Zabpelyhes póréhagymaleves csicsókával

Az úgy indult, hogy tereprendezésre készültem. A ház mögötti építkezésből visszamaradt dombocskát tolólappal simára egyengettük, de ehhez, amit lehet kimentettem a legyalulandó terepről. Pár csicsókát kiástam és áthelyeztem olyan helyre, ahol az lesz a feladta, hogy a sok csalánt elfojtsa, és közben nekünk sok szép édes gumót neveljen. Egy ígéretes alól kiszedtem a termést, itt van, megmutatom. Ahhoz nem elég, hogy önmagában használjam, de arra igenis jó, hogy a receptben a burgonyát kiváltsa.

A receptet Seafalconné hozta a Bevezetés a gabonakonyhába című könyvecskéből, ő is készítette el, de én fotóztam, és teszem ki a netre, így aztán közösnek számít (ja, és én jóval többet ettem belőle...)
Tehát, hogyan járj el:
Megpucolod a csicsókát, és kockákra vágod. Egy jó vastag pórét karikákra szelsz és olajon megpárolod, és zabpehelyliszttel meghintve felengeded vízzel.

Fűszerezed: babérlevéllel, sóval, fehér borssal. Hozzáadod a tejszínt. Felteszed, s ha már két-három perce  forrt, akkor adod hozzá a csicsókát.
Most nagyon fontos eljárás következik! Azt mondod:
- Lekapcsoljam a gázt? - és nyúlsz a kapcsoló felé. De nem kapcsolod le.
- Ne kapcsoljam le? - kérdezed, s megrázod a fejed.
- Vagy mégis lekapcsoljam? - s valóban lekapcsolod. Ennyi forrás a csicsókának pont elég.
Most lefedve 15 percre félreteszed. Fedő alatt főzés nélkül megpuhul a csicsóka. Petrezselyemmel meghintve tálalod. (Nekünk speciel nem volt itthon...

Itt egy olyan változatot láthatsz, amikor lila hagymából készült és burgonyakockákat vágtunk bele.
Nagyon jó étvágyat kívánok!!!

Sütőtökleves, nehogy lemaradjak mások mögött!

Ahogy olvasom a gasztroblogokat egyre másra jönnek a sütőtök levesek. Hát akkor nekem is ki kell rukkolnom eggyel. Az a helyzet, hogy túlzottan nem lehet cifrázni, legfeljebb a "feltétben" vannak különbségek, és néha a tök előkészítésében.
Nos az enyém a sütőbensülttököslevescsaládhoz...

A tököt nagy darabokra vágom, és most jön az egyik trükk amit Food and Wine-nál olvastam: a tököt megszórtam fahéjjal és rácsorgattam mindegyikre egy kis mézet. Amikor megsült, a belét kikapartam, majd ment a főzőlábosba. Hozzáadtam egy kisebb hagymát, pár kanál tejfölt, egy deci száraz fehérbort, és kevés vizet. Botmixerrel pürésítettem, feltettem főni, illetve csak éppen összerottyintottam.
Bacon szalonnát ropogósra sütöttem (és ami kevésbé égett meg, azt tettem a levesbe, talán nem kéne főzés közben világhálót böngészni???).
Kevéske olíva olajat csöpögtettem rá (tökmagolajom nincs).
Vacsorára készítettem zöldfűszeres olajban pirított kenyércsíkokat, és azzal ettük.

Csirkemáj curry polentával

Most éppen a bőség zavarával küszködöm a recepteket illetően, mert sok blogot olvasok, minek következtében a kedvencek Recept mappában csak gyűlik a recept, csak gyűlik, de van egy rakat recept is amit blogolni szándékozom. Így most újakat nem akartam készíteni, de amit itt kiteszek még nem "átjátszás", azaz bloggertárs receptjének a megvalósítása. Annak is igen örülök, hogy tegnap jelentkezett a blogom 50. követője.
Az a helyzet, hogy nagyon rákattantunk a puliszkára, és amihez lehet, ahhoz elkészíti az asszonykám. Mint ehhez a kajához is.
Volt egy adag csirkemáj a hűtőben, és valami fűszeres dologra vágytam, ezért meggugliztam a csirkemáj curryt, de sajnos egyetlen találatot kaptam, amiből egyértelmű, hogy nemigen készítenek májból curryt. Az egyetlen viszont nem nagyon tetszett (egy pakisztáni recept), így aztán én készítettem egy curry jellegű ételt.

Először magokat pirítottam szárazom a serpenyőben: Bombay massalát egy teáskanállal, és egy-egy mokkáskanállal római köményt, ánizsmagot, kardamomot és egész koriandert meg egész borsot. Hozzáadtam egy kevés olajat, egy közepes hagymát rádobtam két kockára vágott paradicsomot, durvára vágott petrezselyemzöldet, hagytam kicsit párolódni, majd megkapta a májat. Fedő alatt pároltam pár percig, majd megszórtam curryvel, löttyintettem mellé nagyjából fél deci száraz fehérbort (Móri Ezerjó) tovább pároltam, amíg kész nem lett.
Mint mondtam, puliszkával ettük.
A fotón a fehér a vaku csillogása, sajnos...

Miből lesz a csipkelekvár?

