Káposztával töltött dagadó mamaligával

Az asszonykám egyik kedvenc szakácskönyvében, a Száz legjobb olcsó receptben találta az ételt, és annyira beleszerelmesedett, hogy elkészítette, amikor vendégeink jöttek. (Csak tudnám, mitől olcsó ma a dagadó?)

Azt mondta, hogy puliszkát főz hozzá. Meg kell mondjam, hogy először meghökkentem, de eztán lelkesen igazat adtam, készítse el. És előre bocsátom: a polenta igazán illik ehhez az ételhez.

A receptet többször elolvasta, és eléggé hitetlenkedett közben: a töltelék nem tartalmazott tojást.

- Hát mi tartja össze a dagadóban, hiszen elég vastag lesz! - mondogatta, annyira, hogy végül is meggugliztam, és találtam is recepteket, viszonylag sokat. Mindegyikben közös volt, hogy a töltelék tojás nélküli.

Akkor lássuk a receptet.

Hozzávalók:

Egy szép 80 dekás dagadó, amit a készséges hentes a kisbéri piacon szépen felvágott, előkészítette a töltésre.

2 nagy fej vöröshagyma

40 deka savanyú káposzta

Őrölt fekete bors, egy kiskanál őrölt köménymag, 2 kiskanál mustár, egy evőkanál olaj, só.

(A dagadó nagyobb volt, de a hozzávalók 80 dekásra vannak méretezve)

Elkészítése: a vöröshagymát apróra vágta és a szintén apróra vágott savanyú káposztával, köménnyel, sóval, fekete borssal elkeverte. A dagadó belsejét kikente mustárral, majd megtöltötte a káposztával. Zsinórral átkötözte, hogy szét ne nyíljon sütés közben. Te hőálló tálba teszed, leöntöd forró olajjal és három deci vízzel (Seafalconné tepsibe tette, amiben én a kenyeret szoktam sütni), majd előmelegített sütőben 45-50 perc alatt készre sütötte.

A recept szerint felszeleteljük és rizzsel tálaljuk.

De: mivel a dagadó nagyobb volt, ezért az asszony saccra adta hozzá az olajat és a vizet, mikor már puha volt kivette a húst, és soknak tartotta a lét a tálban, ezért ebben főzte meg a kukoricadarát. Pont annyi lé volt, hogy nem kellett vizet se tenni hozzá, a palukes pont jó lett! (Ki tudja, hol hívják palukesnek a gancát?)

De mivel a vendégek másnap jöttek, ezért azt találta ki, hogy majd felszeletelve tepsibe teszi, úgy melegíti a vendégeknek.

Na, erre én bepánikoltam, hogy az nem lesz jó, mert a szeleteléskor a káposzta kihullik, ha tepsibe tesszük, aztán megint megviseli a szépséges finomságot, ha a tányérba kell tenni... de azért beletörődtem.

Másnap megfentem a konyhakést, óvatosan felszeleteltem, az előkészített (disznózsírral megkent) tepsibe tette szépen a szeleteket, közé tette a háromszögletűre felszeletelt kukoricamálét, és úgy ment a sütőbe. Végül tejfellel elkeverte a kertben található zöld fűszereket, és a mártással meglocsolta a kukoricaprószát.

Nagy sikere volt, és lám igaza volt az asszonynak, szépen ki lehetett szedni a tepsiből, mutatós volt a tányéron is. Nemhiába mondják, hogy a férj a fej a családban, de a nyak az asszony, (amelyik ugyebár forgatja a fejet - és hozzáteszem, hogy nálunk úgy esik, hogy mindig jó irányba!).

Na, és finom! De mennyire!

Hogyan készíts kukoricagánicát? Sós vizet forralj fel, abba szórd a darát, sűrű kevergetés közben addig főzd, amíg el nem válik az edény falától. De mondanám, hogy sokkal jobba, ha keresel egy erdélyi bloggert, és tőle tanulod el.

A puliszkát sokféleképpen hívjuk, ez csak azt mutatja, hogy a szegények körében mindennapos étel volt. Kár, hogy sokáig elfeledett volt (arrafelé, ahol én előfordultam), de örülök, hogy manapság egyre többet készítünk, annyira, hogy hamarosan kiteszek egy indiai (stílusú) ételt is puliszkával.