Újra itthon

Hát igen...
Hazajöttem, és lassan már egy hónapja. Pontosabban: április 19-én, és kérem, semmit nem írtam a blogba. Hogy mindenkit megvígasztaljak: máshova se. Az a nagy helyzet, hogy vettünk egy kis parasztházat vidéken, elég messze Pesttől ahhoz, hogy ne rohangáljak fel minden nap. És ott nincs internet, csak csend, nyugalom, és sok-sok tennivaló.
Értelmes tennivaló a ház körül.
Reggel kimegyek és a madarak csicsregnek, nem a teherautók...
A kisebbik fiam mondta: apa, a csend és csend között minőségi különbség van. Pesten a csendet a beszéd hiánya jelenti...

Persze ott is főzök. Bográcsban csülökpörköltet, bográcsgulyást, paprikáskrumplit. És parázsba dobok jól megmosott és alufóliába tekert krumplit...

Na, de először, a hajóról.

A Johanna C-n voltam, másodszor, a Naplóm persze már kint van a honlapomon. A behajózáskor egy bolgár fiatalember volt a szakácsunk: Dimitar. Néhány sztori vele kapcsolatban:

November 28. szerda, úton.

Eseménytelen nap, hacsak annyi nem történt, hogy kiütött a koranyár, vagy a késő ősz. A hőmérséklet napon 26-28 fok, árnyékban 22, kellemes szellő lengi körül a hidat.

Hiába voltak nagy reményeim, ami a kaját illeti. Hiába van friss áru, a kaja maradt, amilyen volt. Na, mindegy. Ezen a hajón nem a gasztronómiai élvezeteknek élek majd, és nem is lesznek ilyen elvárásaim. Ugyanis végignéztem a szakácsunk tengerészkönyvét, és e szerint hol matróz, hol matróz, és ritkán szakács. Szerintem néha jól kirúgják a deckre a főztje miatt, és ott is marad.

Tegnap a pörkölthöz főtt zöldség és cérnametélt volt, ma a sült májhoz fekete kása a köret és fonnyadt saláta. A máj megfelelően szilárd, nem holmi puha izé! Azért ehető a kaja, hát eszem. Még a leveseit, is, pedig azok elég lazák. Meg hígak. Hol van a főztje Jankóétól? Mint Makó Jeruzsálemtől! Ma eszem a levest. Az első tippem: krumplileves (csak híg). Második: raguleves, bár elég híg. A harmadik viszont telitalálat volt: halleves, de annak is híg volt.

November 29. csütörtök, úton.

Kezd megint elromlani az idő. Akkor is kellemetlen, ha számítunk rá valahol a lelkünk mélyén.

Az embert mindig érik meglepetések. Ma olyannal találkoztam, ami soha, ismétlem, soha nem történt meg a hajózásom alatt. (Hozzáteszem, olyasmi, amit úton, útfélen elkövetünk otthon, de akkor is! Itt, hajón, soha!)

Remélem, már elég kíváncsi vagy.

Akkor megmondom: ma is halleves volt. Rögtön meg tudtam ismerni, mert ugyanolyan híg volt, mint tegnap, ugyanaz a szín, meg íz, meg minden.

November 30. péntek, úton.

Csak annyit mondok: halleves... és rántott hús csigatésztával (amit nem ettem meg). Pedig most már van friss kaja. Mondtam is a főnöknek váltáskor, hogy három napja halleves van, ez most már standard kaja lesz? Csak ingatta a fejét. Megjegyzem, én az ebédkor tettem ugyanezt.

Fél egy felé üvöltözik a lépcsőházban:
- István, István!
Kimegyek, kérdem:
- Valami baj van?

- Nincs. Csak annyi, hogy ma csirkemell leves volt, tegnap meg sertésragu. Halleves tegnapelőtt volt.

Hát én úgy elkezdtem röhögni, hogy majd legurultam a lépcsőn. Legközelebb majd megkérdezem, hogy minek egyem (illetve igyam) a levest. Mert ugye ez a mai is olyan sűrű volt, hogy inkább megittam, és a végén a két krumplit, az egy sárgarépát és a kevés halat - oppardon: csirkemellet - két kanállal befaltam.

Ne tessék ám azt hinni, hogy most én mérgelődöm. Ez most jó vicc, mert még ezt a keveset is alig bírom megenni. Elég, amit elém tesz, ma például a rántott hússal csak a salátát ettem meg, a csigatésztát otthagytam, nem azért mert nem ízlett, egyszerűen nem kellett, nem kívántam, így is jóllaktam. Pedig, ha otthon látnák, mekkora az egy szelet hús! Jó ha van 5-7 dekagramm.

És mit ad a jó Isten? Estére halat. De ez tuti, mert grillen volt sütve, igaz csak egy fél jutott, de ahhoz kaptunk kevéske krumplipürét és vegyes salátát. Mi lenne velem, ha nem agykontrolloznék?

December 3. hétfő, Belfast

Ebédre gombaleves, igaz, hogy híg, afféle szegény ember levese: vizünk van bőven, hát levesünk is van. Utána viszont halat adott a szakács, hát az olyan finom volt, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána! Vastagra szelt burgonyát lerakott a kivajazott tepsibe, arra halszeleteket tett, az egészet beborította sajttal, erre pár savanyú uborka szeletet helyezett. Megszórta kaporral (ezt álmodtam, mert nincs kapor, de azt mondta, ha lenne, akkor tenne rá!), sózta, borsozta, és megsütte. Fejes salátához kevert kevés uborkát, és azt is mellé tette.