És elérkeztünk az egyik lényeges elemhez: a jó kovászos uborka nem latykadt, hanem megfelelően kemény. De menjünk sorjában.
Az embernek van egy receptje, amit az édesanyjától örökölt, vagy csak ellesett. Én ellestem, meg persze meggugliztam. Sok-sok recept jött elő, és úgy láttam, hogy két alapvető dolgot be kell tartani, de kőkeményen, mert egyébként nem lesz eredménye a munkádnak! Tehát:
- pro primo: az uborkák végeit kötelező levágni, mert akkor lesz finom! (Tramecksan párt)
- pro secundo: az uborkák végeit tilos levágni, mert úgy lesz igazi! (Slamecksan párt)
Az életbevágóan fontos kérdést esetleg háborúval lehetne megoldani mint az történt Gulliver történetében a tojástörésben érdekelt pártok esetében.
Ha pártállásod tekintetében döntöttél (én a Slamecksan párthoz csatlakoztam, és meghagytam az uborkák végeit), akkor neki is állhatsz.
Egy csokor kaprot tégy az üveg aljába, arra mehet az uborka. Én még betuszkoltam az uborkák közé egy kis citromfüvet is. Vizet melegítettem, azt megsóztam. Az uborkára szórtam egy kevés fekete borsot, koriandert, és ami másnak szokatlan, curry port, jócskán. Most már csak a vizet kell ráönteni, és a tetejére egy szelet kenyeret tenni. Ha van kéznél tüll, vagy alig használt nájlonharisnya, akkor abba is csavarhatod a kenyeret, könnyebb lesz kiszedni. Ha barna kenyeret használsz, az hatásosabb, de a fehér is jó.
Kitettem a napra, és három nap után egy uborkát megkóstoltam. Még nem volt jó, ezért maradt tovább. Nekem öt nap múlva (de én kint a szabadban tároltam állandóan, és ez éjszaka lehűlést jelentett itt a Bakonyalján.
Az ötödik napon kivettem az üvegből egy műanyag dobozba (a hűtőszekrény kedvéért), a levét rászűrtem, és pár óra múlva már haraptuk is a kellemesen hűsítő KOVÁSZOS UBORKÁT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése