2007. szeptember 25., kedd

Currys boursin, vagy minek nevezzelek?

Az úgy van, hogy az embernek vannak korszakai. Most nem a picassói kék korszakra gondolok, bár az enyémet bízvást nevehetném sárgának. De amikor a család rázuttyan egy kajára, és rájön az ízére, akkor azt nyomjuk állandóan a vendégeinknek. Így túlestünk az asszony dzsuvecs korszakán, az én nyolc és félvezér tokány korszakomon, hátunk mögött vannak a tejszínes pulykamel ízével összekapcsolt esték...
Most a sárga korszakom élem, azaz sok curryt és kurkumát használok, illetve ilyen kajákat készítek. Az írós sárgatál című kajámhoz készítem a panírt, az indiai házisajtot. Ezeket később bemutatom.
Nos a panír meglehetősen ízetlen (bár a kisebbik fiamon kívül mindenki szereti!). Utána jártam a weben, és az újabb adag panír helyett kitanáltam, hogy currys boursin lesz a következő sajtom.
Íme:
Két liter tejhez adok két kiskanálnyi curryt, egy evőkanál sót és felforralom. Két kiskanálnyi citromsavat vízben feloldva hozzáadok. Ez összerántja a tejet, egy tüllel kibélelek egy szitát, beleöntön, egy éjszakán kersztül hagyom lecsepegni. Ekkor van egy currys túróm.
Tíz deka vajat felolvasztok, belekeverem a túrót, adok hozzá pár gerezd lereszelt fokhagymát, borsozom kissé, és újra felforralom.
Egy edényt kikentem zsírral, belesimitottam a masszát, és hűtőbe tettem.
Amikor megdermedt, kiborítottam egy tálra. Meg lehet hinteni durvára tört borssal, de így is finom.
Hát az igazsághoz tartozik, hogy tojás nem volt itthon, mert egyet bele lehet tenni, amikor a túrót beleteszed a forró vajba.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Üdv.
Biztos nagyon finom ez a túró de minek kellene bele a tojás?..főve vagy nyersen??
Olvastam a naplóját és nagyon tetszett.

S.M.

Seafalcon írta...

"A vajat felolvasztom, sózom, beleteszem a túrót. Lassú tûzön felforralom, beleteszem az ízesítõket, leveszem a tûzrõl és belekeverem a tojást." Ezt mondja az a recept, ahol olvastam.
De nekem kimaradt.
Viszont így is jó lett!

Névtelen írta...

Üdv.
Köszönöm a kiegészítést.Mert,hogy ha palacsintába tennék ezt a túrót akkor értem,de így?,..kenyérre kell kenni??

S.M.

Seafalcon írta...

Hát, az úgy van, hogy nem hiába mondom a fiamnak: mindig beszéljen világosan, nem elég, ha ő tudja, miről beszél, azt másoknak is magyarázza meg rendesen.
Büszkén mondhatom, az apja fia!

Szóval a bursin az egy francia sajt. És másmilyen, mint amit leírtam, de nagyon hasonló (az eredeti kenhető, ez megkeményedik). A bejegyzés címéhez most így utólag annyit: Ez a cím,: Minek nevezzelek, mert ez aztán nem bursin, de aláhúzom, hogy jó.
Jó sajt.
Nem túró, sajt, ha teljesen lehűlt, akkor vágható, kicsit morzsálódik, de sajt.
Isten bizony. Ja, már el is fogyott.

Névtelen írta...

Üdv.
No csak!..a végén a túróból sajt lett?,hát igy van ez ha minek nevezzelek?
S.M.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)