükért, ha a maradékra hagyatkoznak...

2007. szeptember 25., kedd

Currys boursin, vagy minek nevezzelek?

Az úgy van, hogy az embernek vannak korszakai. Most nem a picassói kék korszakra gondolok, bár az enyémet bízvást nevehetném sárgának. De amikor a család rázuttyan egy kajára, és rájön az ízére, akkor azt nyomjuk állandóan a vendégeinknek. Így túlestünk az asszony dzsuvecs korszakán, az én nyolc és félvezér tokány korszakomon, hátunk mögött vannak a tejszínes pulykamel ízével összekapcsolt esték...
Most a sárga korszakom élem, azaz sok curryt és kurkumát használok, illetve ilyen kajákat készítek. Az írós sárgatál című kajámhoz készítem a panírt, az indiai házisajtot. Ezeket később bemutatom.
Nos a panír meglehetősen ízetlen (bár a kisebbik fiamon kívül mindenki szereti!). Utána jártam a weben, és az újabb adag panír helyett kitanáltam, hogy currys boursin lesz a következő sajtom.
Íme:
Két liter tejhez adok két kiskanálnyi curryt, egy evőkanál sót és felforralom. Két kiskanálnyi citromsavat vízben feloldva hozzáadok. Ez összerántja a tejet, egy tüllel kibélelek egy szitát, beleöntön, egy éjszakán kersztül hagyom lecsepegni. Ekkor van egy currys túróm.
Tíz deka vajat felolvasztok, belekeverem a túrót, adok hozzá pár gerezd lereszelt fokhagymát, borsozom kissé, és újra felforralom.
Egy edényt kikentem zsírral, belesimitottam a masszát, és hűtőbe tettem.
Amikor megdermedt, kiborítottam egy tálra. Meg lehet hinteni durvára tört borssal, de így is finom.
Hát az igazsághoz tartozik, hogy tojás nem volt itthon, mert egyet bele lehet tenni, amikor a túrót beleteszed a forró vajba.

2007. szeptember 19., szerda

Ahogyan a hajón ettünk meg nem ettünk (utolsó rész)

Június 28. csütörtök, úton a Vizcayán.
Ebédkor gyanútlanul benézek a legénységi szalonba, hát szépen megterítve, ahogyan az elõ van írva az elsõ osztályú helyeken, kés, villa, kanál, és az asztal közepén egy tekercs WC papír, mert ugye a legénységnek ez jó szalvéta helyett. Na, most erre fûzzél gyöngyöt! Mert nekünk a tisztiben van szalvétánk. Most mond, hogy nem tisztán szovjet rendszer, ahol a melós nem számított! Mert a lényeg csak az volt, hogy legyen vodka és jól be tudjon rúgni, azt kellett biztosítani, mert akkor a szerencsétlen azt hitte, hogy jól él, megvan mindene, ami az élethezOfficer's mess (crews fruit is on another table!) szükségeltetik...

Mert ha nem szovjet, akkor német szabvány a keleteurópai rabszolgák számára, ami ezen a hajón van!

Délután leszaladtam a kabinomba, kinyitottam a fiókot, és hirtelen az jutott eszembe, hogy ezeket a kacatokat mind haza kell vinnem. És itt van ez 200 grammos neszkávé, amit megbontottam, de nem iszom, mert a kaftány elõvette hídon, amit a legénység elõl eldugott. Mi legyen vele? Mert haza nem fogom cipelni, túl sok, értékes helyet foglalna a bõröndben. Levittem a legénységi szalonba, hiszen õk több mint tíz napja nem látnak rendes kávét. Gondold el, a szakács mossa a használt kávészûrõpapírokat, mert különben fõzni se tudna! Krisztián azonnal lecsapott rá, mert rögtön nekiestek a srácok.
- Elteszem - mondta a szakács , kávékor kiteszem, hogy tovább tartson, talán elég lesz a spanyol kikötõig!
A többiek, ha morgolódva is, de belátták, igaza van.

Június 29. péntek, úton a Vizcayán.
Az úgy van, hogy az ember nehezen bír ki tizenhat órát étlen. Márpedig a vacsorától másnap délig ennyi idõ telik el. Ha nincs mit harapni az éjjeli szolgálatban, akkor nehéz. Mivel nem nagyon akarok kenyeret enni, szalámi, sajt nincs, így aztán megegyeztem a szakáccsal, hogy elteszi nekem az ebédbõl vagy a vacsorából a maradékot. De úgy gondolom, hogy egy kicsit többet fõz, mert itt nincs maradék. Még sose hangzott el ezen a hajón:
- Kuki, ez finom volt, van egy kis repeta? - ugyanis sosincs annyi, hogy bárki is kérjen másodszorra.
Nos így jutok éjjel némi kajához, hogy Krisztián fenntart valamit számomra. És ezt a srácok is respektálják, mert meghagyják, igaz, a konyhai hûtõben van.
Éjfélkor lenéztem, Ilja videózott. Körberakva lekváros bödönnel, majonézzel, mustárral és kenyérrel, teával, mert más kaja nincs. Fél kettõkor lementem, hogy a kajámat megegyem. Ebédrõl való maradék volt, két virsli valami káposztával, hasonló a székelykáposztához, csak hús nélkül.
Az egyik virsli hiányzott. Valahogy nem tudtam haragudni Iljára. Azt hiszem, a legénység keményen éhezik. Az a rohadt ebben, hogy nincs kaja, de ami van, nekem elég. Amit kapok ebédre, vacsorára megeszem, nem maradok éhes. A minõsége olyan, amilyent az alapanyagok megengednek, nem változatos, mert nincs mibõl azzá tenni, engem csak ez zavar. De aki hozzászokott a többszöri étkezéshez, annak bizony felkopik az álla. Józsi úr kisebb étkû, mint én, de többször enne, így õ sokkal többet éhezik, és sokkal többet is szentségel.

Július 1. szombat, úton, Ceuta, úton.
Éjfél után viszem le az ágynemûmet mosni. Meglát Boriszláv, aki tévézett a szalonban.
- Chief, megint nincs mosópor, hiába megy, én is sima vízben mostam ki az overallomat.
Megemeltem a mosóporos dobozom, amit nem láthatott.
- Rutinos! - mondta és kesernyésen vigyorgott.
Most látom hasznát annak, hogy annyi fehérnemût hoztam magammal, hogy elég 8-10 naponként mosnom.

Azt hiszem, elkezdtem hízni. Teljesen hihetõ, ha egyszer nincs kaja, és ha éhes az ember, akkor ugye rájár a hídon pilot süteményére, a szalonban meg majonézes kenyeret eszik, mert tegnapelõtt óta se vaj, se margarin. Lementem a kambúzába, kutattam valami ehetõ után. Tudod mit találtam? Még két megbontatlan doboz sütikét a "pilotnak". - Mert erre volt gondja, hogy egy teljes kartonnal rendeljen. Hát a rohadt kurva nénikéjét az ilyennek!
Józsi úr a napokban rákapott, hogy feljár a hídra lagzizni, és magába dörgöl két-három sütikét. Igaza van.
És akkor mindezekhez add hozzá, hogy eszi a fene (persze nem Józsiról van szó, találd ki, kirõl), hogy Ceutában kimehessen vásárolni, mert 470 euró körüli, úgymond megtakarítás van. Ez persze nem az. Két eset lehet: nem tudja hogyan ellopni, vagy késõn eszmélt, és már nem lesz rá lehetõsége. Ugyanis olyan nincs, hogy megtakarítás, a kajapénzt elvileg kötelezõ az utolsó fillérig elkölteni, mert ez biztosítja az emberi ellátást. És az a helyzet, hogy az állandó leállások miatt (tegnap este fél nyolctól kilencig mosott Józsi úr) egyre tolódik az érkezésünk, most már este fél tizenegy. Kíváncsi leszek, milyen üzlet lesz neki nyitva, és hogyan adja be az új barbának a megtakarítást.
Éjjel egyeztettem a rendelést, amit elküldött, és amit a szakács összeírt. Mindent megrendelt, kivéve a marhahúsokat. A szakács teljesen kiakadt ezen. Az idiótája alapvetõ élelmiszert kihúzott! Aztán Krisztián röhögve mesélte:
- Chief, felhívatott a captain, és leadta az "ebéd rendelését". Készítsen nekem két halat hagymával és krumplival, mondja, mire azt válaszoltam, hogy rendben, de szerezzen valahol krumplit és hagymát, mert napok óta nincs. A barom néz, mint akinek valami nem tiszta. De hát nem tett félre a parancsnoknak? Más hajón a szakács el szokott tenni mindenbõl, mondta, és láttam rajta, hogy nagyon nem érti a helyzetet. Akkor megmagyaráztam, ha azt mondom, hogy nincs valami, akkor nem viccelni szoktam. És tudja, hogy mit válaszolt? Hogy orosz hajókon meg szoktak állni és pecáztak, ha már nem volt kaja.
Hát, most mit mondjunk erre? Semmit.
Végül is semmit nem tudott vásárlani, mert este fél tízkor érkeztünk és éjfélkor már indultunk is.

