Gyógyszertár és muszaka

Továbbra is az élményeimből idézek, és még mindig a kellemest, a jót adom át. Maradjunk továbbra is Barcelonában.
Május 31. csütörtök, Barcelona.
Kilenc óra tízkor megjött az ügynökségi autó, hogy elvigyen fogorvoshoz. Indulás előtt mosolyogtam magamban: mint gyerekkoromban, a fogorvoshoz indulás előtt elmúlt a fájás. De mivel már nem félek, ez valóban másfajta "elmúlás" volt. Ez "igazi". Ugyanis elmúlt a gyulladás.

És meg is mutatta a röntgen, hogy nem látni semmit. A fog "ép", azaz jól kezelt, nem lyukas, tehát a foggyökér gyulladhatott be, azt majd otthon kell kikezelni. Kaptam antibiotikumot, és erős fájdalomcsillapítót, ha szükség lenne rá. A dokilányka szerint (semmiképp nem néni...) kibírja hazáig. Ha nem, visszajövök, és elfenekelem.

Hogyan ne mérjük magunk?

Utána gyógyszertár. Az ügynökségi tag kiváltotta a piruláimat, addig én lelkesedtem, mert találtam egy mérleget, hát gyorsan megmértem magam. Afféle, ma már persze általános, mindentudó mérleg volt.
Ráálltam.
Beledobtam a 20 centet. Látom, valamit jelez, és villog, a pénz meg leesett. Kivettem, újra bedobtam. A kijelző csak villog.
Lehajoltam, hogy elolvassam, ugyan mi a baj?
Nos ezt írta ki: "Álljon egyenesen, amíg megmérjük a magasságát".
Ezért aztán 104,3 kiló vagyok és 165 centi magas, mert amíg görnyedten olvastam, megmérte a magasságom...
A súlyból le kell vonni a ruházatot, és az MBT cipő másfél kiló ám! Úgyhogy mínusz két kiló. És a BMI-m (a testtömeg mutatóm) is kissé elszállt (a ticketen: I.M.C.). Viszont a cipőtalp az két és fél centi vastag, hát akkor még alacsonyabb vagyok! Jesszusom!

Vacsorára valami csuda finomság volt: muszakát készített Krisztián. Megmondom az őszintét, még sose ettem, de ez felséges volt. Persze, ez nem az eredeti görög recept szerint készült (ha lehet egyáltalán görögnek hívni, mert a balkánon, minden keresztbe-kasba van, de a neve görög, ez talán biztos), hanem tett még bele egy kis rizst, ami felszívja a kisült szutyákot, meg azt hiszem a gomba is hiányozhat ha Athén környékén teszik eléd. Ott viszont biztosan kaphatsz hozzá egy fél liter redzsinás fehérbort, a hajón csak lónyál van: narancslé.
A képen (jobb oldalon) láthatod Krisztiánt, amint a muszakát szeleteli, és ahogyan a tányéron elém tette.

Gondolhatod, milyen finom volt! Oly annyira, hogy itthon én is elkészítettem.
Bal oldali fotó.
Az enyém nem lett ilyen magas, de én csak egy sor burgonyát tettem bele.

És itt a recpet:

Hozzávalók: egy nagyobb padlizsán, 1 cukkini, 30 dkg. darált bárányhús, 4 szem nagyobb burgonya, 10 dkg főtt rizs, 5-6 szem paradicsom, 3 db zöldpaprika, reszelni való sajt, bazsalikom, kakukkfű, só, bors, egy fél fej hagyma.

A receptet Cristian Vulcantól tanultam. Az eredetiben nincs rizs, de Krisztián szerint jól felszívja a zöldségek levét, és laktatóbb is az étel. A cukkini az én ötletem, illetve családi hagyomány, mert amihez padlizsánt teszünk, ahhoz cukkinit is teszünk.

Elkészítése:
A padlizsánt, cukkinit és a burgonyát paprikát és paradicsomot felszeletelem. A padlizsánt és a cukkinit besózom mindkét oldalát, amíg levet ereszt, addig a burgonya karikákat mindkét oldalon aranyxszínűre pirítom. Ezután megforgatom lisztben a cukkinit és a padlizsánt, majd ezeket is megsütöm. Végül a paprikát kapatom meg. Közben félig megfőztem a rizst.
Sütés közben elkészítem a húst: hagymát megdinsztelek, erre dobom a megdarált húst. Sózom, borsozom, bazsalikommal és kakukkfűvel ízesítem. Ha kifehéredett, leveszem a tűzről.
Ha ezzel megvagyunk, akkor következik a rétegzés:
Alulra a rizs, erre a burgonya, erre a padlizsán és a cukkini vegyesen. Most jön a hús, majd a paprika és végül a paradicsom. A tetejére sajtot reszelek, és előmelegített sütőben 25-30 percig sütöm.

