2011. november 1., kedd

Paprika krémleves

Majd minden recept úgy kezdődik, hogy: az úgy volt... hát ez is.
Az úgy volt, hogy olvastam 4Gyereknél a paprika krémleves receptjét. Olvastam többet is, de ezt spájzoltam el, mert nagyon vonzott a hozzávalók között a mascarpone.
Aztán az is úgy volt, hogy éppen főztem a palackozott szilvalekváromat, amikor a főzés befejeztével maradt gyönyörű parazsam (mert szabadban főztem a lekvárt), és hogy ne menjen veszendőbe az itthon levő hat darab paradicsompaprikát, rátettem, meggrilleztem, majd hámozás után ment a fagyasztóba.
Aztán az is úgy volt, hogy a fagyasztó valami hiba miatt elkezdett deresedni, mint a határ, és le kellett olvasztani. A fagyasztott paprikák nem kerültek vissza, hanem a vasárnapi asztalra.
Az ügymenet rendkívül egyszerű: egy hagymát karikákra vágtam, olíva olajra dobtam, kicsit megdinszteltem. Rá a paprikapép, mert már az volt, nem kellett darabolni.
Felengedtem 8 deci vízzel, ez jóval több, mint amit 4Gyerek ír, de az 1,2 dl vizet nála keveslettem. Sóztam, és adtam hozzá fehér borsot is. Majd az egészet jól elturmixoltam a botmixerrel, utána ment bele nagyjából 15 deka mascarpone és két deci tejfel (mert tejszín nem volt itthon). Azzal is forrt, a biztonság kedvéért megint elturmixoltam, végül adtam neki egy decinyi kékfrankos rozét.
Pirítóssal tálaltam: olíva olajon megpirítottam a kenyereket, majd a megsült oldalukat megszórtam őrölt és szárított szurokfűvel és kakukkfűvel. Aki a csípőst szereti, az kapott rá apróra vágott csilit is.

10 megjegyzés:

  1. Hm.. nagyon étvágygerjesztő!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon profi vagy ezekben a finom levesekben:)Irígylem Seafalconnét, nagyon jól tartod.

    VálaszTörlés
  3. Seafalconné is ellát engem finomságokkal és étvágygerjesztőkkel!
    Kösz mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
  4. :D Még régebben meg úgy kezdtek minden receptet, hogy végy egy tiszta edényt...
    Nagyon impozáns levest kreáltál véletlenek (vagy nem) sorozatának köszönhetően!

    VálaszTörlés
  5. Mrita, valóban az.

    Vicuska, az idők változnak! A leves nem véletlen, mert régen terveztem.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta és finom kis paprika krém leves. Tetszik a diszités, én viszont szeretem a csipős csili paprikát, és többfajta csipős paprikákat. Jöhet hozzám ez a recept.
    Köszi!

    VálaszTörlés
  7. Kedves Seafalcon!
    A kérdésem nem ezzel a recepttel kapcsolatos, hanem a lucskos krumplival, milyen habarással készítetted (tejfölös, tejes?).Nagyon tetszik a blog.
    Üdv.:Ildikó

    VálaszTörlés
  8. Kedves Ildikó,

    a lucskos krumplit tejfölös habarással készítjük.
    Örülök, hogy tetszik, iratkozz fel a rendszeres olvasók közé, és akkor a frissülésről értesülsz!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm a gyors választ.
    üdv.:Ildikó

    VálaszTörlés