2013. február 15., péntek

Sült hal sütőtökös csicsókapürével

Előre bocsátom, hogy az étel nem igazán fotogén, de az is lehet, hogy csak én vagyok béna, de nem tudom kihagyni ezt az ételt, mert igazán finomra sikeredett!
Volt a hűtőben még két szelet tengeri halfilé, gondoltam, mivel csicsóka szezon van, jól fognak passzolni egymáshoz.
A hal kicsit macerásnak tűnik, de nem az. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra. Majd kevés olajon megpirítottam mindkét oldalát. Az egyik oldalát besóztam, borsoztam, és betettem a serpenyőbe, majd egy-két percig sütöttem. Közben sóztam, borsoztam a felső oldalt, és megfordítottam. Egy megfelelő méretű tepsibe pár szál friss rozmaringot fektettem (az első szobában telelnek), és erre jött a hal.
Elkészítettem az öntetet:
Másfél deci száraz fehérbort (lokálpatrióta révén természetesen Móri Ezerjót), féldeci olíva olajat és másfél deci tejszínt, kevés friss gyömbért, szerecsendiót és három gerezd zúzott fokhagymát alaposan elkevertem, majd a halak sütőolaját is hozzáadtam, s ezzel leöntöttem a halat a tepsiben. Lefedtem alufóliával, és 20 percig sütöttem, majd levettem a fóliát, és még 15 percig pirult.
Közben elkészítettem a pürét:
A megsült tökből kikapartam a velőt. Egy kiló nyers tökből lett 30 deka velő. Egy kiló csicsókát vízben megfőztem (15 perc). Összetörtem, sóztam, fehér borsoztam, adtam hozzá két mokkáskanál kurkumát (ez a térdem miatt kell minden kajába), majd ment bele a sütőtök. Alaposan eldolgoztam tettem hozzá kevéske tejszínt, és kész.
A halat kivettem a tepsiből, a szószt tálaláskor összeturmixolva lehet hozzáadni, de én ettől eltekintettem.

A maradék fehér bor nagyon jól megy hozzá.  Jó étvágyat.

1 megjegyzés: