Öt napot Rostockban töltöttünk.
Van egy tengerészbarátom. Vele 1983-ban ismerkedtünk meg a szép és kies Port Szudán kikötőjében. Én a Somogy motoros második tisztje voltam, és egy matrózt valami betegség miatt injekciózni kellett, de elfogyott a fecskendő.
- Hát menjen át az NDK-s hajóra, és kérjen - utasított a parancsnokom.
Átmentem, s a barátság jegyében természetesen megkaptam a fecskendőket.
Utána hajólátogatás.
Utána baráti iszogatás a német tisztekkel, és meghívtam őket a mi hajónkra másnapra.
Másnap átjöttek, hajólátogatás, utána a kabinomban baráti poharazgatás.
A következő reggel, ahogy magamhoz tértem, egy cetlit találtam az asztalon, a német második tiszt címével. Eltettem, el is felejtettem.
Kihajóztam, hazajöttem.
Pár hét után levél érkezett Rostockból. Ahogy megbeszéltük a hajón, várnak minket Rostockban, írta a német tengerész.
Ez biztos rossz vicc, gondoltuk az asszonnyal, és megírtam, hogy kedves, de nem megyünk, más dolgunk van. Postafordultával jött a válasz:
Akkor ők októberber elején érkeznek, mert az én meghívásomnak ők örülnek, és élnek is vele.
Az asszony kissé "megmosta" a fejem, hogy az efféle dolgokat talán előbb együtt kellene megbeszélnünk, de már nem volt mit tenni, Achim és a felesége jöttek.
Igazán Pesten ismertük meg őket, és azóta is tart a barátság.
Most születésnapot ünnepelt a nagy család, amikor ott jártunk. Tizenhét vendégnek svédasztalt készítettek.
Az igazi attrakció a Hanse Sail 2007 volt, mindenki úgy időzítette a szabadságát, hogy részt vehessen rajta.
Nos, a hajók indulása nem az igazi volt. Illetve biztosan az volt, csak a ködtől nem nagyon lehetett látni. Legalább száz történelmi hajó és más vitorlás gyűlt össze, de a köd és a szélcsend közbeszólt. Motorral még kimentek, látni is lehetett valamit, de a szélcsendben a nyílt vízen nem tudtak szelet fogni, hát a regatta elmaradt. Másnap mi jöttünk haza, de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha a csalódott nézők is elhagyták a szép várost, mert egész nap zuhogott az eső. A rendezvény tizenhét éves története alatt először volt rossz idő.
Lehet, hogy mi vittük?
És persze recept!
A rügeni kirándulásunk alkalmával szoljanka levest ettünk, és a nagymama a svédasztal előtt is adott mindenkinek egy tányérral. Hát az valami csuda finom volt! Most kitehetném a netről levett receptet, de nem. Majd ha elkészítettem, akkor jön.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Honnan jönnek a blogomra
Blogom címkéi
1956
(1)
7 Pod - 7 Seas
(1)
90 napos diéta
(18)
acukasi
(1)
áfonya
(1)
afrikai_harcsa
(1)
ajándék
(1)
Aji Amarillo
(1)
alma
(2)
aludttej
(3)
aludttejleves
(1)
alufólia
(1)
ámokfutás
(1)
aszalás
(1)
aszalt paradicsom
(1)
aszaltszilva
(1)
átverés
(2)
bab
(2)
babfőzelék
(1)
babgulyás
(1)
bableves
(1)
babos chili
(1)
Balázs Géza
(1)
Bálint Gazda
(1)
bálmos
(2)
balzsamecet
(1)
balzsamecet krém
(1)
bárány
(2)
Barcelona
(2)
barna rizs
(2)
barscs
(3)
barszcz
(4)
bazsalikom
(7)
becsinált leves
(1)
befőtt
(1)
befőzés
(5)
befőzőautomata
(2)
behajózás
(5)
berakás
(1)
besamel
(3)
bimbóskel
(1)
birka
(1)
birsalma
(1)
blog
(1)
blogger
(1)
bloglopás
(1)
blogregény
(1)
bobajka
(2)
bodzalekvár
(1)
bogrács
(3)
bor
(1)
bordó levelű zsálya
(1)
borecet
(2)
borhab
(1)
borjú
(1)
borscz
(1)
boursin
(2)
bőrös császárhús
(1)
brinzoli
(1)
brokkoli
(2)
búcsúvacsora
(1)
BUÉK
(3)
Bukarest
(2)
bulgur
(3)
burgonya
(6)
burgonyás lángos
(2)
búzacsíra
(1)
búzafasirt
(1)
búzahús
(1)
búzasikér
(1)
camembert
(1)
Carolina Reaper
(1)
cefre
(1)
cékla
(9)
céklalevél
(1)
céklaleves
(1)
chili
(9)
chili fesztivál
(3)
chili_és_csoki
(1)
chilievőverseny
(1)
Chilistván.hu
(1)
churut
(1)
chutney
(3)
ciabatta
(2)
cipó
(1)
citromfű
(2)
citrommártás
(1)
copyright
(1)
coq au vin
(2)
cukkini
(10)
cukorbetegség
(5)
curry
(3)
currys
(1)
csalamádé
(1)
csalán
(2)
csalántea
(1)
csatni
(6)
cserépedény
(1)
csicseriborsó
(2)
csicsóka
(10)
csicsókamentesítés
(1)
csili
(4)
csili szósz
(1)
csiliszósz
(1)
csipkebogyó
(1)
csípős
(1)
csirke
(16)
csirkecomb
(1)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(2)
csirkeszárny
(1)
csokis_rumosmeggy
(1)
csokoládé
(2)
csontleves
(1)
csuszatészta
(1)
dagadó
(1)
darált hús
(2)
darálthús
(1)
datolyaparadicsom
(1)
desszert
(4)
diabetikus
(1)
diéta
(6)
diétás
(1)
díj
(4)
Dimitart
(1)
dió
(4)
dobálós
(2)
édeskömény
(3)
egészség
(1)
egészséges
(1)
egytál étel
(1)
elkészítés_könnyű
(1)
előétel
(1)
első főztöm
(1)
építkezés
(1)
erős paprika
(2)
esküvő
(4)
ételízesítő
(1)
fagyasztás
(1)
falunap
(1)
farfalla
(1)
fasírt
(1)
fehér bor
(1)
fehér hagyma
(1)
fehérbor
(2)
fehérjenap
(6)
fekete retek
(1)
fényképezés
(2)
fényképezőgép
(2)
finocchio
(1)
fogyás
(3)
fokhagyma
(7)
Fos sur Mer
(1)
főétel
(1)
főzelék
(6)
Fradi
(1)
francia
(1)
francia burgonyapüré
(1)
Frank_Júlia
(1)
frutta del mar
(1)
Für Kálmán
(1)
füstölt hús
(2)
füstölt kolbász
(4)
füstölt szalonna
(2)
fűszer
(1)
fűszeres zsemlemorzsa
(1)
fűszerkrém
(1)
ganca
(1)
gnocchi
(2)
gomba
(2)
gombaleves
(6)
gombóc
(1)
Gordon Ramsay
(2)
gördice
(1)
görög
(1)
görögdinnye
(1)
gőzgombóc
(1)
gránátalma
(1)
grill
(1)
grillcsirke
(1)
grízes tészta
(1)
grízgaluska
(1)
grízkocka
(1)
gulyás
(1)
gulyásnap
(1)
gyerekszáj
(1)
gyömbér
(5)
gyümölcsleves
(1)
gyümölcsmix
(1)
habarás.
(1)
hagyma
(3)
hagymaleves
(1)
hajdina
(1)
hajdinakása
(1)
hajdinapehely
(2)
hajósinas
(1)
hajószakács
(9)
hajózás
(6)
hal
(2)
hal ropogós
(1)
hal subában
(1)
halétel
(2)
halogéntök
(1)
házaló
(1)
házi sajt
(3)
házi tej
(2)
házi vegeta
(1)
házinyúl
(1)
házisajt
(4)
hibajavítás
(1)
hideg leves
(3)
HK
(2)
hó
(1)
hobbiparaszt
(4)
Hobbychef
(1)
humor
(2)
humusz
(1)
hurka
(1)
hurut
(1)
húsvét
(3)
idióta
(1)
indiai
(7)
irodalom
(1)
írós
(1)
Jalapeno
(1)
