Barszcz ihlette céklaleves birsalmával, csicsókával

Számomra az igazi céklaleves az, amit a lengyel hajószakácsok készítettek. Ez is afféle ahány ház, annyiféle recept, de ami a tuti: nem szabad ecettel savanyítani, azt rozskenyérből készült savanyú léből kell főzni. De hát nam főzőiskolában voltunk, és nem is autentikus lengyel vendéglőben, ezért ellestem néhány savanyítási trükköt is. Legjobban az tetszett, amikor cékla savanyúságból készítették...

Barszcz (ejtsd: barscs) ha lengyel, de borscs ha ukrán vagy orosz. E két utóbbi közt is vannak jelentős különbségek, mert ukrán szakácsét is ettem (nagyon finom volt) és egy Viktor Ivanov nevezetű orosz parancsnok is elkészítette, hogy:

- István most megmutatom, hogy milyen az igazi borscs.

Megmutatta. Ezáltal olyan helyzetbe kerültem, hogy tudom, mi van a rangsor végén, mit nem kell megfőznöm sosem! Szóval ez most az én legutóbbi céklalevesem:

Hozzávalók:

60-80 deka oldalas, két közepes cékla, egy negyed kicsi káposzta, egy birsalma, negyed kilónyi csicsóka, egy sárgarépa, só, bors, alma vagy borecet, bazsalikom és petrezselyemzöld.

A biztonság kedvéért előre félig megfőztem az oldalast, hogy jó puha legyen majd, ha összefőzöm.

Egy fazékban zsíron megdinszteltem a káposztát, majd hozzáadtam a céklát a sárgarépát, és a birsalmát. Jó negyed óra múlva felöntöttem a húslével, és beletettem az oldalast, hogy tovább főjjön. Amikor a hús már puha, és a többi alkatrész is, akkor adom hozzá a csicsókát, és lezárom. Amíg egy kicsit lehűl a forrásban levő leves, a csicsóka megfő. Kívül kicsit roppanós marad, belül viszont krémes, csudijó!

Tejfellel tálaltam. Ehető fehérje napon is, akkor kieszed a húst is, a maradékot tejföl nélkül keményítőnapon...

Barscs, avagy a lengyel céklaleves majdnem úgy, ahogy a lengyel szakácsunk főzte

Ez egy olyan kaja, ami megint ahány ház annyi szokás. Van sok változata, mindenki alakít rajta, saját ízlésére formálja. Én kétszer is kitettem a honlapomra, most mindkettőt közreadom:

Először a lengyel leveske:

Hozzávalók: 40 dkg. sertésdagadó, egy pici fej hagyma,
2 db. petrezselyemgyökér, egy sárgarépa, kevés fejeskáposzta,
40 dkg. burgonya, 1 üveg céklasaláta, tíz deka bacon vagy kolozsvári szalonna, babérlevél, bors, két deci főzőtejszin és két evőkanál liszt a habaráshoz, de helyettesíthető tejfellel, én speciel egy kanál tejfel és tej keverékét használtam

A receptet a HIX KONYHA listán kaptam J. Zsókától, csak keveset módosítottam rajta, úgy, ahogyan a hajón a lengyel szakácsunktól, Jacektől láttam.

A szalonnát kockára vágjuk, kisütjük, ha kell egy kevés olajat is öntünk alá, erre dobjuk a hagymát, majd a két centi hosszúra és vékonyra vágott kétféle répát. Amíg dinsztelődik, a felvágott húst 2 liter vízbe tesszük főni (adhatunk hozzá egy leveskockát is). A kápsztát apróra vágjuk, a burgonyát felkockázzuk, és hozzáadjuk a zöldségekhez, beletesszük a ecetes céklát (én 750 ml-est vettem, ennek mintegy kétharmadát használtam fel), felengedjük a főtt hús levével, persze a hús is benne marad. Babérlevéllel és borssal ízesítjük.
Behabarjuk, tálaláskor tejfelt adunk hozzá. (ezt a lengyelek kihagyják!)