Jó, tudom, hogy csipkebogyóból! De van egy fontos, amit nem tudok, hogy mikor szedhető? Mert tegnap kisétáltam  telek mögötti bozótosba, és majdnem mindegyik keménynek találtatott. Ami puha volt, az meg nem igazán jó ízű...

Lehet, hogy "korán" van még a szürethez? Mert bogyó van bőven a környéken, csak szedni kell!

Ha a blogodban van valami jó kis recept, amihez csipkebogyó kell, akkor szólhatnál. Vagy ha elmondod, azt is megköszönöm.

Tudok: lekvárról, és ugye amiből lekvárt lehet, abból páleszt is...

Azért nem volt haszontalan a séta, mert hoztam Seafalconnénak:

És szedtem még valamit, amit eleve vázába valónak gondoltam, de nem tudom, mi ez:

Ha esetleg páleszt lehet főzni belőle, akkor szólj ám!

Kitaláltam, megcsináltam, most mi lesz...?

Meglátni, kitalálni egy pillanat műve volt, megcsinálni is gyors, de most aztán hogyan?

1. Mi legyen a neve? Zöld fűszerkrém?
2. Vajon meddig áll el? És hol?

Szóval a fagyok közeledtével azon törtem az agyam, hogyan kellene hasznosítani a fűszernövényeket, amik még vitézül zöldellnek, de aztán ők is feladják. Van szárítva, van fagyasztva, akkor most legyen valamilyen krém.
Valahol olvastam, hogy a mogyorót, ha alaposan összeturmixolom valami vajhoz hasonló izét kapok, de ezt ne csináld így, mert csak halvány rémlikről van szó.
Tehát összeszedtem egy nagy csokréta citromfüvet, egy nagy kazal mentát, és sok-sok oreganót, ami éppen virágzik. Mosás és szárítás tegnap volt.

Ma beletettem a robotgépbe, adtam hozzá egy kis darab apróra vágott gyömbért, pár gerezd fokhagymát, két maroknyi sótlan pörkölt mogyorót és egy marok hántolt napraforgómagot, sóztam, és meglocsoltam olíva olajjal. Elkezdtem aprítani, szép egyenletes massza lett, és jó sűrű. Ezért többször kellett még hozzáadni olajat. Végül egy sima, jól kenhető krémet kaptam, amit lehet pirítósra kenni, tésztához keverni, de arra is gondoltam, hogy kissé fellazítani, és akkor mártásként is üzemelhet... Aztán sós pálcikákat lehet vele ízesíteni, meg bagetteket...
Te amúgy hogyan használnád?
Azt találtuk ki az asszonykámmal, hogy kisebb adagokat fóliába csomagolva lefagyasztjuk, de a hűtőben is tartunk. Vajon meddig tartható el így?
Ki emlékszik erre a szörnyszülött étkészletre a 70-es évekből? NDK-s csúcstermék.
Mi nosztalgiából tartjuk, mert a húgom 1973-ban kiment dolgozni Ilmenauba. A pécsi Zsolnay gyár küldte ki porcelánfestést tanulni a helyi porcelángyárba. Aztán mi lett belőle? Ilyen készletek kerültek ki a kezük alól, ők meg a matricákat tették fel a kiégetés előtt. Ennyit a porcelánfestésről...

A kvíz szerint ilyen szakács vagyok

Az a helyzet, hogy elsőre, talán túl magabiztosan töltöttem ki, mert 90%-os lett, és nem éreztem nehéznek a kérdéssort.

Ezért másodszor is megcsináltam, odafigyelve, bár minden választ jónak gondoltam, egyet megváltoztattam, amitől 90%-ról 100%-ra fejlődtem, de megmondom őszintén, a jó válasszal nem igazán értek egyet.

Itt te is megcsinálhatod a tesztet.

Kedvenc kelkáposztás reggelim

Nem tudom, ki hogy van vele, de én hallatlanul szeretem a sült kelkáposztát. Tudom, ezt a zöldségfélét sokan ki nem állhatják, azok ne olvassák tovább, csak annyit, hogy elfogadom az álláspontjukat, de nem tudom őket megérteni.
Amellett, hogy finom, egészséges is. Magas a rosttartalma, meg minden, de ezt most tán hagyjuk is.
Az úgy van, hogy az asszonykám találta ezt ki, és azonnal befészkelte magát a kedvenceim közé a szívemben és a gyomromban, valamint az agyam ízemlékező részében is fő helyet foglal el. Bár azt is el kell mondanom, hogy ő se szerette a kelkáposztát, amíg a menzaiban volt része, de mióta maga készíti és a falun lakás valamint a nyugdíjas lét "pihentagyúsága" rejtett kreativitásokat hoz elő belőle.