Július 3. kedd, úton, Castellon. Éjfélkor megyek le, semmi nincs a frizsiderben. Józsi úr undorral majszol egy majonézes kenyeret, mert arra fanyalodott, ugyanis ez a pöffeszkedõ vörös mandarin elrendelte, hogy tartsanak éjszakai szolgálatot, és nézzék a fõgépet. Ha azt mondod, hogy nem igaz, akkor pofán váglak, engem ne hazudtolj meg, mert ezek sajnos kõkemény tények. Azt hiszem, Razvan ehette meg a konyhai hûtõbõl, amit eltett nekem a szakács, és nem tudok rá haragudni, mert jár neki a kaja, ha fõgépnézõ szolgálatot ad (ha nem, akkor is járna, de azt még elviselik valahogyan), és mivel nem volt a legénységi hûtõben semmi, ezért megette, amit a konyhaiban talált. Gondolom, hogy így lehetett, mert õ egy kicsit pukkancs és egy kicsit rebellis típus. Viszont az ember megéhezik szolgálatban. No, mit lehet ilyenkor tenni, mert kaja egy szál se. Az ember lemegy a kambúzába és körülnéz. Addig-addig nézelõdtem, míg találtam egy halkonzervet. Azt magamhoz vettem, fel a hídra, ott van mindig sütike, és így már teljes a lakoma. Szardínia, vajas, lekváros dán aprósüteménnyel: még a legínyencebbek se kóstolták, lefogadom. Én se nagyon ezután...
És akkor, hogy teljes legyen a kép, este mondtam neki, hogy nem nyüzsög a rostocki cég, ilyenkor már meg kellene jönnie a visszaigazolásnak, hogy megkapjuke az élelmiszert.
- Érkezéskor megjön - mondta a legnagyobb lelki nyugalommal, és csodálkozva hozzátette: - és különben is, mi a baj, hiszen van még kajánk...
Ehhez most a jelen lelkiállapotomban, hadd ne tegyek semmit, hadd ne fûzzek hozzá semmiféle magyarázatot, mert nem bírná el a képernyõ...
... Kezdenek a farkastörvények uralkodni. Aki elõbb megy vacsorázni, az kap kenyeret a fél merõkanál rizshez és a fél szelet húshoz, aki késõbb ér, az éhesebb marad, mint aki tud szerezni. Tehát most bennem van két szelet kenyér pluszban, így viszont megette a fene, mert hizlal. Bár a szardíniás sütemény se kimondott fogyókúra. Amikor a kókuszos keksszel kitunkolod a dobozból az olajt, az meg kimondott hízókúra. Viszont ehetõ, csak az elején furcsa.

Hát ennyi. Két nap múlva megjött az új barba, és ehettünk normálisan.
Ezek is kulináris élmények voltak. Mert a negatív élmény is élmény! Viszont céget fogok váltani, mert ez a német társaság pitiáner, ha nekik jó az orosz, "csókulgassák" őket körbe, aztán ha lerohad a hajójuk majd csodálkozzanak...

2007. szeptember 18., kedd

Lehet rosszabb is...

Hát... elég régen írtam a blogba, de őrület, hogy mennyire nincs időm semmire. Most folytatom a Johanna C-n szerzett negatív kulináris élményei összegyűjtését:

Június 12. kedd, úton, Setubal horgonyon.
...
Beszéltem az asszonnyal, édesapámék meglátogatták, és így lasagne volt vacsorára, hát, ha még egyszer ilyet mond Enikõ, akkor nem tudom, mit csinálok! Skandalum! Már rohadtul unom ezt a monoton kaját. Most majd kapunk zöldségeket, meg talán némi felvágottat, szalámit, sajtot és egy kicsit változatos lesz. Mert most éppen az a helyzet, hogy aki napközben éhes, az ehet mustáros kenyeret vagy majonézes pirítóst (ha talál kenyeret!). Aztán elfogyott a mosópor is, és hiába mondtam a kaftánnak, motyogott valamit a spórolásról, kíváncsi vagyok, rendelte? Mert neszkávét nem, azt biztosan tudom, mert megnéztem a leadott rendelést. A szalonban már nincs kávé, a hídon még két napra való van, aztán kész... Ilyen se volt még!
Délután azt mondja Krisztián:
- Sajnos nincs burgonya a csirkemájhoz, így rizst készítek.
- Hát miért nem készítesz krumplipürét rizsbõl? - kérdeztem, humornak szánva. És õ úgy is vette, mert jót mosolygott.
Aztán kaptunk némi élelmiszert. Az új módi szerint, nem Setubalból hozták, hanem 400 kilométerrõl. Nem értem.
Viszont Krisztián se mehet a szomszédba egy kis hülyeségért, és hogy "megviccelhessen" képes volt újrafõzni a vacsorát: este a frissen érkezett élelmiszer jóvoltából krumplipüré volt a májhoz.
- Ahogy kérte chief, készítettem rizsbõl pürét , mondta és teli szájjal vigyorgott.

Június 18. hétfõ, úton, Vizcaya.
Délelõtt mostam. Aztán egy kávéval a kezemben felmentem a pupára, ott ült Razvãn és Krisztián.
- Chief, ma ukrán borscsot készítek! - fogadott a szakács. Innentõl megvolt a téma, kitárgyaltuk, ennek az ételnek minden "csínját és bínját", már amennyi "csín és bín" két olyan fõzõember rendelkezésére áll, kiknek a hazájában nem nemzeti eledel. Az alapvetõ különbség az volt köztünk, hogy a román szerint meg kell mosni a céklát, ám szerintem nem (és a lengyel szakácsoknál nem is láttam). Az után, hogy azt kezdte ecsetelni, hogy a lusta szakács nem mossa ki a céklát fõzés elõtt, lassan rávezettem, hogy ahány nemzet, ahány vidék, ahány háztartás, ahány szakács, annyiféle recept. Ezt kézséggel megerõsítette, és abban maradtunk, hogy a lengyel az orosz és ukrán ételek különbözõek, mert a lengyel barszcznak hívja, a másik kettõ borscsnak.
Így viszont ma már kíváncsian várom az ebédet.
Hát kérem, megmondom az õszintét, nekem ízlett. Megkérdeztem Ilját, õ azt mondta:
- Chief, ez ukrán borscs volt, és finom.
Megkérdeztem a kaftányt.
- Hát, István, ez nem az igazi! - csodálkoztam is volna, ha neki valami jó lenne, amit nem ő csinált! - Az eredeti orosz borscs vörös a céklától, és a legjobb marhahúsból készül. És olyan sûrû, hogy megáll benne a kanál! - ezt természetesen nem mondta, hanem mutatta!
Ebbõl azt vonom le, hogy ahány ház, annyi borscs, barszcz, meg céklaleves. És emlékszem Viktor bátyó borscsára, amit a Lys Carrieren készített. Na, az aztán bûn rossz volt! Semmi hús, csak egy szekérderék répa, krumpli és cékla... Ide teszem emlékeztetõül a fotót, amit a Lys Carrieren készített rólunk Leszek, a gépész.

Június 24. vasárnap, Bassens, úton.
Manõver elõtt lementem a szalonba, hogy egy falatot egyek, mert kávét akartam inni. Hát a hûtõszekrény olyan üres, hogy annál üresebb legfeljebb az ûr, bár az tele van rádióhullámokkal. Ez azért felháborító ám! Nem is miattam, mert egye fene, nem eszem, de a srácok, akik nehéz munkát végeznek, még egy szelet kenyeret se tudnak megkenni. Mindenesetre lefényképeztem, és szükség esetén elküldöm Mr. Kremersnek. Ha szívesen tanulmányoznád nagyban, csak klikk a képre.
Délutánra kissé elkezdtünk lityegni. Este váltáskor azt kérdi a barba: - István, miért vettetek neszkávét? - ugyanis Józsival hozattam magamnak tegnap, és õ is vett magának.
- Mert hamarosan elfogy - mutattam az üveget a hídon levõ kis pulton. - Van a kabinomban - mondja, és ettõl nem lopódott a szívembe. Ugyanis a legénységi szalonban már vagy tíz napja elfogyott, és tetszik, nem tetszik, én is a legénység tagja vagyok, nem igénylek különleges elbírálást, külön kaját, meg semmit, amit a matrózok nem kapnak meg. - Az, hogy a hídon van még, annak köszönhetõ, hogy kevesebben isszuk.


Június 27. szerda, úton.
Délelõtt tízkor keltem, mert muszáj, ha este aludni akarok. Kávé, és jön Józsi úr a gépházból.
- Pista - áll meg az ajtóban felháborodottan , voltál te olyan hajón, amelyik állandóan teljes sebességgel ment?
- Nem, mindig volt mintegy 15 százaléknyi tartalék.
- Na, ugye! Itt meg állandóan full speeden járunk, most egy picit visszavetettem, és rögtön nem tetszik ennek, már pufog érte. Pedig elõtte megint kezdett "pufogni" (a fõgép), most pedig szépen jár (nem a kaftán, a fõgép). A hõfokok is tökéletesek. Inkább azzal foglalkozna, hogy nincs kenyér reggelihez, és amikor kértem, a szakács azt mondta, el kell zárnia, mert a fiúk megeszik!
Hát kérem, most szóljon hozzá valaki! Ez egy olyan hajó, hogy a legénység megeszi a kenyeret! Botrány! Ahelyett, hogy a takarékba raknák, mindig csak megzabálják! - Hát így aztán nem érdemes ezeknek venni semmi kaját!
Tessék mondani ez most koncentrációs tábor, vagy egy német tulajdonos által fenntartott, EU-s munkahely, mert még azt se lehet mondani, hogy a lobogó... mert az is máltai! És a cég, amelyik alkalmaz, ciprusi, tehát dettó uniós. Ehhez csak annyit, hogy idejövet azzal szédítette a szakácsot, hogy itt kapunk némi élelmet, amivel július elsejéig kihúzzuk, és mit tett: odaadta az ügynöknek a listát, hogy ez a rendelés, faxolja el Rostockba, és persze indulás, nincs kaja, viszont ezt kapjuk meg Castellonban, és utána majd ki tudja mi lesz? Természetesen nem lesz elég élelem ezután se! Valamit tenni kell, mert ez nem fordulhat elõ még egyszer.

2007. augusztus 22., szerda

Nehogy azt hidd...

Az, hogy eddig igyekeztem összeszedni a legutóbbi hajómról a kulináris élvezeteket, még nem jelenti azt, hogy az élvezet mindig pozitív lenne.
Akkor mesélek:

Május 5. szombat, Cadizi öbölben Trafalgarnál.

Vulkán, kitörés előtt

Egy kis hiba van a címben, és az helyesírási. Ugyanis Vulcant kellett volna írnom, mert aki mármár robban, az Krisztián, a szakács (vezetékneve a Vulcan). Jankó úgy adta át a munkakört Gemlikben, hogy kéthavi kaja van. És hiába mondta a román konyhamester a barbának, hogy kevésnek tűnik, ami raktáron van, Dimitrij nem vásárolt semmit. És most az a helyzet, hogy mindennek a végét esszük. Nincs csirke, nincs hal, ma ettük meg az utolsó sertéshús cafrangokat, marha még van egy kevés. Krumpli nincs, rizs egykilónyi, száraztészta még akad, szalámi elfogyott, sajt nincs.
Vacsorára volt valami marhabőr aktatáska füléből készült szelet, a krumpli végével és kevés nyers káposztával és paradicsommal. Na, akkor tegyünk rá egy kis bazsalikomos olívaolajt. Hiába rázom, nem jön semmi. Na, akkor Tabascót. Dettó. Na, akkor sót. Az van. És hámoztam hozzá fokhagymát, bedörgöltem, leöblítettem tejjel, és kész. Elég volt, ezt örömmel mondom, mert keveset eszem, tartom a súlyom.
Ha valaki bejönne a kabinomba, és látná, hogy mit csinálok... A chilis mézet úgy tartom állandó kevergetés alatt, hogy az üvegeket leteszem a földre, és időnként beléjük rúgok, ha nem billen eleget a hajó. Ugyanis pár napig állandóan kell forgatni, hogy a paprika oszoljon el benne egyenletesen.
Ezt az eljárást egészen este kilencig folytattam, miután háromnegyed kilenckor elaludtam. Akkor felébresztett a falon bődületest durranó üveg. Felkeltem, eltettem, és éjfélig azon gondolkoztam, hogy a hülyeség és az életkor nincsenek egymást kizáró viszonyban... Szóval nem tudtam már visszaaludni.

Május 8. kedd, úton, Vizcaya. Lityegünk, mint a radai... Aludni egy tiszteletreméltó bűvészmutatvány. Este nem is tudtam teljes sikerrel bemutatni, így aztán mindössze negyven percet durmoltam, a szolgálat így megint rettenetes volt. Nem is állítottam a vekkert tízre, csak negyed délben keltem fel.

Mentem ebédelni

Azért a címet nem úgy kell érteni, ahogyan holmi gyanútlan olvasó elképzeli, hogy: fogtam magam, lementem, és kaptam ebédet. Mert fogtam magam, és óvatosan ledülöngéltem a csigalépcsőn, attól rettegve, hogy kiszalad a lábam alól, és jól összetöröm magam.
Aztán az ebédről erősen más fogalmak élnek a köztudatban, mint amiben részünk van.
Délben finom kis gombaleves volt. Azért ezt a mondatot úgy kell olvasni, hogy a sorok közt meglásd, miféle jelző a "finom". A "kis" az igaz. A "leves" csak részhalmaza az igazsághalmaznak, mert ez bizony lötty, amire csak egy multi képes a zacsekjával. És persze nincs gombakonzerv, amivel "feljavítsuk", mert gyárék csak az ízt tudják belekemikáliázni meg a sűrűséget. Most már oda jutottunk, hogy ma elfogyott a káposzta, megettük a végét. Dinsztelt, ízesített, nevenincs izé volt, ma Krisztián felhasználta az utolsó hagyma felét is, a másik részét eltette holnapra. A káposzta oly irdatlan sok volt, hogy nem győzte tapickolni, lapítgatni a tányéron, hogy mutasson valamit, azaz takarjon a tányérból. Most már, muszáj kenyeret is ennem, ha nem akarok korgó gyomorral felállni. Szerencsére a fekete rozskenyérből még van, egy szeletre ráfért (na, nem vastagon) az összes káposzta, és ehhez kaptunk két-két sült kolbászkát (hogy fogalmad legyen a nagyságáról: Jankó 6-7 darabot adott belőle egy adagban, és még lehetett kapni, ha valaki azt mondta, ne, ez kevés!).
Az öt mandarinból nekem jutott egy, nyolcan vagyunk rá, Vulcan nyilván nem eszik, a barba sem, mert nem gyümölcsös...
Vacsorára jó száraz marhaszelet volt (ja, nincs már olaj), és hántolt árpa főve. Én megettem, mert miért ne, de Krisztián vigyorogva mondta, hogy a legtöbben úgy öntötték ki, ahogyan elébük tette (a húst megették).

Május 9. szerda, úton, Kelta tenger. Már itt vagyunk a kertek alatt. Nagy várakozással nézek a mai nap elé. Remélem, megtudjuk a következő utat, már ki lehet számítani az érkezést, meg telefonálni is akarok.
Ebédnél, miközben kanalazom a gombakrémlevest, kérdem Krisztiánt:
- Sok van még ebből a gombaleves porból?
- De chief, ez spárgakrém leves! - oktat ki vigyorogva. Hát ki érti, ennyiféle leves van, ő meg sír, hogy nincs mit adnia. Az, hogy az ízéről nem lehet rájönni, hogy mit eszel, az nem a szakásunk hibája. Utána babfőzelék volt kolbászkákkal. Úgy van, kettőt adott hozzá. Mi lenne, ha nem szeretném? Már régen unnám!
Azt is mondja a konyharádió, hogy a barba négy napos kis rendelés összeállítását kérte, tehát nyilván tud valamit a következő útról (közeli kikötőbe mehetünk, mert négy napból kettő ugye Greenore).

Május 10. csütörtök, úton, Greenore.

Román-magyar jó szomszédság

Ebédre, na, ki találja ki, mi volt?
Hát persze gombakrémleves helyett spárgaleves. De zsemlekocka már nincs ám! Utána kétféle rizs, nem azért, mert ilyen flancos dolgunk van, hanem mert Krisztián összesöpörte a rizses dobozt. És hozzá kolbászkák.
- Chief, találtam két mandarint. Nektek, magyaroknak adom. A captain, ha enni akar, akkor rendeljen idejében, de úgy egyétek Józsival, hogy a barba ne lássa.

Május 22. kedd, Ipswich, úton.
... amíg számolgattam, megjött a kaja, ettől egy kissé kiakadt Dimitrij, és az én kis okos buksimba sem fért, de a tény az tény. Mert: a cég, amelyik a kaját intézi (a tulaj kiadta egy rostocki vállalkozásnak, de hogy miért, dunsztom sincs) Greenoreba írt, hogy ott nem lehet semmilyen körülmények között megoldani a kaja leszállítását. Itt megkaptuk. Tudod, honnan hozták? Hullból, ami 210 kmre van innen! Hát dögöljek meg, ha Dundalkból - 20 mérföldnyire volt - nem lehetett volna Greenoreba szállítani! Ráadásul az áru itt ronda, sok mindent nem hoztak, és az ára! Fontban többe került, mint Írországban euróért! Az 1 eurós tejet itt másfél fontért hozták be! Azt mondom, hogy dögöljön meg mindenki, aki bármikor is egy hajó kajapénzéhez hozzányúlt, ellopta, vagy a saját kis üzletét menedzseli belőle!
Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről...

folyt. köv...

2007. augusztus 15., szerda

Mindenütt jó, de legjobb itthon

Öt napot Rostockban töltöttünk.
Van egy tengerészbarátom. Vele 1983-ban ismerkedtünk meg a szép és kies Port Szudán kikötőjében. Én a Somogy motoros második tisztje voltam, és egy matrózt valami betegség miatt injekciózni kellett, de elfogyott a fecskendő.
- Hát menjen át az NDK-s hajóra, és kérjen - utasított a parancsnokom.
Átmentem, s a barátság jegyében természetesen megkaptam a fecskendőket.
Utána hajólátogatás.
Utána baráti iszogatás a német tisztekkel, és meghívtam őket a mi hajónkra másnapra.
Másnap átjöttek, hajólátogatás, utána a kabinomban baráti poharazgatás.
A következő reggel, ahogy magamhoz tértem, egy cetlit találtam az asztalon, a német második tiszt címével. Eltettem, el is felejtettem.
Kihajóztam, hazajöttem.
Pár hét után levél érkezett Rostockból. Ahogy megbeszéltük a hajón, várnak minket Rostockban, írta a német tengerész.
Ez biztos rossz vicc, gondoltuk az asszonnyal, és megírtam, hogy kedves, de nem megyünk, más dolgunk van. Postafordultával jött a válasz:
Akkor ők októberber elején érkeznek, mert az én meghívásomnak ők örülnek, és élnek is vele.
Az asszony kissé "megmosta" a fejem, hogy az efféle dolgokat talán előbb együtt kellene megbeszélnünk, de már nem volt mit tenni, Achim és a felesége jöttek.
Igazán Pesten ismertük meg őket, és azóta is tart a barátság.
Most születésnapot ünnepelt a nagy család, amikor ott jártunk. Tizenhét vendégnek svédasztalt készítettek.
Az igazi attrakció a Hanse Sail 2007 volt, mindenki úgy időzítette a szabadságát, hogy részt vehessen rajta.
Nos, a hajók indulása nem az igazi volt. Illetve biztosan az volt, csak a ködtől nem nagyon lehetett látni. Legalább száz történelmi hajó és más vitorlás gyűlt össze, de a köd és a szélcsend közbeszólt. Motorral még kimentek, látni is lehetett valamit, de a szélcsendben a nyílt vízen nem tudtak szelet fogni, hát a regatta elmaradt. Másnap mi jöttünk haza, de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha a csalódott nézők is elhagyták a szép várost, mert egész nap zuhogott az eső. A rendezvény tizenhét éves története alatt először volt rossz idő.
Lehet, hogy mi vittük?
És persze recept!
A rügeni kirándulásunk alkalmával szoljanka levest ettünk, és a nagymama a svédasztal előtt is adott mindenkinek egy tányérral. Hát az valami csuda finom volt! Most kitehetném a netről levett receptet, de nem. Majd ha elkészítettem, akkor jön.