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK!

Hazajöttem!

Igaz, nem ma, se tegnap, már több mint egy hete megérkeztem, így aztán ideje, hogy bejelentkezzem. Sokat törtem a fejem, mit tegyek ki a hajón ért élményekből. Az első a legnagyobb jó, már ami a kulináris élvezeteket jelenti.
Idézem a naplóm:
2007. május 30. Barcelona.
Aztán a piacra értem. Nekem a barcelonai, a Rambla melletti piac marad egész életemben "A PIAC". Kezdő tengerészként ezt láttam, az itteni árubőség a szocializmusból szalajtott hajósinasnak maga volt a csoda, az isteni bőség, a hallatlan jólét megtestesülése. Minden a régi: a pultok roskadoznak, mindent kapni, mindenből csak szépet kapni, csudálatos még mindig! Célirányosan mentem, a húsosok pultjait böngésztem. Az egyiknél láttam valamit, ami hasonlított arra, amit kerestem:
- Ez mi? - kérdeztem a fiatalembert. Megmondta. Dunsztom nem volt, mert ennyire nem terjedt ki a nyelvtudásom. - A spanyol azt mondja, hogy trippa (pacal)? - kérdeztem. Heves bólogatás, és szóban is megerősítette. - Hol árulják?
Megmutatta, a piac túlsó felén, természetesen. Nem bántam. Átverekedtem magam a tömegen, lefényképeztem a halasok pultjait, a csodálatos gyümölcshegyeket, a színpompás zöldséges árudákat. Végül megtaláltam, ahol a belsőséget árulták. Hegyekben állt a pacal. Kinéztem, vettem egy kilót (a drágábbikból, ez nem fehér, hanem barna volt, és az ára is 2 euróval magasabb) összesen 4,50et fizettem egy kilóért. Még négy fej fokhagymát is vettem, mert a hajón nincs, és nagyon szeretem a sültekhez, húsokhoz harapni.

Június 1. péntek.

Ma ciorba de burtát, román pacallevest eszünk!

Egy nagy lábasban rotyogott a pacal. Annyi vizet tett rá Krisztián, hogy ellepje, mellé két fej negyedekbe vágott hagymát és két sárgarépát darabolt fel. Nem sózta! Héttől fél tizenegyig rotyogott, a vizet pótolta, majd a pacalt kivette, apró csíkokra vágta, a főzővizet leszűrte, a hagymát és sárgarépát kidobta. A felcsíkozott pacalt beletette egy lábosba, majd jött a sűrítés: személyenként három tojást vett, csak a sárgájára van szükség. Belecsepegtetett kevés ecetet (ez azért kell, hogy ne álljon össze a tojás majd a levesben, egy evőkanálnyi volt), jól elkeverte, majd tejfölt adott hozzá, nyolc személyre fél litert számolt. Simára keverte, és lassan belemerte a levest, szintén állandóan kevergetve. Na, most lehet megsózni, és ráönteni a pacalra. Közben elkészítette az "arcot": egy sárgarépát finomra reszelt, olajon megdinsztelte, a répát kidobta, és a színes és ízes olajat majd a kimert leves tetejére önti, ezzel "arcot kap" a leves.
Összeállított egy fokhagymás lét: egy fej fokhagymát összezúzott, megsózta, vizet engedett rá, egy kiskanálnyi ecetet adott hozzá, elkeverte. Ezt a leves mellé adja, és kiki annyit használ, amennyit szeret, akar, amilyen az ízlése! Az asztalon volt még borecet és bors az ízesítéshez. Azt ajánlotta, hogy készítsek hozzá pirítóst, és azzal egyem.
Úgy ettem. Te jó ég, hogy ez milyen finom! Valóban kell bele az ecet és a fokhagyma is, meg is borsoztam, és két leveses tálkával bedörgöltem belőle. És tanultam valami mást is, de azt nem árulom el, mert azt otthon majd elkészítem. Aztán Krisztán "bevallotta", hogy ez "csak 75%ban" valódi kaja, mert hiányzik belőle a borjúláb. Azt is kellett volna belefőzni, akkor az igazi! Hát kérem, csak tessék azzal is kipróbálni.
Egyelőre ennyi.
A rémségek később jönnek...
Akik olvassák a naplómat, talán tudják, mire számíthatnak, de ide csak a "gasztronómiai" élmények kerülnek majd ki.

Üdv mindenkinek, és olyan jó itthon!