Johanna C
(5)
Johanna-C
(4)
jubileum
(1)
juhsajt
(1)
kacsafröccs
(1)
kakukkfű
(5)
kalács
(1)
kalocsai rétes
(1)
KalóriaBázis
(2)
kapor
(1)
káposzta
(3)
kapros túrós
(1)
karácsony
(9)
karácsonyi desszert
(2)
karalábé
(2)
karalábéfőzelék
(1)
kardamom
(1)
karfiol
(1)
kávé
(1)
Kécza Sándor
(2)
kefir
(1)
keksz
(1)
kelkáposzta
(7)
kelt gombóc
(1)
kelt-sült-főtt
(1)
kemence
(2)
keményítőnap
(7)
kenyér
(8)
Kenyér Világnapja
(1)
kérdés
(2)
kérdőív
(1)
kerekrépa
(1)
kert
(2)
Kicsi Vú
(1)
kifli
(1)
kikötők
(1)
kínai
(2)
kínai kel
(1)
kirántott
(2)
knédli
(2)
kocsonya
(2)
kolbász
(3)
kolzsvári_töltött_káposzta
(1)
konfitálás
(1)
Konyhafőnök
(1)
konyhán kívül
(5)
kórház
(2)
korhelyleves
(1)
Kossuth
(1)
kovászos
(3)
kovászos uborka
(1)
köles
(4)
kölesfelfújt
(1)
köménymag
(1)
könnyű
(2)
könyv
(1)
köpülés
(1)
köret
(2)
Kövér porcsin
(1)
krémleves
(12)
krumpli
(8)
krumplis tészta
(1)
krumplisaláta
(3)
kruton
(1)
kuglóf
(1)
kukorica
(6)
kukoricagánica
(1)
kukoricamálé
(1)
kukoricapehely
(1)
kukoricaprósza
(1)
kurkuma
(1)
kuszkusz
(3)
kvasz
(1)
kvíz
(1)
lángos
(1)
lecsó
(8)
Legény a gáton
(1)
lekvár
(1)
lekváros
(1)
lelked rajta
(1)
lenmagpehely
(1)
lepény
(1)
levélzöldség
(1)
leves
(39)
lila hagyma
(2)
lila káposzta
(1)
lila krumpli
(2)
lizon
(1)
locsoló vers
(1)
lombozás
(1)
lucskos krumpli
(1)
magyar
(1)
Magyarország szeretlek
(1)
májfasírt
(2)
májgombóc
(1)
majonéz
(3)
mák
(1)
mákos guba
(1)
mákosgolyó
(1)
Málta
(1)
mamaliga
(9)
mandula
(2)
mandulamártás
(1)
mángold
(6)
marha
(1)
marhafartő
(1)
marhalábszár
(1)
mártás
(1)
másodvetés
(1)
mazsola
(1)
mediterrán
(3)
medvehagyma
(3)
meghívó
(1)
menta
(2)
menü
(1)
méz
(1)
Michel Roux
(1)
mics
(1)
mititei
(1)
mogyorós
(1)
mogyoróvaj
(1)
molfetta
(1)
mosogatógép
(1)
mozzarella
(1)
mr1
(1)
muszaka
(3)
müzli
(1)
mylar fólia
(1)
naan
(1)
Naga Jolokia
(1)
Nagylegény a gáton
(2)
Nagymaros
(2)
Nagyszékely
(1)
napló
(1)
narancs
(1)
Naxos
(1)
Neil Perry
(1)
nemzeti gulyás nap
(3)
nemzetközi
(2)
nokedli
(2)
novella
(3)
Nyikolajev
(2)
nyögvenyelő
(1)
nyúlpaprikás
(1)
Ogyessza
(1)
oklevél
(1)
okroska
(1)
olajbogyó
(2)
oldalas
(1)
olíva
(1)
olivaolaj
(1)
olvasás éjszakája
(1)
oregano
(3)
ORFI
(2)
öblítő
(1)
öntözés
(1)
örmény
(1)
őszibarack
(1)
pacal
(2)
pacalleves
(1)
padlás
(1)
padlizsán
(19)
palacsinta
(4)
palánta
(1)
palánta világítás
(1)
palántanevelő polc
(1)
palántatálca
(1)
paleo
(1)
pálinkafőzés
(2)
palukes
(1)
paneer
(2)
pangasius
(1)
panír
(4)
paprika
(4)
paprikás kifli
(2)
paprikás krumpli
(1)
paradicsom
(25)
paradicsom csatni
(1)
paradicsomlé
(3)
paradicsomos káposzta
(1)
paradicsompaprika
(1)
parmezán
(1)
patisszon
(5)
peszto
(1)
petrezselyem
(2)
pince
(1)
pincepörkölt
(1)
pink lady
(1)
piritós
(5)
pirítós
(1)
pite
(1)
pityóka
(1)
pizza
(2)
Pokol Konyhája
(1)
polenta
(8)
poljanai savanyúvíz
(1)
póréhagyma
(5)
pöfeteggomba
(1)
pörkölt
(3)