A következőképpen készül:

Pár káposztalevél vastag erét ék alakban kivágja, az megy a komposztba. Ezután szépen két-háromujjnyi vastagra csíkozza.
Három kis fej hagymát negyedekre vágott (ezek zsenge, édes hagymák, de ha nagyobbat használ, azt is úgy vágja fel, hogy harapható legyen, mert én így szeretem, ha te apróra vágva, csináld úgy). Egy paprikát karikára vághatsz, ez nekünk most kimaradt. Egy szelet kolozsvári szalonnát csíkokra vágott, de nem sok kell bele, mert a szalonna itt csak "fűszer", az ízére van igazából szükség (vegáéknál el lehet hagyni).
A hagymát olajra dobod, mielőtt megpárolódna rá a szalonnát, egy kevés ideig hagyod (ne piruljon meg!), rá a kelkáposzta leveleket és a zöldpaprikát (esetleg egy darab paradicsomot), sózod, borsozod és el ne felejtsd a kelkáposzta kötelező fűszerét, a köményt, (és tetszés szerinti fűszert is adhatsz hozzá, amit kedvelsz). Kicsit összepárolod az egészet, majd rászórsz gabonapelyheket: búzacsíra, zabpehely, lenmagpehely, és amilyet szeretsz. Mikor majdnem kész, kevés szezámmagot szór rá (a végén, hogy meg ne égjen), végül 2 tojás üt rá és alaposan elkeveri.
Ezzel kész. Lehet enni, és jóllakni.
Az egésznek a haszna, azon túl, hogy szeretem, mindez laktató, és nem kell hozzá sok tojás, mert ugye egy gyenge reggelihez az ember 5-ből készít rántottát (kolbásszal, szalonnával).

Egy finom reggeli: marokkói tojás

Ennek a receptjét a Gourmet Stúdió blogban találtam, és annyira megtetszett, hogy egyik nap elkészítettem, hogy megkóstolhassam. Ha az eredeti receptre vagy kíváncsi, azt a linken megtalálod. Azért voltam lelkes az elolvasása után, mert valami hasonlót én már készítettem régen is, az internet előtti őskorban, amit spanyol tükörtojás néven ismertem (bár az kicsit, no legyen: nagyon más). Azt, amikor főiskolás voltam a '70-es évek végén, sokszor készítettem. De most erről a Marokkói tojás néven ismert tojásételről beszélünk.

Ehhez használtam el a kert utolsó, frissen leszedett paradicsomait. Nekem nincs se salott hagymám, se mogyoróhagymám, de van sokkal finomabb: minden hagyma amit az első kertbe duggattam, apró maradt, és bár beérett, finom, leveses és édes lett. Így ebből pucoltam meg 5 darabot, apróra vágtam. Adtam hozzá vagy három gerezd felaprózott fokhagymát is.

Olaj nélkül - indiai módra - megpattogtattam egy kiskanálnyi római köményt, majd megloccsantottam olíva olajjal, és beledobtam a hagyma, fokhagyma keverékét. 4-5 paradicsomot meghámoztam forró víz segítségével (beledobtam, majd némi hőfürdő után hidegbe tettem, a szauna után a paradicsom le kívánja vetni a bőrét), a magokat kikapartam, de úgy, hogy minél kevesebb lé menjen veszendőbe. Felaprítottam, rádobtam a hagymára, sóztam, borsoztam és megszórtam csilivel (ez utóbbit csak hazudom ám, mert a Seafalconné nem eszi a csípőst, de te, ha szereted, tegyél rá, én utólag, a tányéron szórtam meg), és kissé besűrítettem.

Ezután beleütöttem a tojásokat, a fehérjét elblögyköltem, vigyázva, hogy a sárga épen maradjon. Megszórtam petrezselyem zöldjével.

Annak ellenére, hogy a fényképen nem látszik, úgy ettem, hogy egy-egy szelet pirítósra toltam a tojásokat.

Csuda finom reggeli volt!

Paprikás kifli a kenyér világnapjára

Ma van a kenyér világnapja.

Erre az ünnepre farkasvakság vert meg. Láttam én több gasztrobloggernél is de tegnap martinellinél is, és végre leesett a tantusz, hogy akkor gyerünk, nekem is kell sütnöm valamit.

Limara készített egy fészbukos oldalt is, majd oda is felteszem a képekből az alsót.

Korán keltem, így lett ma reggelre paprikás kiflim. 

Az igen, de hol a fényképezőgépem? 

Jaj, istenem! Nem találom... megvan! 

De lemerült... hol a töltőm? 

- Ki látta a töltőt?

- Ott van, ahova tetted!

- De hol?

Nincs meg... nincs kép, nincs fotó.

Aztán eszembe jutott, hogy ezen a blogon mintha közreadtam volna valamikor, a kezdet kezdetén. Megtaláltam, s hogy ne kelljen keresni a régi bejegyzést, ide másolom az akkorit:
Tehát a Priwall motoroson tanultam Für Kálmántól, aki minden vasárnap ezzel örvendeztetett meg minket!

Hozzávalók 32 kiflihez: 1 kg. finomliszt, 20 dkg margarin, 0,5 l. tej, 2 tojás, másfél élesztő, 1 kávéskanál "igazán piros" pirospaprika, só.

A langyos tejjel és élesztővel kovászt készítünk, a lisztbe beleszórjuk a pirospaprikát és a sót, beleütjük a tojásokat. Eldolgozzuk, 15 dkg olvasztott margarint apránként hozzáadjuk, a tésztát alaposan kidolgozzuk. Langyos helyen kelni hagyjuk. Ha megkelt, négy cipót formázunk. A cipókat kerekre kinyújtjuk, és a kép szerint felvágjuk. Olvasztott margarinnal megkenjük a szeleteket, majd kifli alakra feltekerjük, tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben kisütjük.

