2017. augusztus 13., vasárnap

Porcsinsaláta

Tudtad-e, hogy omega 3 zsírsavakban igen gazdag növény, különösen Alfa-Liposavban, amely vízben és zsírban is oldódó antioxidáns, ezért könnyen bejut a sejtekbe, ahol hatékonyan leköti az ott lévő szabad gyököket. Egy csésze porcsin levél elfogyasztásával 3-400 mg ALA kerül a szervezetünkbe. Magas C- és E-vitamin, valamint béta-karotin és glutation tartalmának köszönhetően immunerősítő hatást fejt ki. Antioxidáns tartalmánál fogva, lassítja az öregedés folyamatát. (okosság innen)
Ezért aztán addig kerestem, kutattam, amíg a garázs előtt találtam kiirtásra ítélt "gazokat". Nem irtani, megenni, ez a legújabb jelszó!


Megtaláltam, leszedtem, alaposan megmostam. Mivel most nem főzöm, a vastag szárakat félretettem, leginkább a leveleket tettem a tálba. Sóztam, borsoztam, ment bele csöppnyi balzsameset, és olívaolaj.
Ezzel majdnem kész, mert tettem még bele félbevágott datolyaparadicsomot, és felaprózott csiliket: Thunder Mountain Longhorn csiliket 1-2 centisre vágtam, Jalapeno karikákat és African Devil csilit is apróztam bele. Összekeverni, hűtőbe tenni, tízóraira jól betolni!!! (Ha nincs saját csilid, azt teszel bele, amit csak akarsz!)


JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)