pörköltszaft
(1)
primo_sale
(1)
Priwall
(1)
puliszka
(9)
pulyka
(3)
Pulykanyak
(1)
pulykanyak leves
(1)
rakott
(1)
rakott tészta
(2)
rántott
(1)
rántott hal
(3)
rántott sajt
(1)
rántotta
(3)
ratatouille
(3)
recept
(1)
receptgyűjtemény
(1)
recsk
(1)
reform konyha
(2)
regény
(1)
reggeli
(3)
rekviem
(1)
rétes
(2)
retro
(1)
retrókonyha
(1)
reumatológia
(1)
rizottó
(1)
rizs
(3)
róka
(1)
Rostock
(1)
rosztyóka
(1)
rozmaring
(1)
rozsliszt
(1)
ruszli
(1)
sajt
(6)
sajtgombóc
(1)
saláta
(7)
salátaolaj
(1)
salmojero
(1)
sárgabarack
(1)
sárgarépa
(2)
savanyítás
(1)
savanyú káposzta
(5)
savanyú uborka
(1)
savanyúság
(2)
savó
(2)
Scoville egység
(1)
seberli
(1)
segítség
(1)
sertés
(4)
sertésköröm
(1)
shanty
(1)
SHU
(1)
Solymár
(1)
Solymári Chili Mikulás
(1)
sorsolás
(1)
sóska
(2)
spagetti
(5)
SPAR
(1)
spenót
(15)
stívia
(1)
sushi
(1)
süllő
(1)
sült
(1)
sült krumpli
(1)
sült rizs
(2)
sült tészta
(1)
sütőtök
(3)
sütőtökleves
(2)
sváb
(1)
szakács
(1)
szakácskönyv
(1)
szakácsverseny
(1)
szalonna
(1)
szalvétagombóc
(1)
szárított paradicsom
(1)
szarvaspörkölt
(2)
Szavak a hullámok hátán
(1)
szejtán
(3)
székelykáposzta
(1)
szénhidrát nap
(1)
szenteste
(2)
szépségkirálynő
(1)
szezámmag
(1)
szezámmagőrlő
(1)
szilva
(4)
szilvalekvár
(1)
szilvás gombóc
(1)
szilveszter
(1)
szív
(1)
szívatótálca
(1)
szója
(2)
szója fasírt
(1)
szótár
(1)
Sztárséf
(1)
sztori
(1)
sztrapacska
(1)
szusi
(1)
T-Com
(1)
T.bálint kiadó
(1)
tabletta
(1)
tahini
(1)
tarja
(1)
tartár
(1)
tartósítás
(1)
tartósítószer nélkül
(1)
tatárbeafsteak
(1)
tej
(1)
tejfel
(2)
tejoltó
(1)
télre
(1)
tengerész szleng
(2)
tengerész sztori
(11)
tengeri hal
(2)
tepsis krupli
(1)
térkép
(1)
teszt
(1)
tészta
(11)
Tészta varázs
(1)
tésztanap
(4)
tésztasaláta
(1)
Thiszvi
(1)
tisztítás
(1)
tócsni
(1)
tofu
(2)
tojás
(5)
tojásos nokedli
(2)
tonhal
(2)
tormamártás
(1)
tök
(2)
tök párizsiasan
(1)
tökfőzelék
(2)
töki pompos
(1)
töltött
(1)
töltött káposzta
(2)
török
(1)
Trieszt
(2)
Trinidad Scorpion Butch_t
(1)
trüffel
(1)
túró
(4)
túrósbéles
(1)
TV recept
(1)
tyúkhúr
(2)
tyukovin
(1)
uborka
(5)
Uirou
(1)
újkrumpli
(3)
Újpest
(1)
uncia
(1)
ünnepre
(1)
vadas
(2)
vadon termő
(1)
vaj
(1)
vajkészítés
(1)
Vasas
(1)
vega
(1)
vegán
(1)
vegetariánus
(4)
versatile
(1)
vetőmag
(1)
videó
(2)
vihar
(1)
vileda
(1)
virsli
(2)
Vitold
(2)
Volosz
(1)
vörösbor
(1)
vöröshagyma
(1)
Vuk
(1)
wasabi
(1)
wok
(7)
Yellow Bhut Jolokia
(1)
zabpehely
(2)
Zágon
(2)
zakuszka
(2)
Zé
(1)
zeller
(3)
zöld dió
(1)
zöld dió befőtt
(1)
zöld krém
(1)
zöld levelű zsálya
(1)
zöldpaprika
(2)
zöldség
(22)
zöldségnap
(3)
zúza
(1)
zsálya
(3)
zserbógolyó
(1)
2 megjegyzés:
Nagyon szívesen elkanalaznám!!! Főleg másnap olyan finom, pikáns. Én is kóstoltam már, sőt, tavaly meg is főztem :)
Gondolom a szoljankára utalsz. Én még nem főztem. De ami múlik az nem késik... valami ilyesmi... :)))
Megjegyzés küldése