Nos, elmondhatom, hogy elég nagy sikere volt, viszont az efféle dolgoknak van egy nagy hibája: pillanatok alatt elfogy (ha van rá három, szép nagydarab férfiú, mint nálunk).
Kálmán megérdemli, hogy megmutassam, nem csalás, nem ámítás, ő a "szellemi atyja" ennek a kiflinek, még akkor is, ha itt éppen a kenyerével dicsekszik. Mert ugyebár, az mindenki előtt nyilvánavaló, hogy egy hajón a szakácsnak kenyeret is kellett sütniük.

Na, ezzel kapcsolatban elmondom, hogy miféle mondás is járta a magyar hajókon, ha új, kezdő szakács érkezett:
- Öreg, nekem itt ne azzal dicsekedj, hogy hidegtálas szakács voltál a Hiltonban, azzal nem élsz meg egy hajón, de ha a Mári néni kocsmájában a szeneslegények nem vertek agyon a pörkölt és babgulyásod miatt, akkor itt is megmaradsz!

Káposztával töltött dagadó mamaligával

Az asszonykám egyik kedvenc szakácskönyvében, a Száz legjobb olcsó receptben találta az ételt, és annyira beleszerelmesedett, hogy elkészítette, amikor vendégeink jöttek. (Csak tudnám, mitől olcsó ma a dagadó?)

Azt mondta, hogy puliszkát főz hozzá. Meg kell mondjam, hogy először meghökkentem, de eztán lelkesen igazat adtam, készítse el. És előre bocsátom: a polenta igazán illik ehhez az ételhez.

A receptet többször elolvasta, és eléggé hitetlenkedett közben: a töltelék nem tartalmazott tojást.

- Hát mi tartja össze a dagadóban, hiszen elég vastag lesz! - mondogatta, annyira, hogy végül is meggugliztam, és találtam is recepteket, viszonylag sokat. Mindegyikben közös volt, hogy a töltelék tojás nélküli.

Akkor lássuk a receptet.

Hozzávalók:

Egy szép 80 dekás dagadó, amit a készséges hentes a kisbéri piacon szépen felvágott, előkészítette a töltésre.

2 nagy fej vöröshagyma

40 deka savanyú káposzta

Őrölt fekete bors, egy kiskanál őrölt köménymag, 2 kiskanál mustár, egy evőkanál olaj, só.

(A dagadó nagyobb volt, de a hozzávalók 80 dekásra vannak méretezve)

Elkészítése: a vöröshagymát apróra vágta és a szintén apróra vágott savanyú káposztával, köménnyel, sóval, fekete borssal elkeverte. A dagadó belsejét kikente mustárral, majd megtöltötte a káposztával. Zsinórral átkötözte, hogy szét ne nyíljon sütés közben. Te hőálló tálba teszed, leöntöd forró olajjal és három deci vízzel (Seafalconné tepsibe tette, amiben én a kenyeret szoktam sütni), majd előmelegített sütőben 45-50 perc alatt készre sütötte.

A recept szerint felszeleteljük és rizzsel tálaljuk.

De: mivel a dagadó nagyobb volt, ezért az asszony saccra adta hozzá az olajat és a vizet, mikor már puha volt kivette a húst, és soknak tartotta a lét a tálban, ezért ebben főzte meg a kukoricadarát. Pont annyi lé volt, hogy nem kellett vizet se tenni hozzá, a palukes pont jó lett! (Ki tudja, hol hívják palukesnek a gancát?)

De mivel a vendégek másnap jöttek, ezért azt találta ki, hogy majd felszeletelve tepsibe teszi, úgy melegíti a vendégeknek.

Na, erre én bepánikoltam, hogy az nem lesz jó, mert a szeleteléskor a káposzta kihullik, ha tepsibe tesszük, aztán megint megviseli a szépséges finomságot, ha a tányérba kell tenni... de azért beletörődtem.

Másnap megfentem a konyhakést, óvatosan felszeleteltem, az előkészített (disznózsírral megkent) tepsibe tette szépen a szeleteket, közé tette a háromszögletűre felszeletelt kukoricamálét, és úgy ment a sütőbe. Végül tejfellel elkeverte a kertben található zöld fűszereket, és a mártással meglocsolta a kukoricaprószát.

Nagy sikere volt, és lám igaza volt az asszonynak, szépen ki lehetett szedni a tepsiből, mutatós volt a tányéron is. Nemhiába mondják, hogy a férj a fej a családban, de a nyak az asszony, (amelyik ugyebár forgatja a fejet - és hozzáteszem, hogy nálunk úgy esik, hogy mindig jó irányba!).

Na, és finom! De mennyire!

Hogyan készíts kukoricagánicát? Sós vizet forralj fel, abba szórd a darát, sűrű kevergetés közben addig főzd, amíg el nem válik az edény falától. De mondanám, hogy sokkal jobba, ha keresel egy erdélyi bloggert, és tőle tanulod el.

A puliszkát sokféleképpen hívjuk, ez csak azt mutatja, hogy a szegények körében mindennapos étel volt. Kár, hogy sokáig elfeledett volt (arrafelé, ahol én előfordultam), de örülök, hogy manapság egyre többet készítünk, annyira, hogy hamarosan kiteszek egy indiai (stílusú) ételt is puliszkával.

