Az a helyzet, hogy minden időmet leköti a parasztház felújítása. Hallatlanul élvezem, már majdnem be
Sok a munka, de egyrészt ezért is vettük, hogy legyen hol dolgozni, fizikailag leterhelni magam. A tetőt ki kellett cserélni, hát csuda, hogy mi mindent találtunk a padlás bontása közben. Hogy csak mást ne mondjak, katonaládát az első világháborúból. Aztán egy gyönyörűséges, világoskék mosdótálat, amilyent eddig csak filmeke
Na, persze közben ettünk is, például ilyen reggeliket: sok-sok zöldség, és búzafasírt.
Ezt az asszonykám találta ki:
megfőzte a búzát, adott hozzá kevés tejben áztatott ken
yeret, keménytojást apróra vágva, maradék gombapörköltet, és egy nyers tojást is, hogy tartsa össze az egészet. Prézliben megforgatta, és jól kisütte! Nálam ez nagyon bejött, és ugye mondanom se kell, hogy a vegetariánusok kaphatnak a recepten!Na, azért mégse off, mert lett recept is.
4 megjegyzés:
Ez az otthoni régészkedés nagyon izgalmas lehet! Szerintem a Vesta paszta valami tűzhelytisztító lehetett, de az csak tipp.
Meglehetősen az! Főleg, amikor kiderült, hogy a hagyatéki végzés egy gerendába vésett rejtekhelyen volt.
És ha jól következtetek, akkor a ház valamikor az 1850-es években épülhetett!
A Vaterán láttam egy Vesta pasztás számolócédulát, e szerint cipőpaszta.
nem semmi...
régi könyvek is vannak?
Azok használhatatlan állapotban voltak, és főleg egészségügyi, vöröskeresztes kiadványok, brossúrák, valamikor a falu bábája lakott itt.
Megjegyzés küldése