2007. augusztus 1., szerda

Balti okroska

Azt ígértem, hogy bbq, és fotók. Ehhez is társul a Naplóm egy fejezete. Íme:

Április 8. Húsvét Vasárnap, Piombino.
A parancsnok barbeque-t rendelt mára. Ez igen rendes tőle. Most reggel, amikor írom a naplót, remény sincs, hogy az ügynök behozza a partra lépési engedélyt.
És mit ad Isten, behozta (valaki, nekem Dmitrij mutatta diadalittasan).

Húsvét, po násomu...

Hát akkor gyerünk!
A kaftánnal (kaftán=parancsnok, tengerész szleng) indultunk ki, ő telefonozni akart (a fia ma Szentpétervárott tékvondózik, korosztályos, országos nyílt verseny). Elmentünk egészen a kapuig. Az első akadály itt tornyosult, egy díjbirkózó kinézetű kapuőr személyében. Mutatjuk a shorly passt.
- Ez így nem érvényes. Kell az útlevél vagy a fénymásolata. Abban fénykép van, és azonosítani tudom magukat... - mondta (olaszul).
Nem akartam kekeckedni, mert nyilvánvaló volt, hogy előrántja a revolverét, és Mr. Bush legnagyobb megelégedésére szitává lő, ha át akarom hágni a biztonsági szabályokat.
- De az útleveleket elvitte az ügynök - mondtam, ami teljesen fedte az igazságot.
- Igen. - állapította meg a cerberus (de még nem tudtuk, hogy mi "igen", azaz "yes", mert a tiszteletünkre átváltott angol társalgásra, és minden bizonnyal feltárta teljes szókincsét ezzel a yesszel).
Itt jobbnak láttam olaszul folytatni, nem érdekelt, hogy a barba nem érti, mit mondok.
- Nézze, Ön itt a munkáját végzi, és mi csak ki szeretnénk menni, nem tehetünk arról, hogy az ügynökünk feledékeny.
Ez vagy meghatotta, vagy belátta, hogy nem mindenki olyan lelkiismeretes dolgozó, mint ő, itt a kapunál, a demokrácia, az igazság és Amerika biztonságának érdekében. Fogta a mobilját és felhívott valakit, aztán még valakit, aztán még valakit, felderült az addig marcona pofikája, beírt a biztonsági naplójába, iktatott, pecsételt aláírt, és kimehettünk.
A személykikötő, ahova igyekeztünk, ott volt tíz méterre a kaputól.
De nem jutott el a barba a telefonig, mert Iván (az ukrán) hívta a talkiewalkien (vagy walkietalkie) szóval a hordozható rádión, hogy megjöttek a vámosok. Így megmutatta a főnök, hogy hol találok internetet, és visszament. A személykikötő igen szép, csak épp az internetet elbontották. Az újságos megmondta, hogy kedden hol találok a városban. Befelé menet megittam egy jó kis olasz kávét, meg ahogyan az a régi, szép, MAHARTos időkben volt, egy campari szódát is kértem hozzá.
- Fehér borral? Bele? - kérdezte a csapos.
Ha kérdezte, akkor nyilván sokan isszák így, és mivel még nem ittam, meg kellett kóstolnom. Nem rossz. Sőt, jó.
Délre értem vissza, addigra már sült az első adag a grillsütőn. A bejárati ajtónál levő búvónyílás tetejét alakítottuk át ebédlőasztallá, amit az egész legénység körbe tudott ülni. Volt minden: sült kolbász, rablóhús, sült csirke, amit előtte bepácolt Jankó, aztán sült hal, és sertéstarja is várakozott egy tálban. Hozzá paradicsom és franciasaláta volt. Egy negyvendekás bucit is felszeletelt a szakács, de nem fogyott el a fele sem.
Hozzá spanyol vörösbort ittunk, papírdobozost, egy euró hetven literje, bűn rossz, otthon keresve is nehéz találni ilyen lőrét, és ilyen drágán! (Már a minőséghez képest volt drága.) Össze kellett kevernem szőlőlével, és ez már iható jellegű moslékot adott. És mivel koccintani kellett elég sűrűn, bedörgöltem belőle vagy nyolc decit, ami másfél liter folyadékot jelentett. De az ember a társaság kedvéért mit meg nem tesz!
Fél háromig beszélgettünk, akkor már elég hűvös volt, és elég nehéz a fejem a bortól, hát eljöttem lepihenni. Hallatlan jót aludtam...
Amikor felkeltem (fél hatkor), kiderült, hogy Józsi és a barba kimentek a városba nélkülem, mert nem találtak. (Szerencsére a kabinomban nem kerestek, mert akkor meg lettem volna találva.) Nem bántam, nekem többet ért az alvás.

Értekezés némely általános és népszerű orosz szokásokról

Ma kissé jobban megismertem az orosz lélek rejtelmeit. Úgy kezdődött, hogy felhívott Dmitrij az irodába. Hozott sós mogyorót és egy literes, fekete címkés Captain Morgant. (Kezdők részére: jamaikai rumot, a jobb fajtából.)
- Kértek valami üdítőt mellé?
Nem kértünk.
- Helyes. Ez finom ital, nem kell elrontani kólával.
Hozott három poharat, talán féldecisek se voltak. Töltött.
- Na zdarovje, egészségünkre...
Belekortyoltam. Igazán finom. Sűrű és sima, mint az olaj, nem mar, nem kapar, kimondottan kellemes. Józsi hasonlóképpen élvezte az ízét. A barba: zutty, a gallér mögé. Hát, nem tudom... így csak a hatást lehet élvezni majd az ötödiktől kezdve. Reméltem, nem kerül rá sor.
Beszélgettünk.
A baj csak akkor volt, amikor Dmitrij kérdezett. Ugyanis amíg ő beszélt, szaporán bólogattunk, hümmögtünk, igeneltünk, ő meg elvolt a speciális angoloroszmutogatós pidgin nyelvezetével, amit jó, ha hatvan százalékban értek.
- Van fiatok? - kérdezte, és ezt megértettük. - Akkor a fiainkra! - mondta a következő tósztot, és zutty, bele a nyelőcsőbe, hogy az íze ne zavarja. Meghuzigálta a fülcimpáját, és elégedetten hátradőlt. Megtudtuk, hogy az első feleségének az apja minden reggel megivott 3 cent vodkát, de többet az istennek se, hát ember az ilyen? Négy év után el is vált.
Szaporán bólogattunk, amit úgy értett, ahogyan akart.
- A feleségeinkre! - emelte a poharát a tószt után.
Ittunk, mindenki, ahogy szerette. Józsi csak megnyalta, közben szaporán tiltakozott, hogy neki nem kell ennyi jóság, én megízleltem, apró kortyokban elszopogattam, ő meg lazán bele a gyomrába, szerintem a nyelőcsövéhez se ért az ital.
- Szabotázs! - mondta, és mutatta Józsi poharát, ami félig volt csak üres.
- Miért? - kérdezte a gépészünk ártatlanul.
- Mert nem tudunk addig inni, amíg a poharadban van az előző töltésből...
Magyarázott mindenféle okosságot, amiből néha elkaptam valamit, például az okroska levest, amit én is szoktam készíteni otthon, és kiderült, hogy pontosan úgy kell, ahogy előadtam neki, és ezt igen nagyra értékelte. Itt van ez az István figura, az egzotikus és távoli Magyarországról, és tudja ezt ez igazán orosz levest... erre inni kellett, mégpedig a legénység égészségére, a tószt szerint..
Elmondtam, hogy lengyel azt mondja: strzemjonego, ha már eleget ivott, és menne a fenébe, haza.
Nem vette a lapot, hanem ittunk a családjainkra.
Töltöttem Józsinak is, hiába tiltakozott, mert ha nem segít be, akkor reggelig itt tósztolhatunk.
Megmagyarázta, hogy náluk valamiféle vándorbotot emlegetnek, de utána még 40szer kell inni... Te jószagú! Soha ki nem ejtem orosz jelenlétében a vándorbotot! (Szerencsére nem is jegyeztem meg.)
Aztán ittunk a hajóra, a mi old ladynkre.
Aztán úgy tett, mintha velünk beszélgetne, s ezt követően ittunk a jövőre. Életemben nem ittam ilyen mennyiségű tömény jókívánságot, rummal körítve.
Nem részletezem, fél háromra fogyott le az üveg annyira, hogy azt kis jóindulattal üresnek lehetett mondani.
- Ezt benne hagyjuk, hogy ne mondhassák, hogy megittunk egy üveggel! - mondta az okosságot kifelé a fejéből, s közben a véreres szemeit meresztgette.

És akkor itt az okroska recept:

Balti okroska
Kánikulai hideg, sós leves

Hozzávalók: 20 dkg marhahús, 20 dkg sertéshús, 1 csirkemell, 6 pohár kefír, leveszöldség, 1 kígyóuborka, 10 dkg sonka, 1 pár virsli, 1 csomag újhagyma, kapor, petrezselyemzöld

só, bors, pirospaprika.