A hobbychéftől díjat kaptam...

Úgy látszik, vannak, akik szeretik a blogomat, és a vándordíjak továbbadásánál is gondolnak rám! Most ezt kaptam:

Köszönöm, és úgy igyekszem kiérdemelni, hogy ezután is hasonlóan írom a bejegyzéseimet. Még egyszer köszönöm.

A hobbiparaszt kérdezi

Van nekem a kertben céklám, mégpedig másodvetésből származó. Amikor Bálint Gazda a hírlevelében aszondta, hogy most van ideje a cékla másodvetésének, szót fogadtam, másodvetettem, ahogyan megmondta, és most láss csudát, ilyen a céklám:
Na, igen, de hiába várom, hogy megmondja a tutit, hogy kedves ecsém, Seafalcon, takarítsad bé a céklát, mert nem írja.
Hát kére: mikor szedjem össze? Várjam meg az első fagyokat, miként azt tudom a sütőtök esetében? Vagy tűzés kifelé, és szedd össze de gyorsan, amíg meg nem fagy?
Szóval ez a kérdezés tárgya.
Ki, mit tud?
Mondani ez ügyben?

Egy anekdota, és ami eszembe jut róla...

Van nekem egy honlapom is, abban van egy Főzőcske menüpont, és nagyon sok olyan recept megtalálható, de csak olyan, amit megfőztem. Abból sok itt is szerepel.
Nos, ezen az oldalon kitettem egy anekdotát.
Hogy ne kelljen strapálnod magad, ide teszem:

Idézet Lénárd Sándor: A római konyha című könyvéből. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986. 9. oldal.



A parasztasszony a kastélyban

A szegény paraszt feleségét mindig felhívatták a kastélyba, ha nagy vendégség ígérkezett. Segített akkor ott a szakácsnak, aki maga is igen nagy úr volt. A parasztasszony fát aprított, krumplit hámozott, baromfit tisztított, tortakrémet kevert - aztán odahaza mindenről beszámolt hites urának.
    - Micsoda dínomdánom volt megint! Micsoda lakoma! Befejezésül eperkrémes torta! Bizony, a gróf urak mind a tíz ujjukat megnyalták utána!
   A paraszt hallgatja csak, hallgatja megannyiszor ezt a történetet; egy szép napon aztán vége szakad a türelmének, és az asztalra csap, és így kiált:
   - Nohát, egyszer már én is kérek eperkrémes tortát!
   - De édes uram - így a parasztasszony -, nincs hozzá eprünk!
   - Van aszalt körténk épp elég! Csináld körtével!
   - Jó, de vajunk sincs a krémhez!!
   - Akkor csináld zsírral!
   - Honnét vegyem a szép fehér lisztet? Csak az a fél zsák rozslisztünk maradt!...
   - Megteszi. Csináld hát rozsliszttel!
   - No és a tojás? Tizenkét tojás!
   - A mindenségit neki, hát veletek asszonynéppel sehogy se boldogul az ember? Mondtam asszony, nekem torta kell, eriggy a konyhába, de egy-kettő!
   A parasztasszony nekiáll, szitál, kever, süt, vár... aztán szó nélkül visszatér a tortával. Az urának sincs kedve a szónoklatokhoz. Csak levág egy szeletet, beleharap, majszolgatja, majd leszögezi: - Látod, elkészült! - És lassan hozzáteszi még: - Csak azt nem tudom, mit kell ettől a gróf uraknak az ujjukat nyalogatni!

Nos, van egy szolgáltatás (nagyon korlátozottan ingyenes) a copyspace.com, ahol megnézheted, hogy a honlapod tartalmát lopják-e?
Nos én a főzős oldalon ennek az anekdotának a "lopását" írja ki a szolgáltatás.
Megnéztem. Találtam 10 blogot, ahol szerepel, köztük nagyon neveseket is.
Megnyugtatásul közlöm, nem az én szövegemet lopták el, (copy - paste) módszerrel. Valaki szintén kimásolta az adott könyvből, és ezt lopta mindenki gátlástalanul, úgy, hogy nem adta meg, kinél látta meg, honnan szedte le. Mert az egy dolog, hogy a hivatkozás a kötetre ott van, (más mint nálam, én egy régebbi kiadásból másoltam), de azért azt is illett volna kitenni, hogy olvastam ennél és ennél, és megosztom veletek.
Ami elszomorít, hogy a neves gasztroblogger is lopta a szöveget. Ezt onnan lehet tudni, hogy mindenkinél, nála is azonosak a másolási hibák (tipikus hiba, hogy hiányzik - többek között - a sárga alappal írt ettől szó, ami lehet az én hibám is, de ezért biztos, hogy nem tőlem lopták), és nála a blogbejegyzés elég késői...
Sajnálatos.
Viszont megnyugtató, hogy nem tőlem lopkovicz...
Amikor a bejegyzést írtam a honlapomra, még nem volt elérhető a MEK-en, de ott az én szövegem szerepel, tehát benne van az "ettől" szó a végén.

