2013. április 16., kedd

A rántott csirkeszárny dícsérete

cékláspüré2Az ember mindenevő, mindent megeszik, van amit szívesen, van amit kevésbé. De vannak kaják, aminek nem tud ellenállni, és az én esetemben a rántott csirkeszárny ezek közé tartozik. Csak jól legyen elkészítve és királyi lakoma! Mert sajnos el lehet rontani ezt is. De ha minden klappol, akkor ropogós a burka, szaftos, omlós a húsa, körbeudvarolja az ínyedet, és úgy érzed, remek ez a nap, amikor ilyen finomat ehetsz!
A változatosságot pedig a körete adja. Lehet rizzsel, salátával, kuszkusszal, krumplival, soroljam még? Nálam a krumplipüré az egyik legjobban hozzáillő köret, de akkor fejes saláta dukál hozzá. A téli tavaszban az embernek kimozdulni sem volt kedve, nemhogy kocsiba ülni, Kisbérre menni salátáért.
Így aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve céklás pürét találtam ki köretnek, mert már láttam ilyen csodát más főzős blogban.  Külön megfőztem a céklát és a krumplit, majd együtt törtem össze őket. Ment bele a házi tejföl és kevés vaj, só. A szerecsendiót most kihagytam, mert a cékla ízéhez nem igazán passzol. De egy kávéskanálnyi kurkumát tettem bele (ez nálam most gyógyszernek nem minősülő készítmény, ami gyógyítani hivatott a térdízületem).
Amikor a változatosságról beszéltem, nem említettem, hogy szoktam "játszani" a burkával. Most a morzsába belekevertem kevéske kukoricalisztet, azokat látni fehér, apró pöttyökként. de meg szoktam bolondítani szezámmaggal is, és uram bocsá' mákkal is...

2013. április 8., hétfő

Barna rizs sült zöldségekkel

Jó régen nem jelentkeztem, de hát jó régen volt időm a konyhában tevékenykedni. Most is az asszonykám főztjét mutatom meg, mert nagyon finomra sikeredett!

Húsvét előtt ettük, ez volt Nagypénteken az ebéd, így ne csodálkozz, hogy nem volt hús hozzá, bár ha nem böjti napon készül, akkor finom lehet hozzá egy kis rántott csirkecomb...



A barna rizst pirított hagymás olajon kissé megdinsztelte az asszonykám, a főzőlébe tett házi zöldségkrémet (Vegetát), és a végén belekevert egy fél zacskó mirelit zöldborsót, így maga a rizs is finom lett.  A besózott és lecsepegtetett zöldségeket külön sütötte meg. Volt gomba, cukkini, padlizsán, és most ettük meg a saját termésű lila krumpli végét... (Ez persze így nagyképű megfogalmazás, mert mindössze egyszer ettünk belőle, kész: ennyi termett!)