Elkészítése:

Előző nap készítesz a húsokból és a leveszöldségből egy erőlevest. A zöldséget edd meg, vagy készíts belőle franciasalátát. A levest leszűröd, majd beteszed éjszakára a frizsiderbe.
Másnap, tálalás előtt leszeded a leves megdermedt zsírját, a húsokat, a virslit, az uborkát és a sonkát kockára vágod, bele a tálalóedénybe, majd rászeded a kefírt, és ugyanannyi levest. Sózod, borsozod, elkevered, meghinted karikára vágott zöldhagymával és apróra vágott kaporral és petrezselyemmel.
Tálaláskor díszítésül kevés pirospaprikát szórhatsz a tetejére.
A receptet a Magyar Konyha 1. (első) számában olvastam, és 1977 augusztus végén készítettem el először, most másodszor.

2007. július 28., szombat

Gyógyszertár és muszaka

Továbbra is az élményeimből idézek, és még mindig a kellemest, a jót adom át. Maradjunk továbbra is Barcelonában.
Május 31. csütörtök, Barcelona.
Kilenc óra tízkor megjött az ügynökségi autó, hogy elvigyen fogorvoshoz. Indulás előtt mosolyogtam magamban: mint gyerekkoromban, a fogorvoshoz indulás előtt elmúlt a fájás. De mivel már nem félek, ez valóban másfajta "elmúlás" volt. Ez "igazi". Ugyanis elmúlt a gyulladás.

És meg is mutatta a röntgen, hogy nem látni semmit. A fog "ép", azaz jól kezelt, nem lyukas, tehát a foggyökér gyulladhatott be, azt majd otthon kell kikezelni. Kaptam antibiotikumot, és erős fájdalomcsillapítót, ha szükség lenne rá. A dokilányka szerint (semmiképp nem néni...) kibírja hazáig. Ha nem, visszajövök, és elfenekelem.

Hogyan ne mérjük magunk?

Utána gyógyszertár. Az ügynökségi tag kiváltotta a piruláimat, addig én lelkesedtem, mert találtam egy mérleget, hát gyorsan megmértem magam. Afféle, ma már persze általános, mindentudó mérleg volt.
Ráálltam.
Beledobtam a 20 centet. Látom, valamit jelez, és villog, a pénz meg leesett. Kivettem, újra bedobtam. A kijelző csak villog.
Lehajoltam, hogy elolvassam, ugyan mi a baj?
Nos ezt írta ki: "Álljon egyenesen, amíg megmérjük a magasságát".
Ezért aztán 104,3 kiló vagyok és 165 centi magas, mert amíg görnyedten olvastam, megmérte a magasságom...
A súlyból le kell vonni a ruházatot, és az MBT cipő másfél kiló ám! Úgyhogy mínusz két kiló. És a BMI-m (a testtömeg mutatóm) is kissé elszállt (a ticketen: I.M.C.). Viszont a cipőtalp az két és fél centi vastag, hát akkor még alacsonyabb vagyok! Jesszusom!

Vacsorára valami csuda finomság volt: muszakát készített Krisztián. Megmondom az őszintét, még sose ettem, de ez felséges volt. Persze, ez nem az eredeti görög recept szerint készült (ha lehet egyáltalán görögnek hívni, mert a balkánon, minden keresztbe-kasba van, de a neve görög, ez talán biztos), hanem tett még bele egy kis rizst, ami felszívja a kisült szutyákot, meg azt hiszem a gomba is hiányozhat ha Athén környékén teszik eléd. Ott viszont biztosan kaphatsz hozzá egy fél liter redzsinás fehérbort, a hajón csak lónyál van: narancslé.
A képen (jobb oldalon) láthatod Krisztiánt, amint a muszakát szeleteli, és ahogyan a tányéron elém tette.

Gondolhatod, milyen finom volt! Oly annyira, hogy itthon én is elkészítettem.
Bal oldali fotó.
Az enyém nem lett ilyen magas, de én csak egy sor burgonyát tettem bele.

És itt a recpet:

Hozzávalók: egy nagyobb padlizsán, 1 cukkini, 30 dkg. darált bárányhús, 4 szem nagyobb burgonya, 10 dkg főtt rizs, 5-6 szem paradicsom, 3 db zöldpaprika, reszelni való sajt, bazsalikom, kakukkfű, só, bors, egy fél fej hagyma.

A receptet Cristian Vulcantól tanultam. Az eredetiben nincs rizs, de Krisztián szerint jól felszívja a zöldségek levét, és laktatóbb is az étel. A cukkini az én ötletem, illetve családi hagyomány, mert amihez padlizsánt teszünk, ahhoz cukkinit is teszünk.

Elkészítése:
A padlizsánt, cukkinit és a burgonyát paprikát és paradicsomot felszeletelem. A padlizsánt és a cukkinit besózom mindkét oldalát, amíg levet ereszt, addig a burgonya karikákat mindkét oldalon aranyxszínűre pirítom. Ezután megforgatom lisztben a cukkinit és a padlizsánt, majd ezeket is megsütöm. Végül a paprikát kapatom meg. Közben félig megfőztem a rizst.
Sütés közben elkészítem a húst: hagymát megdinsztelek, erre dobom a megdarált húst. Sózom, borsozom, bazsalikommal és kakukkfűvel ízesítem. Ha kifehéredett, leveszem a tűzről.
Ha ezzel megvagyunk, akkor következik a rétegzés:
Alulra a rizs, erre a burgonya, erre a padlizsán és a cukkini vegyesen. Most jön a hús, majd a paprika és végül a paradicsom. A tetejére sajtot reszelek, és előmelegített sütőben 25-30 percig sütöm.

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK!

2007. július 26., csütörtök

Hazajöttem!

Igaz, nem ma, se tegnap, már több mint egy hete megérkeztem, így aztán ideje, hogy bejelentkezzem. Sokat törtem a fejem, mit tegyek ki a hajón ért élményekből. Az első a legnagyobb jó, már ami a kulináris élvezeteket jelenti.
Idézem a naplóm:
2007. május 30. Barcelona.
Aztán a piacra értem. Nekem a barcelonai, a Rambla melletti piac marad egész életemben "A PIAC". Kezdő tengerészként ezt láttam, az itteni árubőség a szocializmusból szalajtott hajósinasnak maga volt a csoda, az isteni bőség, a hallatlan jólét megtestesülése. Minden a régi: a pultok roskadoznak, mindent kapni, mindenből csak szépet kapni, csudálatos még mindig! Célirányosan mentem, a húsosok pultjait böngésztem. Az egyiknél láttam valamit, ami hasonlított arra, amit kerestem:
- Ez mi? - kérdeztem a fiatalembert. Megmondta. Dunsztom nem volt, mert ennyire nem terjedt ki a nyelvtudásom. - A spanyol azt mondja, hogy trippa (pacal)? - kérdeztem. Heves bólogatás, és szóban is megerősítette. - Hol árulják?
Megmutatta, a piac túlsó felén, természetesen. Nem bántam. Átverekedtem magam a tömegen, lefényképeztem a halasok pultjait, a csodálatos gyümölcshegyeket, a színpompás zöldséges árudákat. Végül megtaláltam, ahol a belsőséget árulták. Hegyekben állt a pacal. Kinéztem, vettem egy kilót (a drágábbikból, ez nem fehér, hanem barna volt, és az ára is 2 euróval magasabb) összesen 4,50et fizettem egy kilóért. Még négy fej fokhagymát is vettem, mert a hajón nincs, és nagyon szeretem a sültekhez, húsokhoz harapni.

Június 1. péntek.

Ma ciorba de burtát, román pacallevest eszünk!

Egy nagy lábasban rotyogott a pacal. Annyi vizet tett rá Krisztián, hogy ellepje, mellé két fej negyedekbe vágott hagymát és két sárgarépát darabolt fel. Nem sózta! Héttől fél tizenegyig rotyogott, a vizet pótolta, majd a pacalt kivette, apró csíkokra vágta, a főzővizet leszűrte, a hagymát és sárgarépát kidobta. A felcsíkozott pacalt beletette egy lábosba, majd jött a sűrítés: személyenként három tojást vett, csak a sárgájára van szükség. Belecsepegtetett kevés ecetet (ez azért kell, hogy ne álljon össze a tojás majd a levesben, egy evőkanálnyi volt), jól elkeverte, majd tejfölt adott hozzá, nyolc személyre fél litert számolt. Simára keverte, és lassan belemerte a levest, szintén állandóan kevergetve. Na, most lehet megsózni, és ráönteni a pacalra. Közben elkészítette az "arcot": egy sárgarépát finomra reszelt, olajon megdinsztelte, a répát kidobta, és a színes és ízes olajat majd a kimert leves tetejére önti, ezzel "arcot kap" a leves.
Összeállított egy fokhagymás lét: egy fej fokhagymát összezúzott, megsózta, vizet engedett rá, egy kiskanálnyi ecetet adott hozzá, elkeverte. Ezt a leves mellé adja, és kiki annyit használ, amennyit szeret, akar, amilyen az ízlése! Az asztalon volt még borecet és bors az ízesítéshez. Azt ajánlotta, hogy készítsek hozzá pirítóst, és azzal egyem.
Úgy ettem. Te jó ég, hogy ez milyen finom! Valóban kell bele az ecet és a fokhagyma is, meg is borsoztam, és két leveses tálkával bedörgöltem belőle. És tanultam valami mást is, de azt nem árulom el, mert azt otthon majd elkészítem. Aztán Krisztán "bevallotta", hogy ez "csak 75%ban" valódi kaja, mert hiányzik belőle a borjúláb. Azt is kellett volna belefőzni, akkor az igazi! Hát kérem, csak tessék azzal is kipróbálni.
Egyelőre ennyi.
A rémségek később jönnek...
Akik olvassák a naplómat, talán tudják, mire számíthatnak, de ide csak a "gasztronómiai" élmények kerülnek majd ki.

Üdv mindenkinek, és olyan jó itthon!

2007. március 13., kedd

Március 15-én utazom, tehát...

Mi következik ebből?
Nem, ne tessék semmi rosszra gondolni, nincs benne politika, csak annyi történik, hogy van alkalom további búcsúebédekre.
Így például a mai csirkeleves volt és székelykáposzta. Na, de a desszert! Éppen a miatt főztünk csirkelevest. Ugyanis nagyon megkívántam Mamma Ginestrata-ját, és ezt készítettem. Majdnem.
Azért majdnem, mert a só mellett egy tk. chilit is tettem bele. Nagyon-nagyon ízlett az édes-sós-csípős borhab! Sajnos a fénykép nem sikerült, de majd holnap, mert holnap is lesz búcsúvacsora, sajnos az utolsó.

2007. március 12., hétfő

A második búcsúebédem: szívleves és pórés penne

Most kettesben az asszonykámmal... van nekünk egy kedvenc kajánk, ami afféle kínjaétel volt valaha, de mára rendszeresen készítem, mert szeretjük.
Az a története, hogy kínlódtam egyszer, miből is kellene készíteni levest. A fiam főzött magának zöldséget a halához (nagy halfogyasztó, de csak tengerit eszik), és szokás szerint egy félvagonnyi főtt karfiol és brokkoli maradt utána, megenni mindet nem tudta, ott árválkodtak a hűtőben egy jénaiban. A főzővize meg a tűzhelyen.
Nos, volt otthon kacsaszív, azt negyedekre vágtam, puhára főztem a zöldség főzővizében, egy fél zellerrel együtt, aztán néhány szép darab kivételével elturmixoltam a karfiolékat (persze a szivet addig kivettem), majd tálaláskor a tányérba került díszítésnek. Tejfölt adtam hozzá és petrezselyemmel díszítettem.

Hozzávalók:
1 kis fej brokkoli
1 kis fej karfiol
60 dkg kacsaszív (vagy pulyka, vagy csirke...)
1 kis darab sárgarépa
fél zeller,
tejföl, petrezselyemzöld, só, bors

A második fogás pedig penne volt pórémártással - Mamma juttatta eszembe - (csak kevés sonkát vétkeztem hozzá, ja és belekotortam a maradék juhtúrót, és az asszony nem rótt meg érte...)

Amiből elkészítettem: kevés olívaolaj, póré, tejszín, só, bors, szerecsendió, sonka, juhtúró, petrezselyemzöld...

2007. március 10., szombat

Tejszínes tofu

Elutazás előtt az ember mindent "kifőz" a hűtőszekrényből, amit más itthon nem használ. Erre a sorsra került tegnap este a tofu, és - sajnos - korábban a friss gyömbér.

séf úrHozzávalók:
Fél doboz tofu, 1 dl tejszín, négy rázásnyi szójamártás, 1 kk. kardamom mag, 1 kk. kurkuma, 1 kk. őrölt kömény, 1 kk. őrölt gyömbér (de az a gyanúm, ha frisset reszelsz bele, attól csak jobb lesz, de így behajózás előtt a friss, és a családban csak általam használt dolgokat már nem pótolom, szóval nincs itthon), só, 3 ek. olivaolaj.
Elkészítése:
A tofut felkockázom, a wokba beleteszem az olivaolajat, ha forró, a kardamom magot megpirítom benne. Hozzáadom a tofut, sózom, fűszerezem, két percig forgatom, persze óvatosan, most jön a szójamártás, s szinte azonnal a tejszín. Ha a tejszín felforrt, kész.
A pirított kardamom valami isteni, és a sűrű mártásban ha ráharapok, az valami fenséges!

Itt még van egy tofu recept, azt céklával készítettem, az is igazán finom...
Ha megnézed a fotót, akkor (az "ars poeticámnak" megfelelő) olyan képet látsz, amin semmi csicsa, semmi frinc-franc, ahogyan kikerült a wokból a tálcára. Azt mondom, hogy az ételfotózás, mint a profi fotózás, egyrészt a művészek dolga, másrészt a szakmabeliek dolga. Én arra egyelőre nem vagyok képes, és hogy ideológiát adjak a "nem művészetemnek" azt mondom: ha megnézed, biztos lehetsz benne, hogy neked is sikerül így (vagy még jobban) elkészítened, míg a hiper-szuper-rohadtdrága szakácskönyvek nyálcseppentő fotóit meglátva egy dolog a biztos: sose fog így sikerülni (viszont gusztust és étvágyat gerjesztenek, ez biztos, és nyilván ez a feladatuk) senkinek, otthoni körülmények között.
Viszont olvasgatva Lila Füge blogját, és látva, hogy otthoni körülmények között is lehet szép fotókat készíteni, lehet, hogy változtatok én is a jövőben.
Azért ha belegondolok, nem járhatok messze az igazságtól, hogy az ideológiámat a lakáskörülményeimhez alakítottam, és mivel nincs igazán hely, hogy úgy, mint Lila Füge, a padlóra terítsem a csomagolópapírt (vagy egy hodálynagy asztalra) és mellé még mindenféle derítőállványt, meg mindent elhelyezzek, ezért nem váltok. Meg aztán az is igaz, hogy a jelenlegi fényképező masinám nem a legjobb (ha megnézed a mai fotót is, láthatsz egy kis foltot a jobb felső negyedben, a kék karimán).

2007. március 9., péntek

Hogyan tovább a blogommal?

Konyhán kívül:

Sokat gondolkodom azon, hogyan kellene ezt a blogot írni, működtetni...
Az alapgondolat a főzés, és ez meg is marad.
Most azt találtam ki, hogy létrehoztam egy címkét: "Konyhán kívül", és amit máshol szép magyar szóval off topicnak hívnak, azt én ezzel a címkével látom el. Mivel nemcsak főz az ember.
Mint írtam, kaptunk két napot, ennyivel később kell mennem. Aki egy kicsit is otthon van a hajózás, a tengerészek mindennapjaiban, (és miért is lenne bárki?), az tudja, ez természetes: csúszik, halasztódik a behajózás. Nem is ez a rossz, hanem a másik oldalon lenni: ott a hazamenetel késik, és az nagyon, nagyon rohadt dolog ám! Az én, azaz a mi örömünknek valahol nagyon nem örül egy magányos, várakozással teli feleség, egy-két-három gyerkőc, akiknek az édesapjuk megint késik...
C'e est la zsiznyi, ahogyan a művelt orosz emigráns mondja.

Azt hiszem, ha valakinek megtetszik ez a blog, és tudni akarja, hogy mikor jövök haza, tehát mikor lesz érdemes újra ellátogatni, az iratkozzon fel az Atomra, a legalsó cikk alatt van a " Subscribe to: Posts (Atom)", és amikor újra írok (vagy véletlenül a hajón is hozzájutnék) akkor tudomást szerezhet a jelenlétemről.

Kaptam még két napot

Most összevonom a tegnapot a tegnapelőttel. Mert tegnapelőtt volt a tengerész búcsúebédje, mindkét fiam itthon, a teljes család ülte körül a terített asztalt.
Grillcsirkét készítettem, azért, mert ha a masina már forog, akkor közben lehet készülni a behajózásra, meg minden. Ezt én mostanában úgy készítem, hogy a belsejébe teszek egy-egy almát és egy-egy hagymát is, ami aztán meg szokott párolódni, az ízét a csirkének adja, és mi a körthez tesszük őket.
A kisebbik srác csak egy nagyot sóhajtott, amikor a konyhába pillantva meglátta a grillsütőt:
- Ma megint jóllakom! - mondta, s ez nyilván azt jelenti, hogy az albérletben nem sűrűn eszik hasonlókat. Hát kérem, vagy eszünk, vagy vállaljuk az önkéntes függetlenség minden velejáróját!

Konyhán kívül

Tegnap:
Milyen érdekes az élet: í-méltek a cégtől, hogy csak hétfőn kell elutaznom, ennek a két napnak úgy örülök, mint egy gyerek. Persze az asszony is.
Ennek örömére... rossz még emlékezni is!
Az egyik barátomnál voltam, honlapot megbeszélni, és indulás előtt nem sokkal felhívott a feleségem:
- Ezek szerint még nem indultál el...
- Nem, de mindjárt megyek.
Hamarosan beültem a kocsiba. Persze a honlapon járt az agyam, amikor ki kellett hajtani egy főútra, a figyelmem a balról száguldó idióta kötötte le, és nem figyeltem jobbra. Ha a jobbról érkező autós nincs észnél, akkor most a hullaházban várhatnám a behajózást. Mindjárt megelőzött, és közben úgy üvöltött és szidott, ahogy a torkán kifért, persze ezt csak gondolom, mert a gesztikulációját láttam csupán, de az nagyon beszédes volt.
Hát azon el lehet gondolkodni, hogy ki a nagyobb idióta, aki balról jött ezerrel, vagy én.
Ennek a győzelemnek nem igazán örülök.
Viszont, amit nem gyakran teszek, az első gondolatom ez volt:
- Édes Jó Istenem, miért mentetted meg az életem?
Ezt többször is elmondtam magamban, meg is köszöntem az életet, miközben remegett kezem, lábam, alig tudtam vezetni.
Itthon leroskadtam a fotelbe, és majdnem sírva mondtam a feleségemnek:
- Majdnem összetörtem magam...
Ő sápadt arccal hallgatott, a szokásos pózban, felkucorodva a szofa végébe. Amikor elmondtam, kinyitotta az ökölbe zárt markát.
Megláttam benne a kis keresztet, amit az édesapja hagyott rá.
- Aludtam, és arra riadtam fel, hogy karamboloztál - mondta. - És azóta itt imádkozom... - mutatta a tenyerén fekvő kis műanyag keresztet, ami szokatlanul erős fénnyel világított, mert fluoreszkáló anyagból készült.