Ha meg akarod venni, itt beírod a keresőbe: A római konyha, és katt:

Kenyeret süttem

1986 januárjában rohadt hideg tél volt. Egy péntek délután elkezdett zuhogni a hó, és a hókotróknak ugye csak hétfőn kezdődött a munkaideje, hát tojtak a pestiekre, minket meg ellepet... és megfagyott... és hétfő reggel nem volt kenyér szállítás!
- Jaj Istenem, most mi lesz? - sopánkodott az anyósom, aki nagyon kenyeres volt. - Nem tudok kenyér nélkül létezni!
- Majd sütök én, nagymama! - nyugtattam meg.
Úgy is lett. Nekiálltam az első kenyerem megalkotásához. Tudtam, hogyan kell készíteni, mert a hajókon szívesen lebzseltem a szakácsok körül, ellestem a gyakorlatot, és elraktároztam, mint elméletet. tehát eljött az ideje, hogy elővezessem a kenyeret a tudatom rejtekéből.
Megsütöttem.
Mit mondjak, remek lett!
Szép barna-piros a héja, voltak jó kis rücskök rajta, ami letörésre ingerelte az asszonynépeket.
Kihűlt.
Megkóstolták.
Izgatottan vártam a kritikát.
- Finom! - mondta mosolyogva az anyósom. - És ha holnap is sütsz, sokkal jobb lesz, ha meg is sózod...
Másnap süttem, sóztam... és nagymama kérésére ezután minden másnap megismételtem. Hónapokig nem érdekelt senkit az ABC, van-e kenyér, vagy se. Aztán behajóztam, és "leszoktak" a jóságról, de azóta a kenyérsütés nem gond.
Cifrázom, teszek bele krumplit, vagy kukoricalisztet, vagy rozsliszttel keverem...
Ebbe főtt krumplit reszeltem, a héján a barna foltok attól vannak, hogy azok így sültek meg.

 

Ez egy kiló liszttel készült, nem készültem rá, tehát kovász nem volt, és vasárnap lévén szárított élesztőt kellett elővennem. Egy csomaggal ment a lisztbe, meghintettem egy evőkanál sóval, belereszeltem négy kisebb főtt krumplit, adtam hozzá langyos vizet, amennyit felvett, és jól összegyúrtam, majd megkelesztettem. Aztán bekerült a maximumra hevített sütőbe, negyed órán keresztül így sütöttem, majd visszavettem 200 fokra, betettem egy kis lábaskában 2 decinyi vizet a rács alá, hogy gőzölődjön egy kicsit a héja.
Itt az eredmény. A fénykép alá beteszek egy videót amit Erdélyben készítettem, és megnézheted, hogy  zágoni vendéglátóink hogyan sütötték a kenyeret Húsvétra. Egy kerek gyönyörűséget mi is kaptunk belőle!

A gyors szilvás gombóc vándorlása hetedhét blogon is túl...

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú blogger túr, volt egyszer egy szilvásgombóc...
Ez a szilvásgombóc gyors volt, sokkal gyorsabb, mint a társaik, ezért aztán hamar elérkezett Erdélybe, és belebújt egy receptkönyvbe. Ez a receptkönyv sedith anyósáé volt, aki egy alkalommal, amikor gyors ebédet akart főzni, nagy örömmel készített el a menyének, aki úgy meglepődött, hogy rögvest  blogba írta a szilvás hősünket.
A gyors gombóc hamar megtalálta Alízt, aki amúgy fakanálforgató tollforgató lévén nemcsak újságba írta (ha írta), hanem a blogjába is. Így rohangált a gyors szilvásgombóc Marosvásárhelyről Gyergyószentmiklósra, mint a villám, és addig sündörgött, futkározott, gyütt-ment, amíg Seafalcon is felfedezte...
Nos, ezzel meg is érkezett a gyors gombóc Akára, és lett nagy oka nagy evésnek...
Szóval a receptek keringenek, vándorolnak, egyik bloggertől a másikig, egyik konyhából a másikig... Aztán van aki bevallja, van aki kopirájtot helyez kilátásba, ha valaki el meri vinni az ő szellemi termékét. Pedig nem is az övé. A nagymamájáé, vagy a nénikéé, esetleg az ángyától tanulta - ritkán persze vannak eredeti saját ötletek is. Természetesen itt most magára a receptre gondolok, nem egy eredeti blogbejegyzésre, amit szőröstül-bőröstül kopi-paste módon lopkodnak. Én olyan vagyok, hogy arra buzdítom a látogatóimat, hogy vigyék a recepteket, csak jelöljék meg egy linkkel a blogomat. Tehát ez a gombóc máshonnan ered, mint olvashattad, nem az okos kis buksimból, és azt hiszem, eleget tettem az eredet megjelölésnek is!

A lényeg a lényeg: ez egy olyan "csoda", ami tovább tart, mint három nap, mert az elkészítése olyan, de olyan egyszerű, hogy az már skandalum!

Mert a szilvás gombóc fogyasztásának egyik gátja, hogy macerás a tésztája és a vele való munka...
Szóval alaposan elolvastam, és hogy a dolog biztos legyen, mindkét receptet kinyomtattam. és odaadtam Seafalconnénak, hogy amíg én "szilvalekvárt" főzök, addig ő csináljon nekünk szilvás gombócot, kettőnknek. Erre való Alíz receptje, mert nála is kétszemélyes. Az asszonykám a másikat keverte be, az négy személyes, így a fele a fagyasztóba vándorolt... lesz máskor is!
Jöjjön a lényeg!