Most lássuk a másik levest:

A tengerész sokféle földi jóban részesül, és most itt a gasztronómiai élvezetekre gondolok. Persze az, amelyik nem finnyás, válogatós, aki azt tartja, amit én is vallok:
- Mit az egyik ember meg tud enni jóízűen, azt én is!
Persze vannak kivételek, amit a mi kultúránkban felnövekedett gyomor nem képes befogadni, de most nem erről beszélünk.
A magyar konyhában bizonyos zöldségek fogyasztása meglehetősen egyoldalú. Amikor Egyiptomban először ettem főtt uborkát, igencsak nagyot nézett a gyomrom, kétszer is:
- Mi ez? Főtt uborka? - csodálkozott, aztán így folytatta: - nahát, hogy ez milyen finoman van elkészítve. Ugye tudjátok, most következik a nálunk régebben csak savanyúságként fogyasztott cékla következik.
A polyák barátaink nemzeti étele a barscs, a céklaleves, és ennek a receptje meg is van a honlapomon. A napokban arra gondoltam, amikor előkerült egy kicsit megfonnyadt cékla, amiről elfeledkeztünk, hogy miért ne lehetne ebből levest főzni, ha nem is olyat, amilyet a lengyelek, vagy az orosz, ukrán konyhaművészek borscsa?
Nos, a következő a receptje az általam kreált céklalevesnek:
A hagymát megdinszteltem. Egy kevés cukrot ráhintettem, karamellizáltam, a kockára vágott céklát, hozzáadtam, felengedtem vízzel, és addig főztem, amíg a cékla félig meg nem főtt. Ezután adtam hozzá a burgonyát, répákat, megsóztam, borsoztam, beletettem a babérlevelet, egy kávéskanál tárkonyecettel ízesítettem.
Tálaláskor tejfelt tettem a tetejére.
A fotón a világos piros a burgonya, a lila a cékla.

Újra itthon

Kíváncsi vagyok, hányszor lesz még a címe ez a bejegyzésemnek? Már abba kellene hagynom, de - hogy magamat idézzem - valaki hozzákötötte a bukszát a stafétabothoz...

Már több hete itthon vagyok, de eddig nem volt alkalmam. Be kell vallanom, hogy nem úgy jöttem haza, ahogyan szerettem volna. Sok receptet szerettem volna hozni, de nem sikerült. Amit hazahoztam, azt meg ott kellett volna hagynom, mert vagy nyolc kiló túlsúlyom lett, azt meg magamon hoztam. Az úgy van, ha a szakács nem brillíroz, és kaja is alig van, akkor marad a vajas pirítós... Pedig eleinte inkább jobb volt, mint rossz. Illetve eleinte minden szakács tud újat nyújtani, de ha aztán állandóan ezt nyújtja.

Október 3-án szálltam be a Johanna C-re, és 14-én ezt írtam a naplómba:
"No, a szakácsról még nem nagyon beszéltem, pedig ő fontos ember a hajón. Nem hinném, hogy rosszul főzne, persze más, amit megszoktam. Azt hiszem, ez a jellegzetes ukrán konyha, amit most Szása vezet. Megfőz egy irdatlan fazék borscsot, és esszük, amíg el nem fogy. Na, ez a kaja olyan, mint a töltött káposzta: minél többször melegítik, annál jobb! És nemcsak ebédre, de vacsorára is tálalja. Aztán kérem, amit otthon el nem tudnánk képzelni, az a sok kása! Teljesen hétköznapi zabkása, és ez megy a rántott hús mellé, meg a májhoz, meg mit tudom én, mi mellé. Az állaga kicsit sűrűbb, mint a zabpehelyé (amit otthon készítünk), de ha valaki nem szokta enni, akkor a tejbegrízhez hasonlíthatja, csak ez nyúlósabb, jobban ragad a villához, a tányérhoz. És persze nem rossz, sőt, inkább finom. Csak először volt furcsa, mikor másodszor tette elém Szása, már örömmel vettem. Pedig a kaftán szerint ez a legolcsóbb étel, tehát a leginkább katonakaja...
Na, és ha nem porridge, mert ez a zabkása pontosan az, amit az angolok a hagyomány szerint reggeliznek(tek), akkor főtt tészta a köret mindenféle húshoz. Sajnos, ez nem a legerősebb oldala a mi kukinknak, mert eléggé szétfőzi. Viszont a salátáit is szeretem, ez főtt bab, meg borsó, apró káposzta és cékla, és ez ízesítve. Mert friss zöldség jelenleg nincs a hajón."
A képen azt láthatod, hogyan néz ki a pupa, miután behordtuk a megrendelt kaját (a pupa a tat, csak tengerész nem használja).
És október 20-án a naplóm:
"Kérem, ma olyat kaptunk ebédre, amit a legmerészebb álmaimban sem mertem volna elképzelni egy tányéron: májfasírt, borsó-cékla-kukorica-bab salátával és most figyelj: kalamáris rizottóval! (Most jót nevettem a Word nyelvhelyesség ellenőrző ajánlásán, mert a "kalamáris" helyett a tintatartó szót ajánlotta... aranyos!) Ezért aztán megettem, a rizottót, azután kerítettem sort a májból készült kotlett elfogyasztására (a fasírtot ezek kotlettnek hívják)."