2007. március 8., csütörtök

Hogy legyen egy novella is...

Aki ismeri a honlapomat, az nyilván (vagy nem nyilván) ismeri ezt az írásomat, ami stílusát tekintve a "Na, gyere ide, édes fiam..." című könyvem és a címadó írásra rímelve íródott. Az elbeszélő egy bizonyos Bánáti Oszkár nevű (immár) egyetemista fiatalember:

VAJALUNK


- Na, gyere ide, édes fiam -, hívott a papa. A hangja szokás szerint titokzatos volt, így aztán nem tudtam megfejteni, hogy vajh, miért vagyok fontos most a számára. A hangsúlya már rég nem volt fenyegető, mint hajdanán gimnazista koromban. Mostanában a felfedezők ujjongását, és az újra-felfedezők homlokra csapását vélem felfedezni eme jól ismert mondatokban. Kíváncsi voltam, most vajon mit "újra fedezett fel...". Ezért félretoltam egyetemi jegyzeteimet, és okosan néztem rá, mert tudtam, ettől hamarosan igen közlékeny lesz a papa.

- Mond, tudod te egyáltalán, hogyan készül a vaj?

Mivel a jogi egyetemen nem volt igazán kérdés a felvételi során, valahogy nem fektettem rá megfelelő hangsúlyt a felkészülésem során, és az egész éves tanulmányaimban se jelentkezett a vajkészítés a római jog ágaiban és bogaiban, így most nem tudtam válaszolni a papának, úgy, ahogyan a témát alaposan ismerő másodéves jogászhallgatótól elvárható lett volna.

- Hát, valami téglanyomó ketyere fóliába nyomja, aztán elvesszük a szupermarket megfelelő polcáról -, mondtam, mert nem akartam teljesen tudatlannak tűnni, mert a papa mindig elvárta, hogy autodidakta módon ismerjük mindazt, amit ő hosszú élete folyamán itt-ott felcsipegetett...

Reakciója az elvárásaimnak megfelelő volt. Ajka lebiggyedt, és csak annyit mondott: - jellemző! Bár, honnan is tudhatnád... - folytatta meglepő engedékenységgel, és tudtam, ennek valahol a közeli jövőben meglesz a böjtje. Nem is kellett sokáig várnom. A papa fátyolos tekintettel meredt a múltba, ami valahol a jobb fülem mellett 62,37 fokos szögben volt, ahol általában a Miss Februárt tartom a Playboyból a falra kiszögezve.

- Nagymamád, mindig saját kezűleg készítette. (Nem hiszem, hogy a Nagyi éppen Miss Februárról jutott az eszébe). Hiszen nem volt se vaj, se tejfel, meg túró a faluban. Csak a tejet hozhattuk Földesiéktől, minden második este három litert.

Ezt persze már tudtam, mert a papa gyermekkora nyitott könyvként hevert előttünk, mert Dzsoki Jújing helyett az ő (meg a mama) meséit hallgattuk, és ennek igencsak meglett az eredménye: a suliban hülyének néztek, hogy nem vagyunk tisztában a Dallas című társadalmi dráma mindennapi eseményeivel, a másik, hogy nálunk sose probléma az áramszünet, mert családi beszélgetést mindenkor, és minden formában el tudunk képzelni, és végre is tudjuk hajtani. Szóval ott tartott a papa, hogy a nagymama maga vajalt otthon, és ezt valahogyan az apám összefüggésbe hozta azzal a három liter tejjel, amit a Földesiéktől hordott.

A papa mindig ilyen ám!

Fel tudja az ember érdeklődését csigázni, de piszkosul.

Most is félretoltam az egyetemi jegyzetemet, és valódi érdeklődéssel fordultam a téma és a papa felé, mert arra gondoltam, hogy a végén még valami megdönthetetlennek látszó összefüggést fog felfedni a Földesiék teje és a nagyi vaja között.

- Na, gyere velem -, mondta az atyám, és mint a tank, kicsörtetett a konyhába. Derékig belebújt a fricskóba, és egy négyliteres lábassal tért vissza, ami tele volt tejjel. Épp ideje, hogy kiszedje, mert semmi nem fért el mellette, és már untam azt is, hogy a papa állandóan a lelkünkre kötötte, hogy vigyázzunk rá, és nem szabad hozzá nyúlni. A lábast az asztalra helyezte, és letelepedett egy hokedlire. - Vedd ki a kis kancsót is -, utasított, és én természetesen szót fogadtam. A kis kancsóban valami fehér izé volt, amit szintén tilos volt fogyasztani, és nem adta az okát a papa.

- Nos, ebben tejszín van - mutatott a kancsóra. - A tej a piacról való, a nemrég nyílt boltból, ahol házi tejet árulnak.

Eddig világos volt a magyarázata, mert én hiszek neki, akkor is, ha a tejboltja valahogy nem tudott igazán lázba hozni.

- Most megmutatom, hogyan kell leszedni a tejszínt a tejről - jött elő a papa a meghökkentő dumával.

- Te, papa, a tejszínt a tejből csinálják? - néztem rá egyre tisztelettudóbban.

- Nem - bólintott -, azaz hogy igen, szóval házi módszerekkel a tetejéről kell leszedni, miután hűvös helyen állt legalább egy éjszakát. A nagymamád is így csinálta - védekezett a papa, s leszedte egy kanállal a tej tetején összegyűlt tejszínt.

- Rendben, de mi köze ennek a vajhoz? - kérdeztem, mert alapos ember lévén a végére akartam járni a dolgoknak. De az atyám nem szólt semmit, csak meregette a tejszínt a tej felszínéről, amikor is világrengető felfedezést tettem: kezdtem kapiskálni, miért nevezik a tejszínt tejszínnek...

Miután végzett az atyám, a kis sárga kancsóban összegyűlt vagy egy liternyi tejszín.

- És ezt kétszer négy liter tejről szedtem le! - mondta csillogó szemmel, s nem akartam megmondani, hogy ez kit érdekel rajta kívül, mert kezdtem valóban kíváncsi lenni, hogy mi sül ki ebből az egészből.

Most a papa elővett egy kristályvizes flakont, és beleöntötte a tejszínt.

Nocsak!

Csak nem palackozva akarja árulni? De akkor miért nem tölti tele?

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a buksi kis jogász fejemben, miközben a papa rácsavarta a flakon kupakját, és elindult velem a szobámba. Menés közben elkezdte a palackot vízszintesen rázni. Illetve lötykölni. Most egy kicsit meg vagyok fogva, mert nem ismerem az

idevonatkozó szakkifejezést. Legjobb lesz, ha megpróbálom szakszerűen elmagyarázni: az atyám elmarta a palack fenekét, majd másik kezével a tetejét (kupakot) és horizontális mozdulatokkal lötybölte. A tejszínt hol a palack elejébe küldte, hol a hátuljába, és a tejszín habzani látszott, illetve nem látszott, mert a papa elég gyorsan csinálta.

Közben beszélgettünk.

A nagyimról, meg Nagyszékelyről, ahol a papa felnőtt, meg a köpülésről, meg a tehénről, meg belé fojtottam a szót, amikor a Fradi góljait mutatták az összefoglalóban, amit a papa nem igazán értékelt, mert ő ugye Vasas, és én nem cikizem ezért, mert ő eléggé szégyelli magát az Angyalföldiek helyett (szegény).

Na, most senki nem fogja elhinni, hogy mi történt. A Tököli gólt rúgott, én meg eldobtam magam a meglepetéstől. A papa rázásától a flakonban egyszer csak megjelent egy darab vaj! Hát ez nem igaz! Isten bizony! A papa rázta, rázta, addig, amíg a Tököli bevarrta a gólt, és ettől vaj lett a kristályvizes flakonban! Ezt csinálja a papa után bárki meg az Újpest!

A Fradi győzött, a Vasas kikapott (a papa reméli, hogy nem esnek ki megint, de ez elég szélsőséges nézetnek tűnik számomra, mert a papa mindig is vérmes Vasas szurkoló volt, s nem látja reálisan az esélyeket), mi pedig kimentünk a konyhába, mert az egy dolog, hogy a papa meg Tököli belevajazott a flakonba, de kíváncsi voltam, hogyan veszi ki a vajat a Fradi nélkül a palackból?


Nos, erre is volt frappáns megoldása: kiöntötte az írót egy tálkába, és ettől megint okosabb lettem, mert lassan kezdett kirajzolódni előttem, hogy házi tejüzem lettünk, és különböző gyártási folyamatok során mi mindent is tud az én apukám készíteni. A vaj ezután úgy bújt elő, hogy egyszerűen nem volt fóliázva, sőt még kocka sem volt, hanem jó lágy, és a papa ütögetésétől, amit a palack aljára mért, centinként a kis tálkába kunkorodott

.

Hidd el, hogy mindez így történt.

2007. március 7., szerda

Hogy ne csak a nyálunk csurogjon...


