Most szerény és visszafogott leszek:életem legjobb töltött káposztáját ettem karácsony másnapján! A receptet a 100 legjobb káposztás finomság című receptfüzetecskében találtuk. Ez a recept azért is kiválónak tűnt, mert főzőedénynek római tálat írt, és nekünk van egy nagyon kedvencünk, egy hasas, megfelelően nagy, bukaresti cserépedény, a hozzávaló fedővel.
Egy kiló vegyes darált húst vettünk, fele sertés, fele marha volt. A kisbéri zöldségesnél volt savanyított káposztafej, volt füstölt csülök a hűtőben, egy kevés füstölt oldalas, így aztán magától értetődő volt, hogy karácsony előtt pár nappal elkészül! Nagyon fentem rá a fogam, mert nálunk nem gyakori étel, akármennyire is finom. (Így jár az, aki fogyókúrákban érdekelt... mint például most is, jóval a töltött káposzta bekebelezése után.)
A darált húshoz hozzáadott a feleségem egy kanálnyi szép piros paprikát (nem bóti hamisítottat, hanem cecei házit!), egy teáskanálnyi majoránnát, két fej üvegesre párolt hagymát, 10 dekányi (általa) előfőzött rizst, sózta, borsozta, fél deci vizet löttyintett hozzá, majd összegyúrta, és hagyta pihenni a hűtőben. A káposztaleveleket megtöltötte a töltelékkel. Közben az én tisztem volt, hogy a tálat időben beáztassam, ezt már reggel megtettem, délelőtt volt a főzés.
Seafalconné kikente a cserépedényt zsírral, az alját kibélelte káposztalevéllel. Ezután jöttek a rétegek: elsőként apró káposzta, erre az általam apróra szelt csülök jött, erre borsikafüvet tett és megszórta kaporral (ezt jégkockatartóban fagyasztottam le, most csak ki kellett olvasztani), majd a töltelékek következtek. Három teljes sor került a nagyszájú agyagköcsögbe. Káposztalevéllel zárta le. Fél liter húslevest (ez valóban az volt) elkevert egy 450 grammos tejföllel, ráöntötte. Ráment a cseréptető, és hidegen a sütőbe került. Négy órát főtt.
Tálaláskor tejfölt tettünk rá.
Csuda finom lett, csak ismételni tudom...
Kiváncsi lettem volna arra a hasas káposztásedényre...Következő alkalommal fényképezd le azt is :-)
VálaszTörlésKisildi, itt megnézheted:
VálaszTörléshttp://hajoka.blogspot.hu/2011/01/cserepes-pulykamell.html
Ez egyszerűen isteni! A kedves feleséged minden dicséretet megérdemel!
VálaszTörlésMost bánom így utólag, hogy a székelykáposztát nem a cserépben készítettem:(
Meghiszem azt, hogy finom volt a káposztátok!A fedeles cserépedényt szerintem az ilyen és hasonló ételeknek találták ki.
VálaszTörlésDe én azért megjártam vele!
Mivel ez az edény szerintem ki volt égetve - megnéztem a tiedet, nekem is ilyen van - ezért én nem áztattam be, és szinte semmi leve nem maradt a káposztámnak. Beszívta, vagy mi, de szerencsére nem égett le a káposzta. Melegítéskor húslével kellett felöntenem és így jó lett.
Ja, és elfelejtettem a nejednek járó elismerést!
VálaszTörlésMert tudjuk, hogy a szuperedénybe is a megfelelő anyagot kell tenni!
Sok finomságot lehet készíteni a cserépedénybe! ha kíváncsi vagy az enyémre, mármint a cserépedényemre :) itt meg is nézheted!
VálaszTörléshttp://martyhobby.blogspot.hu/2010/10/feketetoi-vasar.html
Szia!
VálaszTörlésLajos Mari receptjét cseréltem le idén a Tiédre :)
Megcsináltam, most raktam be a hideg sütőbe, 4 órára, de hány fokon? Egyenlőre 170-180 fokot állítottam be.
Remélem olyan finom lesz, mint amilyen szép a képeken. Boldog karácsonyt! Berni
Azt bizony jól teszed, ha megcsinálod! A 180 fok jó, azon készült. De teheted este kemencébe is, másnap délben kiveszed és tökéletes!!!
VálaszTörlés