Konfitált libazúza francia burgonyapürével és tormamártással

Valamelyik bloggernél, aki a főzés szakavatott tudora olvastam, hogy ma mindenki mindent konfitál. Ezek szerint én vagyok az konfitált újszülött, a magam ősz hajával, aki eddig még nem!
De most már igen!
És ezzel én is beléptem!
No, kérem, aki azt írta a kövesztett kacsazúza elkövetésénél, hogy csodásan finom és puha lesz, az nem tévedett, bár én a libamadár zúzájával tettem mindazt.
Mivel nagy fondorlatosan előre kiterveltem, hogy mit fogok készíteni, ezért vettem bőrös libahájat (a töpörtyű elhalálozott a fényképeszkedés előtt...) vettem libazúzát, meg sajtot a püréhez, más minden van itthon.
A hájat kisüttem, lett egy kis nyeles serpenyőnyi zsírom. Abba beletettem négy teljes zúzát, két csirkeszívet, mert mint tudjuk, az szerves része a libának, legalább is az óbudai piacon lévő húsboltban (az egyikben...) és mivel azt olvastam, hogy a konfitálás lényege az alacsony hőfokon - de jóval hosszabb ideig - való elkészítés, ezért a sütőt beállítottam 95 fokra. Ezután úgy döntöttem, hogy van három óra nyugi. Feltettem a burgonyát főni, 8 nagyobb szemet, megreszeltem 15 deka sajtot, elővettem az olívaolajat, kimértem belőle másfél decit, és megnéztem a zúzát.
Sajnos, az olyan kemény volt (majdnem), mint az elején. Felemeltem a hőfokot 130 fokra, és egy fertályóra múltán látszott, ez az igazi. A zsír lassan gyöngyözött, és ezt is olvastam valahol, hogy ez a lényeg! Mikor már csak egy fél óra volt hátra, akkor beledobtam a zsírba vagy tíz gerezd fokhagymát is.
Nos, még három óra, és úgy döntöttem, hogy kész. A villa ellenállás nélkül ment bele, ez nagyon jó jel volt.
A püréhez összetörtem a meghámozott krumplit, sóztam, fehér borsoztam, belekevertem a sajtot és az olívaolajat, és alaposan eldolgoztam.

A tormamártáshoz 5 deka vajat megolvasztottam, (nem margarint, mert fő az egészség, kemikália nem kell) lisztet hozzá, kifehéredett. Addigra kikevertem a fél üveg tormát két kanál tejfellel meg egy kevéske tejjel. Ezt beleöntöttem a fehér rántásba, majd felengedtem tejjel. Adtam hozzá egy csapott evőkanál cukrot, összeforraltam, és annyi tejet adtam még hozzá, hogy olyan legyen, ahogyan szeretem, se nem sűrű, se nem híg...
Nagyon finom lett, a zúza isteni puha, omlós, hűűű a zannyát! Seafalconnénak is ízlett (szegény bicegős mostanában, és a napi kaját most én csinálom, hogy az energiáját a karácsonyi süteményekbe feccölhesse.)

Jó étvágyat mindenkinek hozzá!

Zöld kuszkusz

Most megmondom az őszintét. Egészen, de nagyon mást akartam főzni, és ha végigolvasod, kiderül, miként lehet a levest megsütni.
A napokban a Seafalconné főzött nekem egy kedvencet, a lombard gombócot. Ez ugyebár spenótalapú finomság, és meg kell főzni. Nos, hogy a főzővíz ne menjen kárba, ezért azt gondoltam, hogy főzök vele zöldséglevest. Krumplit hámoztam, sárgarépát tisztítottam, bele a szép zöld főzőlébe, hozzátettem egy kevés mirelit kukoricát meg egy kevés brokkolit, no és egy kevés maradék spenót is került bele. Amikor megfőtt, akkor hozzáöntöttem a kuszkuszt, hogy egy kicsit besűrítsem a levesem és lezártam a gázt. (A kuszkuszt lobogó vízbe teszed, majd lezárod a tüzet alatta és tíz percig állni hagyod.)
Amikor a fedőt levettem, akkor ért a meglepetés:
Leves nuku, viszont kaptam egy szép, zöld kuszkuszt, ami nagyon hasonlított ízre az egyik lengyel szakácstól tanultra. Kevés házi piros aranyat tettem rá, meg petrezselyemzöldet, amit a hó alól bányásztam ki, és kész a nép-nemzeti ebéd.
Eddig a kaja vegetáriánus,  de meg lehet bolondítani ezt kolbásszal, miként az ábra mutatja.
Ezután két tojást beleütöttem a serpenyőbe, megfőztem vízben a cserkészkolbászt, majd a tojással összesütöttem a masszát. A kolbászokkal tálaltam. Az igazság az, hogy Andrzej Paczynski, a Clipper Caraibes szakácsa így tette az asztalra.  

Éttermet nyitottam

Megnyitottam az éttermem, mindenkit szeretettel várok!