Az ember a gasztroblogokban legtöbbször olyanokat olvas, hogy a nyála is elcseppen. Van nekem egy kéziratom, ami fene lassan íródik, de egyszer majd csak kész lesz, ideiglenes címe: "Rekviem a magyar tengerhajózásért", és ebben a tengerész élményeimet írom meg. Bemásolok egy részt, amiből megtudod, hogy mikor nem volt kedve enni ínyencségemnek:

Történik: 1973. szeptemberében az M/S Hévíz fedélzetén, amikor én voltam a hajósinas, a kezdő tengerész:

A szakácsokkal mindig jó viszonyban voltam, szerettem a konyha körül lebzselni, beszélgetni. Persze sokszor hivatalt is osztottak rám, a krumplihámozás nem volt ellenemre.

A következő nap viccesen indult. A lábamnak nem voltam teljesen ura, a padló minduntalan kicsúszott alólam, a fal hol közelebb jött, hol távolabbra dőlt. Muris volt így öltözni, keresem a nadrágszárát, kicsit össze is gabalyodtam, aztán rájöttem, hogyha a falnak dőlök könnyebb az öltözködés. Nyomás a szalonba. Szokásos rend, reggelihez megterítve. Csak a reggelivel van valami baj, mert nem ízlik úgy mint máskor. A vajas kenyér ki akar fordulni a számból, a tea alig csúszik, a paprika, paradicsom most nem kell. Inkább kimentem a fedélzetre.
A friss levegő jól esett, a homlokom nyirkos, már izzadtam, de ott kint, igazán jó volt. A tenger hullámos, gyönyörű kék a víz, a hullámok taraja fehér, megigéz a látvány, hátramegyek a pupára, talán egy cigaretta...
De a spangli most rettentő büdös, nem esik jól, egy slukk után széles ívben repül ki a tengerbe.
A takarítás lassan megy. Ha lehajolok, forog velem a világ, ha felegyenesedek a padló hullámzik, a falak dülöngélnek, a vödör elcsúszik, a munka csak tessék-lássék megy. Minduntalan az órámat nézem, mikor lesz már fél tíz, mikor mehetek fel kávézni.
Az is elérkezett.
Nem kell a kávé, az illata bántó, irritáló, nem értem az egészet, milyen nap van ma, hogy minden a feje tetejére állt, semmi nem jó, ami máskor oké?
Felállok az asztaltól, ki a friss levegőre, Ricsi, a hajóács megjegyzi:
– Jó színed van!
A szó megállít, a szalonajtóban visszafordulok:
– Igen...?
– Igen, jó zöld... – mondja, és látom, mindenki vigyorog, kárörvendő mosoly bujkál a szájak szegletében, talán annak örülnek, hogy én, s nem ők...
Rohadt dolog a tengeribetegség.
Persze nemcsak kinevetést kapok.
– Pistikám, sose nézd a hullámokat, a horizontot figyeld, az nem billeg... – mondja a sztromó.
– Ilyenkor enni kell, vigyél magaddal kekszet, szárazat, hogy felszívja a gyomornedvet... – adja a tanácsot Nagy Pista. Látom, hogy a keksz kikészítve a sakkasztalon, a tévé alatt.
– Friss levegőn nem bántóak a szagok, ne legyél a konyha közelében – mondja Csubi, a második pincér.
Köszönöm a tanácsokat, de akárhogy is nézem, a horizont is billeg, kinek kell ilyenkor száraz keksz, rágondolni is rossz, és a szellőző felhozza a szagokat a csónakfedélzetre, ahova Fecó küldött festeni. Ott friss levegő van, mondta.
– Ne menj vissza a kabinba, meg kell szokni a mozgást, hosszú távon csak az segít...
– Pistikém, senki nem érzi jól magát a rossz időben, csak van aki jobban bírja, van aki kevésbé – vigasztal Gáti Lucó a második tiszt.
Hát én aztán a legkevésbé se bírom...
Egy teljes napig tartott a borzalom. Nem volt se ebéd, se délutáni kávé se vacsora.
Csak okádás, de az bőven. Míg volt mit. Aztán már csak epét.
– Ne feküdj a murádára, mert elnyomja a gyomrod, lazán hajolj ki, és mond: ötvenöt...
Hogy ezeknek minderre van receptjük!
De a délutáni kávéután a sztromó elküldött a kabinba:
– Na, menj, oszt dőlj le egy kicsit.
Leviharzottam, le a szófára, hanyatt fekve már jobb. Sőt, egészen kellemes.
Jé, teljesen elmúlt...
Feltérdelek, bámulok ki az ablakon. Náxosz szigete mellett bukdácsolunk. A sziget valami fantasztikus: a fekete, tengerbe szakadó sziklafalon megtörik a vihar ereje, habos a sziget körül a víz, a gyönyörű kék víz, a haragos víz körülöleli a kisebb sziklákat, felkúszik rájuk. Festői látvány. Meg kell örökíteni. Elő a fényképezőgépet, katt!
Nyílt az ajtó, a sztromó dugja a fejét.
– A francba, én azt hiszem, hogy itt agonizálsz, te meg fényképezel? Na, nyomás fel, a fedélzetre, vár a mentőcsónakdaru szoklija, fejezd be!
Nincs mit tenni, fel kell menni, és jobb híján szokni a rossz időt...

2007. március 6., kedd

Beütött a krach


Az a helyzet, hogy nincs baj, csak a "jó" teljesen váratlanul ütött be.
Éppen az egészségügyi papírjaimat intéztem, amikor jött a telefon Ciprusról, hogy be kell hajóznom. A cég vett egy új hajót, arra gyűjtik az embereket. Remélem, nem konténerezni kell, mert azt eléggé utálom. De ha igen, akkor majd megszeretem.

Ennek örömére vacsorára készítettem sült rizst, mert volt egy csomó maradék. Olajon megpattogtattam egy kis ánizskapormagot, kevés köményt, chilipaprikát, majd egy fej apróra vágott hagymát és felkarikázott virslit tettem bele. Kicsit sült, most zutty bele a maradék rizst. Sóztam, borsoztam, és két kávéskanál kurkumát tettem bele, majd sütöttem vagy öt percet, és ekkor tettem bele a felvert tojásokat. Jól átpirult, és csalamádéval tálaltam.

2007. március 5., hétfő

Gasztronómiai ámokfutás...

Ez a kifejezés a nagyobbik fiamtól ered.
Valamelyik nap elkészítettem azt a kaját, amire nagyon ácsingóztam, mondhatni, évek óta. Még zsenge internetező koromban találtam egy receptoldalt, ahol tízezer fölött volt a receptek száma, és asszem mind-mind chili volt. Ott olvastam egy-két receptet, aminek az egyik fűszere a csokoládé volt. Nos a napokban elkészítettem! Képet majd utólag szúrok be, ha megtalálom.
Na, el kell mondjam, hogy nekem nagyon ízlett.
A receptjét megtalálhatod itt, többé kevésbé ezt is főztem, csak egy kis bibi volt: nem igazán tanáltam el a csokoládé mennyiségét... Ha azt veszem, hogy egy uncia az 28.3497116752407 gramm, és a recept másfelet ír, akkor a fél tábla kicsit sok volt. (Egyébként itt találtam egy tök jó átváltási táblázatot). És ugyebár azt figyelmen kívül hagytam, hogy milk chocolate van a receptben, és étcsokit tettem bele. Szóval az íze nem volt rossz, csak egy kicsit jobban érződött a csoki.
Az asszony (miután megette) a fejéhez kapott, hogy mit nem vagyok képes a "levesbe" tenni, a nagyfiam meg azzal jött be, hogy:
- Apa, ez egy gasztronómiai ámokfutás... de nem rossz.

2007. március 4., vasárnap

Paprikáskifli





E. Margit üzenetén (na, nem is ő üzent, hanem v3t elküldte a honlapjának a linkjét) és főleg a honlapján látott képek után elhatároztam, hogy közzéadom a paprikáskifli receptemet, amit a Priwallon tanultam Für Kálmántól, aki minden vasárnap ezzel örvendeztetett meg minket!

Szóval: Hozzávalók 32 kiflihez: 1 kg. finomliszt, 20 dkg margarin, 0,5 l. tej, 2 tojás, másfél élesztő, 1 kávéskanál "igazán piros" pirospaprika, só.
A langyos tejjel és élesztővel kovászt készítünk, a lisztbe beleszórjuk a pirospaprikát és a sót, beleütjük a tojásokat. Eldolgozzuk, 15 dkg olvasztott margarint apránként hozzáadjuk, a tésztát alaposan kidolgozzuk. Langyos helyen kelni hagyjuk. Ha megkelt, négy cipót formázunk. A cipókat kerekre kinyújtjuk, és a kép szerint felvágjuk. Olvasztott margarinnal megkenjük a szeleteket, majd kifli alakra feltekerjük, tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben kisütjük.

Nos, elmondhatom, hogy elég nagy sikere volt, viszont az efféle dolgoknak van egy nagy hibája: pillanatok alatt elfogy (ha van rá három, szép nagydarab férfiú, mint nálunk).
Kálmán megérdemli, hogy megmutassam, nem csalás, nem ámítás, ő a "szellemi atyja" ennek a kiflinek, még akkor is, ha itt éppen a kenyerével dicsekszik. Mert ugyebár, az mindenki előtt nyilvánavaló, hogy egy hajón a szakácsnak kenyeret is kellett sütniük.

Na, ezzel kapcsolatban elmondom, hogy miféle mondás is járta a magyar hajókon, ha új, kezdő szakács érkezett:
- Öreg, nekem itt ne azzal dicsekedj, hogy hidegtálas szakács voltál a Hiltonban, azzal nem élsz meg egy hajón, de ha a Mári néni kocsmájában a szeneslegények nem vertek agyon a pörkölt és babgulyásod miatt, akkor itt is megmaradsz!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)