Hozzávalók:

7,5 dl víz, fél kila liszt, 2 tojás, szilva, fahéj (cukor ízlés szerint), prézli, olaj. Ebből, aszondja sedith, hogy lesz 30 darab.

Akkor most jön a procedúra: megpirította az asszonykám a zsemlemorzsát olajon. A szilvát megfelezte, kimagozta, megszórta őket fahéjjal, te meg tegyél bele cukrot is, mert a népek úgy szeretik, én meg így.
A vizet felforralta, beletette a 8 evőkanálnyi olajat, majd a receptek előírása alapján belezuttyintotta az egész lisztet.
- Te, Isti, biztos így kell ezt? - kérdezte kétségbeesetten, amikor az egész összeállt egy nagy kupac masszává.
- Biztosan, ketten is ezt írják...
- Na, csókoltatom a sedithet! - kesergett, miközben igyekezett elkeverni a lisztet, azaz a masszával birkózott.
Aztán kicsit később:
- Te, ez működik...
Később:
- Jé, ezt lehet így csinálni!
Kicsit hűlt a tészta, amikor belekeverte a tojásokat, mert nem akart rántottás tésztát. Amikor már nem égette a kezét, akkor a masszából kivett az ügyes kis kezével egy adagot gombócokat formázott-tapickolt, és nem fogod elhinni, de szépen kifőzte forró vízben.
Miután feljött a tetejére, mentek a prézlibe, majd onnan a tányéromba.
Kissé óvatosan kóstoltam, mert ugye a krumplis tésztánál az a lényeg, hogy jó puha a tészta is.
Hát kérem: ez se más!
Észveszejtően finom volt, alig várom az alkalmat, hogy kivegyük a fagyasztóból a maradék adagot!
ja, és lehet mákkal fogyasztani, ahogyan Alízék tették.
Ja: és ez nagyon, nagyon, de rettentően fogyókúrás, ha a 90 napos diéta tésztanapján készíted, de ugyanez vonatkozik a pszichowelness kúrára is!

Vajalunk - egy novella, de gasztro...

