Azért ez a bejegyzés címe, mert nem tudom, hogyan hívjam a mai ebédünket. Hipp-hopp kész volt, egy óra nem telt bele, már tálaltam! Úgy kezdődött, hogy nem kaptam Kisbéren a bioboltban azt, amit elképzeltem, így dugába dőlt volna a mai ebéd, de engem más tengervízből faragtak! (A hasonlat elképzelhető, hogy sántít...)
Vettünk a heti vásáron zöldségeket, kaptam - váratlanul - hajdinakását, és az alábbi kaját ötlöttem ki:
20 dkg. kukoricaliszthez adtam egy deci olíva olajat, megsóztam, borsoztam, adtam hozzá őrölt koriandert és végül fahéjat. Vízzel simára eldolgoztam, ment bele még egy tojás is.
Hagytam, hogy pihenjen, amíg a zöldségeket feldaraboltam. Elsőként egy kisebb padlizsánt és egy kisebb cukkinit, ezeket besóztam, hogy a levüket itt engedjék ki. Közben egy serpenyőben olajat hevítettem. A zöldségeket - paprika, paradicsom, póréhagyma, zeller, sárgarépa, alma, őszibarack - kockára, csíkokra, illetve a póré esetében vastag, a paradicsom esetében vékonyabb karikára vágtam.
Lisztben megforgattam őket. Ezután forgattam a masszába, és gyorsan áttettem a forró olajba. Egy kicsit megkapta, megforgattam, pirosra sütöttem, majd visszaforgatás, és készre sült. Erre nyilván nincs szükség, ha annyi olajban sütöd, ami ellepi.
Köretnek hajdinakását készítettem hozzá, ez rettentő komplikált, mert meg kell főzni dupla mennyiségű vízben, amit magába szív. Ezt a hajón hetente háromszor, négyszer kaptuk, és a lengyelek, de az oroszok is szeretik. (A németek lengyel rizsnek hívják, ha hinni lehet az egyik hajón hallott hírnek.)
Utána nincs is más dolgod, hogy letisztogasd a lecsepegett masszától az asztalt, a tűzhely oldalát, a tűzhely tetejét, mert ha nem teszed, jön az asszony, és fekete pontot kapsz érte. De a gyors ebédért kapott piros pontok teljes mértékben hatálytalanítják őket!
A kajához kapcsolódó kérdésem: mi legyen a neve? Szívesen veszem a javaslatokat. Előre is köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése