2013. november 14., csütörtök

Káposzta savanyítása

Régen írtam a blogomba, de régen is főztem, nemigen konyházok mostanság, mert a főzésnek létezik egy magasabb rendű szintje is (pálinkafőzés), és azzal vagyok leginkább elfoglalva.  Illetve a kert is ad dolgot bőven...
De most muszáj kitennem ezt a bejegyzést, mert végre kipróbálhatom magam a káposztasavanyításban! Az úgy volt... szóval betakarítottam a káposzta termésem. Ha most azt kérdezné valaki, hogy:
- Örülünk, Vincent? - arra az lenne a jó válasz, hogy igen is, meg nem is. Mert az ember örül a saját káposztájának. De annak már kevésbé, hogy az esők bekövetkeztével a káposztafejek megrepedtek, vizenyősek lettek, megfeketedtek, így aztán a tizenegy fejből mindössze tizenegy kiló szeletelt káposztám lett,  a fejeket le kellett faragni, a nyesedék ment a komposztba.
No, azért nincs ám kesergés!
Beszereztem a hozzávalókat: babérlevelet, szemes borsot, köménymagot, édeskömény magot (ez saját újításom), durva asztali sót, egy birsalmát, egy szép almát és három cső kápia paprikát, amit karikákra vágtam. Ha neked nincs saját káposztád, akkor megéri megvenni, és elkészíteni, mert igen durvul az ára, sokkal jobban - és kemikáliamentesen - jössz ki!



A 20 literes műanyag vödörben készítettem el. Leszeltem két fejet, bele a vödörbe, ment rá a só, a fűszer, megszórtam mindenikkel. Aztán - azt mondta az internetes kotta, ahonnan puskáztam -, hogy ököllel kellene gyömöszkölni. De nekem nincs használható öklöm, viszont van lapos aljú literes üvegem, hát ezt használtam ahhoz, hogy a káposztát megtörjem, és ezáltal a levét kinyerjem. Minden réteg után megtettem, és a végén kisebb lécdarabokkal fedtem le, a keresztlécre pedig keresztlécet tettem, és erre egy tisztára súrolt terméskövet.
Lepréseltem.
Most várom, hogy beinduljon. Jó helyet találtam neki, a barátaink melegházában fog állni, amíg ki nem forrja magát.
lesz belőle mindenféle finomság, jaj de várom már!

2 megjegyzés:

Roza írta...

Szuper! Tuti finom lesz!:) A melegház meg külön szerencse! Én a nyáron savanyítottam, de a pincénk olyan hideg volt, hogy alig akart beindulni:)

Seafalcon írta...

A nyári káposzta is jó savanyítani? Azt hallottam, hogy nem!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)