Az utolsó bejegyzés egy római kömény saláta volt. De nemcsak saláta készült belőle, hanem krémleves is. A recept azt írta, hogy kell bele krumpli, nosza, helyettesítsük csicsókával.
Így készült:
Három darab (pontosan 52 deka volt) édeskömény gumót vékonyan felszeleteltem. Egy fél póréhagymát szintén, olíva olajon megdinszteltem, majd rádobtam a finocchiót (édesköményt). Megdinszteltem, majd három nagyobb (10 dekányi) csicsókát felkockázva adtam hozzá, majd felöntöttem vízzel (amiben egy tyúkhúsleves kockát feloldottam, nehogy bio legyen a kaja). Amikor minden megfőtt, mixerrel pépesítettem, majd 1,5 deci tejföllel sűrítettem. A tálaláskor megpötyögtettem házi tabaszkóval, és egy kanál tejfölt is tettem rá.
Ez a második levesem volt, az első nem igazán sikerült, mert ott az édeskömény és a csicsóka aránya 1:1 volt (fél-fél kiló), és így az édeskömény íze elveszett, a csicsóka elnyomta. A házi tabaszkót úgy készítettem, hogy a házi csilipaprika krém üvegét kimostam kevés vízzel, ezt locsoltam rá...
Készítettem a krumplis kenyér analógiájára csicsókás kenyeret is. 40 deka BL 80-as (Nagymama lisztje) és 40 deka BL-55-höz (finomliszt) majdnem egy egész kocka élesztőt használtam, langyos vizet, sót, cukrot az élesztőhöz egy kanálnyit, valamint 30 deka megfőzött és összetört csicsókát. közepesen keményre gyúrtam, kétszer kelesztettem, majd tepsiben kisütöttem. A képen a barna foltok a héjában nagyobb csicsókadarabok.
És maradjon utoljára a sztrapacska csicsókából:
Lereszeltem jó fél kilót, kapott két tojást, és annyi lisztet, amennyit felvett.(nagyjából negyven dekát). Sűrűbbre hagytam, mint a palacsintatésztát, majd fövésben levő vízbe szaggattam nagykanállal, mert ez a kaja csak úgy ízletes, ha igazi "nyögvenyelő". Házi túró, tejfel és csilipaprikapor a tetejére, így tálaltam.
5 megjegyzés:
Én tavaly fedeztem fel magamnak a csicsókát, még nem írtam le a blogomba, hogyan készítettem el. Sokféle felhasználást találtál neki, számomra mind tetsző :)
Vicuska, nálam már több is van... :-)
Ibolya, feltétlenül megnézem!
István áruld már el mihez hasonló az íze, ugyanis fogalmam nincs róla még soha nem ettem, krumpliszerű????
Addig nem akarok beszerezni amíg nincs hozzá bizodalmam:-))))
Anikó, nem krumpliszerű. A felhasználhatóságára szokták mondani, hogy ahogyan a krumplit...
Az íze egészen kicsit édeskés, hozzá képest a krumpl semleges ízű...
Én azt ajánlom, hogy készíts először krémlevest. Azon meglátod, hogy milyen, aztán ha ízlik, akkor hajrá...
A sztrapacska is jellegzetesen csicsóka ízű lett, de hát én nagyon szeretem! :-)
Köszi, de az, hogy édeskés egy kicsit riaszt, de igazad van próbálni kell, a spárgával is így voltam először, most meg élek-halok érte:-))))
Megjegyzés küldése