NAGYSZÉKELY ISTVÁN: VAJALUNK - Na, gyere ide, édes fiam -, hívott a papa. A hangja szokás szerint titokzatos volt, így aztán nem tudtam megfejteni, hogy vajh, miért vagyok fontos most a számára. A hangsúlya már rég nem volt fenyegető, mint hajdanán gimnazista koromban. Mostanában a felfedezők ujjongását, és az újra-felfedezők homlokra csapását vélem felfedezni eme jól ismert mondatokban. Kíváncsi voltam, most vajon mit "újra fedezett fel...". Ezért félretoltam egyetemi jegyzeteimet, és okosan néztem rá, mert tudtam, ettől hamarosan igen közlékeny lesz a papa. - Mond, tudod te egyáltalán, hogyan készül a vaj? Mivel a jogi egyetemen nem volt igazán kérdés a felvételi során, valahogy nem fektettem rá megfelelő hangsúlyt a felkészülésem során, és az egész éves tanulmányaimban se jelentkezett a vajkészítés a római jog ágaiban és bogaiban, így most nem tudtam válaszolni a papának, úgy, ahogyan a témát alaposan ismerő másodéves jogászhallgatótól elvárható lett volna. - Hát, valami téglanyomó ketyere fóliába nyomja, aztán elvesszük a szupermarket megfelelő polcáról -, mondtam, mert nem akartam teljesen tudatlannak tűnni, mert a papa mindig elvárta, hogy autodidakta módon ismerjük mindazt, amit ő hosszú élete folyamán itt-ott felcsipegetett... Reakciója az elvárásaimnak megfelelő volt. Ajka lebiggyedt, és csak annyit mondott: - jellemző! Bár, honnan is tudhatnád... - folytatta meglepő engedékenységgel, és tudtam, ennek valahol a közeli jövőben meglesz a böjtje. Nem is kellett sokáig várnom. A papa fátyolos tekintettel meredt a múltba, ami valahol a jobb fülem mellett 62,37 fokos szögben volt, ahol általában a Miss Februárt tartom a Playboyból a falra kiszögezve. - Nagymamád, mindig saját kezűleg készítette. (Nem hiszem, hogy a Nagyi éppen Miss Februárról jutott az eszébe). Hiszen nem volt se vaj, se tejfel, meg túró a faluban. Csak a tejet hozhattuk Földesiéktől, minden második este három litert. Ezt persze már tudtam, mert a papa gyermekkora nyitott könyvként hevert előttünk, mert Dzsoki Jújing helyett az ő (meg a mama) meséit hallgattuk, és ennek igencsak meglett az eredménye: a suliban hülyének néztek, hogy nem vagyunk tisztában a Dallas című társadalmi dráma mindennapi eseményeivel, a másik, hogy nálunk sose probléma az áramszünet, mert családi beszélgetést mindenkor, és minden formában el tudunk képzelni, és végre is tudjuk hajtani. Szóval ott tartott a papa, hogy a nagymama maga vajalt otthon, és ezt valahogyan az apám összefüggésbe hozta azzal a három liter tejjel, amit a Földesiéktől hordott. A papa mindig ilyen ám! Fel tudja az ember érdeklődését csigázni, de piszkosul. Most is félretoltam az egyetemi jegyzetemet, és valódi érdeklődéssel fordultam a téma és a papa felé, mert arra gondoltam, hogy a végén még valami megdönthetetlennek látszó összefüggést fog felfedni a Földesiék teje és a nagyi vaja között. - Na, gyere velem -, mondta az atyám, és mint a tank, kicsörtetett a konyhába. Derékig belebújt a fricskóba, és egy négyliteres lábassal tért vissza, ami tele volt tejjel. Épp ideje, hogy kiszedje, mert semmi nem fért el mellette, és már untam azt is, hogy a papa állandóan a lelkünkre kötötte, hogy vigyázzunk rá, és nem szabad hozzá nyúlni. A lábast az asztalra helyezte, és letelepedett egy hokedlire. - Vedd ki a kis kancsót is -, utasított, és én természetesen szót fogadtam. A kis kancsóban valami fehér izé volt, amit szintén tilos volt fogyasztani, és nem adta az okát a papa. - Nos, ebben tejszín van - mutatott a kancsóra. - A tej a piacról való, a nemrég nyílt boltból, ahol házi tejet árulnak. Eddig világos volt a magyarázata, mert én hiszek neki, akkor is, ha a tejboltja valahogy nem tudott igazán lázba hozni. - Most megmutatom, hogyan kell leszedni a tejszínt a tejről - jött elő a papa a meghökkentő dumával. - Te, papa, a tejszínt a tejből csinálják? - néztem rá egyre tisztelettudóbban. - Nem - bólintott -, azaz hogy igen, szóval házi módszerekkel a tetejéről kell leszedni, miután hűvös helyen állt legalább egy éjszakát. A nagymamád is így csinálta - védekezett a papa, s leszedte egy kanállal a tej tetején összegyűlt tejszínt. - Rendben, de mi köze ennek a vajhoz? - kérdeztem, mert alapos ember lévén a végére akartam járni a dolgoknak. De az atyám nem szólt semmit, csak meregette a tejszínt a tej felszínéről, amikor is világrengető felfedezést tettem: kezdtem kapiskálni, miért nevezik a tejszínt tejszínnek... Miután végzett az atyám, a kis sárga kancsóban összegyűlt vagy egy liternyi tejszín. - És ezt kétszer négy liter tejről szedtem le! - mondta csillogó szemmel, s nem akartam megmondani, hogy ez kit érdekel rajta kívül, mert kezdtem valóban kíváncsi lenni, hogy mi sül ki ebből az egészből. Most a papa elővett egy kristályvizes flakont, és beleöntötte a tejszínt. Nocsak! Csak nem palackozva akarja árulni? De akkor miért nem tölti tele? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a buksi kis jogász fejemben, miközben a papa rácsavarta a flakon kupakját, és elindult velem a szobámba. Menés közben elkezdte a palackot vízszintesen rázni. Illetve lötykölni. Most egy kicsit meg vagyok fogva, mert nem ismerem az idevonatkozó szakkifejezést. Legjobb lesz, ha megpróbálom szakszerűen elmagyarázni: az atyám elmarta a palack fenekét, majd másik kezével a tetejét (kupakot) és horizontális mozdulatokkal lötybölte. A tejszínt hol a palack elejébe küldte, hol a hátuljába, és a tejszín habzani látszott, illetve nem látszott, mert a papa elég gyorsan csinálta. Közben beszélgettünk. A nagyimról, meg Nagyszékelyről, ahol a papa felnőtt, meg a köpülésről, meg a tehénről, meg belé fojtottam a szót, amikor a Fradi góljait mutatták az összefoglalóban, amit a papa nem igazán értékelt, mert ő ugye Vasas, és én nem cikizem ezért, mert ő eléggé szégyelli magát az Angyalföldiek helyett (szegény). Na, most senki nem fogja elhinni, hogy mi történt. A Tököli gólt rúgott, én meg eldobtam magam a meglepetéstől. A papa rázásától a flakonban egyszer csak megjelent egy darab vaj! Hát ez nem igaz! Isten bizony! A papa rázta, rázta, addig, amíg a Tököli bevarrta a gólt, és ettől vaj lett a kristályvizes flakonban! Ezt csinálja a papa után bárki meg az Újpest! A Fradi győzött, a Vasas kikapott (a papa reméli, hogy nem esnek ki megint, de ez elég szélsőséges nézetnek tűnik számomra, mert a papa mindig is vérmes Vasas szurkoló volt, s nem látja reálisan az esélyeket), mi pedig kimentünk a konyhába, mert az egy dolog, hogy a papa meg Tököli belevajazott a flakonba, de kíváncsi voltam, hogyan veszi ki a vajat a Fradi nélkül a palackból? Nos, erre is volt frappáns megoldása: kiöntötte az írót egy tálkába, és ettől megint okosabb lettem, mert lassan kezdett kirajzolódni előttem, hogy házi tejüzem lettünk, és különböző gyártási folyamatok során mi mindent is tud az én apukám készíteni. A vaj ezután úgy bújt elő, hogy egyszerűen nem volt fóliázva, sőt még kocka sem volt, hanem jó lágy, és a papa ütögetésétől, amit a palack aljára mért, centinként a kis tálkába kunkorodott . Hidd el, hogy mindez így történt.